Irodalmi Szemle, 1985
1985/1 - Duba Gyula: A macska fél az üvegtől (I.) (regényrészlet)
1 A központi fűtés kazánjának tűzterébe íolyt a víz. Minél erősebben fűtenek, az emelkedő nyomás annál jobban tágltja a kazántestek tömítésén keletkezett repedéseket. A víz visszafolyik a tűztérbe, és eloltja a tüzet. A kazán úgy viselkedik, mint egy önpusztító lény, minél mohóbban élne, annál szertelenebbül rombolja magát. A technikai céltalanság megtestesítője, ha működését emberi fogalmakkal ítéljük meg, mondhatnánk, hogy megbolondult. A fűtő a kazán nyitott ajtaja előtt térdel, és hosszú vasrúddal piszkálja a döglődö zsarátnokot. Már alig izzik a parázs, dühös vörös színű, nem vakító fehér, nagy fekete kokszhalom ül rajta, mintha agyon akarná nyomni. Rideg kokszdarabok tömegének, hézagain át vörösük a parázs, kínlódva szikrázik és erősen serceg, sistereg, ahogy eléri a beszivárgó víz. Fojtogatja a nedvesség. A fűtő — sovány arcú, fiatal cigány férfi — dühös mozdulatokkal kotor a kokszhalomban, közben hangosan szitkozódik. Tűz és. víz párharca láttán nem keres mély értelmű gondolatokat, sem az élet ellentétes erőin vagy az elmúláson nem elmélkedik, mint ahogy esetleg költői hajlamú széplelkek tennék. Ehelyett csúnyán káromkodik, és indulatosan túrja piszkavasával a koksztömegek alá szorult, halódó parazsat. Vörös fényben úszó, dühös arcán izzadság folyik alá, a tűztérből gőzfelhők törnek rá, és nedves, meleg ködökbe fedik. Tűz és víz harca ser- cegve hívja életre a gőzt; íme, az elemek pompás játéka, mondhatná patetikusan a költői széplélek, élethalálharc és pusztulás, melyből langyos fehér ködök kelnek életre, mély értelmű marakodás, a lét benső lényegének meggyőző metaforája ... Állat, mondaná neki a fűtő, elégett a tömítés, nem fűthetek, a lakók pedig majd. a képemre másznak, ennyi az egész, te vadbarom! Széplelkeknek nem ajánlatos a megvadult fűtőhöz közeledni. Bár a bölcs véletlen nem is küld erre költői lelkeket. Az öreg belvárosi ház pincéje nem széplelkeknek való környezet. Komor hely, szinte- félelmetes. A sötét kapualjból alacsony boltozatú, szűkén kanyargó lépcsők vezetnek: a mélybe. A lépcső fordulóin lógó negyvenes villanykörtékből gyenge fény szóródik. a vörös nyerstégla falakra. Nyirkos porszag terjeng közöttük, melybe erős salak és koromszag vegyül. A fordulókon és könyökökben sötét üregek nyílnak, és feketén bámulják a lefelé igyekvőt. Újsághíreken csiszolt elmék ilyennek képzelhetik el az öreg városi házak azon helyeit, ahol magányos nőkkel és gyereklányokkal erőszakoskodnak elvadult huligánok. A fekete üregek nem tudni, hová vezetnek. A harmadik emeleten lakó asszony régebben elmesélte a férjének, hogy a háború idején a pincében vészelték át az ostromot. Az üregek akkor még sötét torkukon túl kiszélesedtek, és tágas pincehelységekben folytatódtak. Valamikor minden lakáshoz pince tartozott. Az ostrom második napján, amikor az asszony szülei berendezkedtek a pincéjükben, fiatal német katonák jöttek le hozzájuk. Nem bántottak senkit, csak alaposan átkutatták a föld alatti helyiségeket. Komorak voltak, s valahogy mégis fiatalosan hetykék és magabiztosak; amikor elmentek, nagy hangon, életerősen búcsúztak: Auf wiedersehen . . . még visszajövünk! Am soha többé nem jöttek vissza, mert el sem mentek. A lakók két nap múlva felmehettek a pincéből, a szovjet páncélosok bevették a várost, és kiverték a németeket, csak a romos várban maradt vissza egy egységük. Amikor hunyorgó szemmel felmentek a ragyogó áprilisi napfénybe, az utcán találták a fiatal németeket, ott feküdtek a ház körül és a közeli téren hiánytalanul. Legtöbben közülük arcra borulva feküdtek törmelékek és kacatok között, de némelyikük a hátán feküdt, és tágra nyílt szemmel az. eget nézte, mintha megbabonázta volna, és nem hagyná mozdulni a ragyogó, kék tavaszi végtelenség. A régi pince már nincs meg, átépítették, amikor a házba bevezették a központi fűtést. Több helyiséget kazánházzá és szénraktárrá alakítottak át. Csupán a mosókonyha és I. A MACSKA FÉL AZ ÜVEGTŐL (í.) Duba Gyula
