Irodalmi Szemle, 1985

1985/7 - KRITIKA - Mészáros László: Két fiatal második kötele

rajához. Ogy is mondhatnánk, hogy nem tisztázta egyértelműen az én-forma alkalmazott jellegét az egyes konkrét helyzetekben. Az emlék és ábránd között elfér a meditáció, az értelmezés, a leírás és még a felelevenített párbeszéd is, hiszen mindezek belső, lelki, emlékezetben tartalmak lehetnek. A regény szerkezete szempontjából azonban nem mindegy, hogy mikor melyiket alkalmazzuk. Például a regény 24—25. oldalán az a reális helyzet, hogy Lóránt szénarakodás közben vidáman ugrabugrál. Erre beúszik a következő oldalakon egy kétoldalnyi racionális emlékkép. S ráadásul ezen belül egy már-már lírai leírás: „A kocsi után poroszkáltam, eltelvén koravén gondolataimmal. Porszag érződött a levegőben, szúnyogok légiói rajzottak körülöttünk. Salamon szilaj csikója hetykén suhingatott a farkával, és a patáit magasra emelgetve, peckesen lépdelt a mély porban. Mikor a nap a láthatár peremére ért, arra gondoltam, hogy miként a fák árnyéka a végtelenbe nyúlik, ugyanúgy vetül ki az én árnyékom is a világmindenségbe.” Tehát arra gondol, hogy akkor arra gondolt... s ugyanakkor azért ágaskodik lábujjhegyre, mert odább, a kerítésen túl egy lila bikinit fedezett fel. Ez így meglehetősen bizarr konstelláció. Bizonyos helyzetekben az ember tudata nem mentes a szituációtól. És a tudat- áramlásos módszer lényege tulajdonképpen az, hogy egyszer a szituáció áramlik át a tudaton, másszor az emlékképek úsznak be a tudatba, harmadszor pedig összekeveredik a szituáció és az emlék a tudatban. De mivel mindezt még nem tudjuk lecsapolni egy konkrét ember tudatából, az írónak nem csupán reprodukálnia kell tudnia a valószínű tudattartalmakat, de azokat a lélektan, a logika és az epika törvényeinek megfelelően meg is kell szerkesztenie egy regényben. Egyébként szükséges azt is megjegyezni, hogy holmi „rendellenességek” természetesen adódhatnak, hisz bizonyos tényeket tudatni kell az olvasóval. De a probléma az, hogy ezt úgy kell megvalósítani, hogy ne tűnjék fel az olvasónak, ne lógjon ki a cselekményből.

A lélektani regény nyilvánvalóan a konfliktusok lélektani jellegének ábrázolásán áll vagy bukik. Ezen a téren Cúth megoldásai nem mindig fogadhatók el fenntartások nélkül. A hősök tudatában sok minden tükröződik, csak néha mintha éppen a leglényegesebb dolgok maradnának ki. Alig érti meg például az olvasó, hogy tulajdonképpen miért is volt Pál börtönben, és meglehetősen kutyafuttában intézi el az író annak a megindoklását is, hogy miért nem tér vissza falujába és családja körébe. Pál és Eszter viszonyának javulásáról, további alakulásáról is alig esik szó. A két asszony sajátos asz- szonyi történéseinek (megszakítás, szülés) a belső ábrázolása is meglehetősen gyenge és sematikus. Helyenként ugyanilyen hiányérzetet vált ki a többi szereplő lélekrajza is. Még Lóránté is hiányos, aki szinte csak az események kommentátorává válik, és nem kapunk képet a saját, belső történéseiről. Ez azért is meglepő, mert ő áll a legközelebb az íróhoz, míg az egyéb hibákat akár tapasztalatlansága rovására is írhatjuk.

Mindenképpen meg kell még említeni, hogy a regény tartalma eszmeileg-politikailag szinte teljesen semleges. Cselekményének helyére és idejére csak utalások történnek (Sáncváros, Renault, szövetkezet, tranzisztor stb.), illetve a szereplők nevéből következ- tethetők ki (a Lukácsok). Mivel mindez nem lehet véletlen, arra kell gondolnunk, hogy a fiatal író, kortársaitól eltérően, akik viszonylag konkrétan meghatározzák műveik téridejét (Csallóköz, Gömör, de akár Vajkai Gúnyárd megyéje is), szándékosan kerülte a konkrét utalásokat, hogy ezáltal is növelje az általánosítás érvényét, valamilyen modellszerű tér és idő felé. Ugyanezt a modellszerűséget tükrözik a cselekmény fordulatai, valamint a hősök viszonyrendszere, és bizonyára erre utal a regény címe is. Csakhogy ezt az életmodellt jobban át kellett volna gondolni, jobban meg kellett volna szerkeszteni. Benne van ugyan a regényben a halál mellett a születés motívuma is, a férfi és az asszonysorsok különbözősége és sajátossága, a forgandó szerencse és így tovább, de nincs minden a megfelelő helyen és nincs elfogadható, hiteles módon előadva, ábrázolva.

Hangsúlyozni kell azonban, hogy a regény anyagát valóságosnak, életízűnek érezzük. A lélektani elégtelenségek miatt azonban inkább csak ígéret ez a mű, mint teljes értékű epikai teljesítmény. Nem időálló alkotás, de figyelmet érdemlő, igényes vállalkozás, mely sikeresebb művek elvárására jogosítja fel az olvasót és a kritikust egyaránt.