Irodalmi Szemle, 1985

1985/7 - KRITIKA - Mészáros László: Két fiatal második kötele

valót hagy maga után. Mintha Cúth túlságosan automatikusnak vélte volna a választott forma előnyeit és teherbírását, pedig ez nem egy buktatót eredményezett.

Tartalmi és tipizálási szempontból az Életfa családregény. Egy olyan család regénye, melyben túlságosan összebonyolódtak a személyközi kapcsolatok, s melynek meggyűlik a baja a környező világgal is. Bár a regénynek nincs határozottan megrajzolt főszereplője, fogadjuk el főhősnek a fiatal, tizenöt éves Lórántot, és viszonyítsuk hozzá a család többi tagját. A család alapját Lujza nagymama és két „férje” alkotja, melyek közül Illés a törvényes férje, Salamon pedig kezdettől fogva az élettársa, és Lujza fiának, Pálnak vér szerinti apja. Ugyanakkor Illés és Salamon testvérek. Pálnak a felesége Eszter, és Lóránt a kettőjük fia. A regény cselekményének kezdetén Pál eléggé homályosan feltárt okokból börtönben van, Eszter pedig elköltözött a házból, s a városban dolgozik. Lóránt tehát a nagyszüleivel él, és rádöbben, hogy tulajdonképpen két nagyapja van. Ugyanakkor azt is megérti, hogy nagyszülei azért gyújtatták fel vele az öreg házat, hogy kikecmeregjenek valahogyan a szegénységből, melybe apjának az elzárása juttatta őket. A további bonyodalmak azzal kezdődnek, hogy Lóránt apjának elengednek egy évet a börtönbüntetéséből, de ő nem megy haza, hanem egy másik faluban, másik szövetkezetben és egy más nő oldalán igyekszik bebizonyítani önmagának és a világnak szakértelmét és rátermettségét. Közben azonban Eszter is megunja a várakozást [férje még azt sem engedte meg neki, hogy meglátogassa a börtönben), s összeáll egy tévészerelővel. Lóránt viszont menekülni szeretne az otthoni világból, ám egy napon Illés nagyapja a tudomására hozza, hogy nyolcszázezer koronát nyert a lutrin, és azt mind őrá íratta. Közben hazajön az apja is, a szökést tehát el kell halasztani. Pál hamarosan azt is kideríti, hogy az alig felépült házat rövidesen le kell bontani. Lóránt azonban új házat vesz a falu másik végén az örökölt pénzből. Apjával együtt elmegy az anyjáért, aki vissza is tér velük az új házba, de nem tudnak újból egymásra találni Pállal. Majd az istenes Illés öngyilkos lesz, szemére vetvén az Ornak, hogy későn köszönt rá a szerencse. A temetés után aztán Pál és Eszter is lemondanak válási szándékukról, és valahogyan összerázódik a család. Jöhet Lujza mama a pálinkával: „Ősz haja takarosan lekötve, nagyon vigyáz egyenes tartására és arra, hogy ne remegjen a keze, miközben valamennyiünknek pálinkát önt.”

A vázolt cselekmény a regényben természetesen sokkal gazdagabb, olvasmányosan epikus, s a szereplők számát tekintve drámaian koncentrált. A szerző tizennégy szereplőt tüntet fel, de tulajdonképpen csak a jelzett hat szereplő — tehát a család tagjai — viszik igazán előre á cselekmény fonalát. Itt már bizonyos kompozíciós következetlenséget vethetünk az író szemére. Elsősorban azt, hogy nem maradt meg a hat főszereplőnél, hanem további nyolcat szerepeltetett az alkalmazott monológokban. Ezeket elég lett volna a család szemével láttatni, így sokkal összefogottabb lett volna a cselekmény. Viszont míg Timótot, Eszter szeretőjét szereplőként is feltünteti a regényben, egyetlen belépője sincs. Ugyanakkor Bognár szomszéd és Máté bácsi olyan rövidke monológokkal lépnek be a cselekménybe, hogy hasonló terjedelemben akár Pusztai bácsi is önálló szereplővé léphetett volna elő. Feleslegesnek és funkciótlannak tűnik fel számomra a nyugati Lukácsok szerepeltetése is, Sára asszony kivételével, akit azonban elég lett volna a család valamelyik tagja szemével láttatni bővebben. Viszont nagyobb jelentőségű, több belépős szereplővé lehetett volna előléptetni A leányt, aki egyszerre jelenthette volna a kívülálló szemléletét, majd a jövendő családtagét, a jövő dimenzióját. S végül ezzel kapcsolatban még arra a tényre kell felhívni a figyelmet, hogy míg a viszonylag kevés számú szereplő drámaivá sűríti a cselekményt, ugyanakkor csökkenti az epikai sodrást, és olyan eszmei értelmezést tesz lehetővé, hogy itt csupán belterjes családi dolgokról van szó. Ezért kellett volna az igazi főszereplőkre korlátozni az előadók számát, s az ő monológjaikban szabadjára engedni a sokszálú epikai cselekményszövést.

A választott forma miatt vontatottan bontakozik ki a regény cselekménye, és csak valahol a mű felénél jelennek meg tulajdonképpeni konfliktusok (a ház lebontása, a nyeremény, Eszter és Pál viszonya stb.). Ezt az író azzal igyekezett ellensúlyozni, hogy rövidítette az egyes szereplők jelenéseit, s azok gyors váltakozása némi dinamikát eredményezett a cselekményben. Ezek a váltások azonban nem mindig hatnak meggyőzően, és nemegyszer a tudatáramlásos megjelenítési forma jelenidejűségének megsértését eredményezik, vagyis a jelenidejű tudattartalmak emlékezésbe váltanak át. Ez persze nem lélektani lehetetlenség, de valószínűtlenül hat az adott reális szituációban. Lényegében az történt, hogy az író nem idomította az előadásmód struktúráját a cselekmény struktú-