Irodalmi Szemle, 1985

1985/7 - FÓRUM - Ankét a kritikáról: (A szerkesztőség kérdéseire válaszol: Alabán Ferenc, Dénes György, Fónod Zoltán, Klimits Lajos, Mészáros Károly, Rácz Olivér, Révész Szilvássy József, Tóth Károly)

cializmusban támogatjuk és támogatni fogjuk a kommunista pártossággal áthatott műalkotásokat, amelyek korunk legfontosabb kérdéseire reagálnak, harcolnak a szocialista erkölcsért, napjaink emberének küzdelmeit, munkatörekvéseit ábrázolják, s az embereket a hazaf.iság és az internacionalizmus szellemében nevelik. Ilyen művészet csakis az alkotó és a népélet szoros kapcsolatából születik. Pártunk a jövőben is figyelmet fordít a művésztársadalom egységének a megszilárdítására, sokoldalúan támogatni fogja a szocialista realizmus alkotó érvényesítését.”

A szocialista realizmus módszere nemcsak a Szovjetunióban és a szocialista országokban elfogadott művészi alkotómódszer, hanem egyre inkább meghódítja a világ haladó szellemű mestereit, akik sorsukat összekötötték korunk élenjáró osztályával, a forradalmi munkásosztállyal, a nagy néptömegek létérdekeivel.

A szocialista realizmus az eddigi haladó művészet szintézise, amely az élet fejlődésével változik, gazdagodik és gyarapszik. Dialektikusán, teljes összetettségében értelmezi és ábrázolja a világot. Nyíltan és határozottan részt vesz a társadalom forradalmi átalakításában és a szocialista embertípus formálásában.

D. F. Markov szovjet művészettudós szerint a szocialista realizmus — mint nyitott koncepciójú alkotómódszer — respektálja a stílusok és a műfajok gazdagságát, a kifejező eszközök és az alkotó egyéniségek sokoldalúságát. Alapelve a pártosság és a népi- ség. A népi művészet fogalmán lenini értelemben olyan művészetet értünk, amely a nép érdekében jött létre, és a nép érdekeit szolgálja.

Megcáfolhatatlan tény, hogy a művész alkotó tevékenységét minden társadalmi rend befolyásolja. Az alkotói szabadság mértéke annak a társadalmi rendnek a jellegéből adódik, amelyben a művész él és alkot. Az úgynevezett művészi szabadságról való „fecsegés” Lenin szerint merő képmutatás.

A szocialista társadalmi rend megszabadítota a művészt az anyagi függőségtől. Lehetővé tette a tehetségek sokoldalú kibontakozását és fejlődését. Szocialista megrendelések segítségével létrehozta az érvényesülés feltételeit, s ezzel nagymértékben hozzájárult a művészi szabadság megteremtéséhez.

Meggyőződésem: ha lapjaink1 főszerkesztői, rovatvezetői segítenek nekik, a kritikusokban megvan az ahhoz szükséges érő, hogy méltókká váljanak arra a megkülönböztetett megbecsülésre és figyelemre, amelyet társadalmunktól és kommunista pártunktól kapnak, s kritikánk folyamatosan formálja majd dolgozóink szocialista tudatát, és fejleszti esztétikai ízlésüket, vagyis: teljesíti azokat a feladatokat, amelyeket eddig csak részben tudott teljesíteni.

MÉSZÁROS KAROLY

•gsib) nB(-wO£ö£í9 m9n6fl .vgÉ'/ iasnúJiol e flbqiJEO on iet.i .i’.íjiil /‘igs,.; -1 ■

1 Néha szükségét érzem, hogy elmondjam véleményemet egyLegy könyvről, átadjam élményemet másoknak is, vagy egyszerűen csak felhívjam figyelmüket: íme, egy könyv, mely érdemes az elolvasásra! Ez a másfél két oldalas vélemény aligha meríti ki a műkritika fogalmát, de élrii kell vele, hogy a könyv másokhoz is eljusson. A könyvismertetések nagy számban vannak jelen irodalmunkban: folyóiratainkban, hetilapjainkban. Nyilván hiányt pótolnak. Ezek a kis Tráfeok — nevezzük recenziónak? könyv jegyzetnek? naplójegyzetnek? — jobbára a kedvelt művekről, azon belül is inkább a klasszikus vágy külföldi szerzők műveiről szólnak, esetleg egy-egy érdekes kiadványról. Ritkábban nyúlnak a recenzensek hazai irodalmi művekhez.

Érthető. Kortársi műről véleményt mondani nagy felelősség. Maguk a szerzők ’ is elvárják — és joggal —, hogy ne nyúlfarknyi könyvismertetésben foglalkozzanak könyvükkel, hanem komolyabban: méltassák, helyezzék el irodalmunkban, mutassanak' rá erényeire, hibáira; úgy tárják az olvasók' elé, hogy abból a szerző is okulhasson. Ezt nem sokan vállalják. Ezért fordul elő aztán, hogy műkritika helyett hosszabb lére eresztett recenziókat kapunk, amelyekben a „kritikus" elmondja ugyan véleményét a könyvről, de nem azonosul a témával, nem igyekszik megérteni a szerzőt, írásában túlteng a szubjektivitás; nem a műről beszél, saját tapasztalásait, meggyőződését tárja az Olvasó elé, nem az íróét.

ga autnsilBiaoxE g .soiít eí-ilgnbseg ďíbv löMarfáné ibôlsv jísrtisgeíäi aelšxa áöxogfob fi

2 Nincs jó véleményem a műkritikáról. Hogy konkrétan, a saját bőrömön tapasztalt példákkal mutassak rá műkritikánk hiányosságaira: a Magánügyekről néháný jelenték