Irodalmi Szemle, 1985

1985/7 - FÓRUM - Ankét a kritikáról: (A szerkesztőség kérdéseire válaszol: Alabán Ferenc, Dénes György, Fónod Zoltán, Klimits Lajos, Mészáros Károly, Rácz Olivér, Révész Szilvássy József, Tóth Károly)

prostituálja a kritikust. Ha pedig nem tudja, akkor kiközösíti... A szlovenszkói magyar irodalom fejlődése ennek megfelelően .. . kritikán kívüli... És mégsem hallgattam, és mindig és újra nekivágtam ennek a vigasztalan bozótnak, de az ellenfél erősebb volt, és az undor hatalmasabb. El kellett hallgatnom . . .”

2 Hogy „(...) napjaink csehszlovákiai magyar kritikája eleget tesz-e hármas követelményének: a megértésnek, értelmezésnek és értékelésnek”? Tisztázni kellene, van-e ilyen kritika? A kritika csak akkor létező, ha folyamatos, ha nem hallgat el, ha nyomon követi az irodalom mozgását, fejlődését, és többé-kevésbé a jövőbe lát. Ilyen igényesebb törekvést leginkább Zalabai Zsigmondnál és Koncsol Lászlónál figyelhettünk meg. De ez már régen volt. Azóta sok könyv született, de igényes, összefoglaló, értékelő kritika nem. Igaz, jelentek meg kritikák, kritikai igényű írások, esszék, de csak egyes írókról, és ez kevés. Az egész csehszlovákiai magyar irodalmat átfogó és összegező értékelések hiányoznak.

3 A harmadik kérdés többágú: „Az irodalomtörténeti-esztétikai értékrend-kialakítás parancsa vezérli-e általában műkritikánkat, vagy sokkal inkább az esetlegesség, a felszínesség, az igénytelenség?” Itt megint megvakarja az ember a feje búbját. Ez vezérli-e, meg az vezérli-e? Már említettem, tisztázni kellene azt is: van-e jelenleg kritikánk, és ha van, hol van, milyen lapokban, könyvekben, folyóiratokban lelhető föl? Megint csak azt kell mondanom, nálunk nincs folyamatos kritika. Megjelennek könyvek, amelyekről a kritika hallgat, más könyvekről írnak, de keveset és kevesen. Pedig milyen hasznos lenne az író és a közönség számára is, ha konfrontálódnának a vélemények, ha a műblrálók össze is kapnának egy-egy könyv fölött. Az lenne csak izgalmas!

A harmadik kérdés második ága: „Szükségét látja-e annak, hogy műkritikánk szervezett formában, meghatározott keretek között dolgozzék?” Ennek nem érzem szükségét. Sőt koloncnak tartom. Szervezett irodalom, szervezett kritika, megbeszélések, gyűlések, előadások. Erre nincs ma idő. A szervezett forma különben is befolyásolná a kritikai életet, megnyirbálná a műbírálók szuverén elképzeléseit. Hangadók támadnának, akik befolyásolnák a többit. Kinek jó ez?

Szó van a kérdés végén a kritikusi utánpótlásról. Az irodalmat lehet és kell is tanulni, de nem lehet mástól megtanulni. Mert nem mesterség, nem kaptafa. Kitanult gépészmérnök létezhet, de kitanult irodalmár nem, még ha mesternek szólítják is az illetőt. Fiatal kritikusokat természetesen lehet és kell is nevelni, hiszen csak így biztosítható a jövő kritikusi gárdája. A neveléshez azonban meg kell találni a legmegfelelőbb formát. Az irodalmárok mások műveiből tanulnak, de a küzdelmet egyedül, magukban vívják. Ha megkérdeznénk az írókat és kritikusokat, kiktől tanultak, bizonyára érdekes válaszokat kapnánk. Illyés Gyulának például Petőfi volt a legnagyobb tanítómestere. Utána jöttek a többiek.

4 Irodalmunknak nagy szüksége van a rendszeres kritikára, hiszen kritika nélkül ful- doklik az irodalom. Az olvasó természetesen a kritikából tájékozódik, s a kritika ítéletéből tanul-okul. A kritika fölfedi az olvasó előtt a rejtett dolgokat, amelyeket egy-egy mű olvasása közben észre sem vett. Figyelmét a mű lényegére irányítja, kiemeli eszmei-esztétikai oldalait. Előfordulhat, hogy a kritika izgalmasabb, mint maga a mü. De az sincs kizárva, hogy a kritikus mellébeszél, mert nem fogta fel az író mondanivalóját. Lehet tehát rossz és jő kritika, rosszakaratú és jóakarattá kritika. A fontos, hogy legyen kritika, és a bírált művel foglalkozzék, ne önmagával. Mint említettem, a kritika akkor hasznos, ha a könyv megjelenése után azonnal reagál. A megkésettség nem használ sem a könyvnek, sem a kritikának, sem az olvasónak. Fábry Zoltán is erre tanít „Antisematizmus” című munkájában: „A kritika azonban a jelenre akar hatni, a jelenben, a mában jövőt formálni. A kritika az aktualitás pere, de pozitív, időből, korból adódó visszhang nélkül elfúl, megreked. És ha későbbi fellebbezéseknél győz is, igazsága már csak példa és tanulság lehet, és nem a fontosabb, az aktívabb, az aktuálisabb: az azonnal ható változás és változtatás előidézése.”

Kik művelték, kik művelhetnék nálunk a kritikát ez idő szerint: Turczel Lajos, Csanda Sándor, Rákos Péter, Szeberényi Zoltán, Fónod Zoltán, Duba Gyula, Zalabai Zsigmond, Mészáros László, Tőzsér Árpád, Zsilka Tibor, Koncsol László, Alabán Ferenc, Lacza Ti