Irodalmi Szemle, 1985
1985/7 - NAPLÓ - Szigeti László: A harmadik parton (Jakoby Gyula halálára)
A HARMADIK PARTON Szigeti László Emlékszel? Oly mindenhatóan zuhogott a nyári zápor, ahogyan a németalföldi pik- túrában a kéjesen hátborzongató szatirikus tónus átitatja a festmények valamennyi összetevőjét; az üveges fényű atmoszférában az egykori Máray háztól lakásodig szalaűíamban bőrig áztam. Miután kifújtam magam, s meghallgattam létsimogató infernális panaszaidat, amelyeket mindenkor emberi szépséged megnyilvánulásaként érzékeltem, törülközőt szorongatva derékig meztelenül kucorogtam műtermed öblös foteljében, szemben az állványon árválkodó sebzett vászonnal, amelyről néhány perccel érkezésem előtt valami kéjesen hátborzongató szatirikus és didaktikus törekvéssel lekapartad a festéket. A remekműről. A tetten ért gyilkos lehet ennyire kiszolgáltatott, az ő szeme vermesülhet oly mélyre a kegyelemért, mint akkor a tiéd. Zivatarban az ember mindig gondol az érkezővel, de miközben a várakozás állapotában él, lassanként ráébred, ilyen ítéletidőben senki sem érkezhet. A vágy és a tapasztalás banális kontrasztja ez. Kereszttüzében állva az ember néha túllép önmaga határain. Akarata ellenére cselekszik, önbírálatát túlnyomó mozgalmassággal fokozza, tartózkodásainak zárt köréből a gyermeki őszinteség tisztaságával lép addig csak sejtett játékok birodalmába ... Előzetes bejelentés nélkül sohasem mentém hozzád, ám azon a szombaton a zivatar űzöttjeként csengettem: odakint égi himnuszként zengett a mir.-dent átitató zivatar, odabent pedig egy önmaga alkotásaiban ta- máskodó „csörömpölő” művészt találtam; hiszen a festékforgácsok levert zománcként, a pogány deheroizálás bűnjeleiként szinte ordítottak az állvány padkáján és lábánál. Kiszolgáltatottságodban odacammogtál, kezeddel s lábaddal szétsöpörted őket, majd fáradt csontjaiddal leereszkedtél az ágyad végére, közvetlenül a fotel mellé, s úgy ültél ott, mint a mindenható pantokrátor. Visszafogott gesztusaid ellenállhatatlanul árasztották, hogy az általad megalkotott mértékek és erők, formák és színek feszültségét, ha úgy véled helyesnek, az újrateremtés szándékával bármikor lekaparhatod a remekművekről, és senki sem kényszeríthet magyarázkodásra, hogy miért, mi okból és mi végre, hiszen mint mindennek, a lekapart remekműnek is megvan az evidenciája. És ebbe nem szólhat bele senki, mert a döntés túl van az emberi mértéken. Az átfestésre ítéltetett alkotások ugyanis nem az élet és a halál, hanem a lét harmadik partján várják sorsukat. A művész, vagyis a teremtő figyelme középpontjában. Emlékszel? Oly mindenhatóan zuhogott a nyári zápor, az üvegszürke, vasporos kassai eső, hogy szinte minden dolog megnőtt, új minőséget nyert. Mi is. Két áramlat, pontosabban, két tömbbe márványosult áramlat. Valahonnan az idő mélyéből. Irdatlan távolságra lebegett tőlünk a helyzet fogalmi megoldása. A beszéd, mint a világi tudás és az emberi összetartozás alapvető Jakoby Gyula halálára
