Irodalmi Szemle, 1985
1985/7 - Mészáros László: A Górebi kráterek (elbeszélés)
— Érted azt, amit beszélsz? — kérdezte döbbenten Akab. — Nem egészen — mondta zavartan a pásztor, majd hirtelen magabiztosan hozzátette: — Nálunk mindenki tudja, hogy valamikor óriások jártak a fennsíkon! — Mekkorák azok a kráterek? Jártál már arra? — Lehetnek vagy száz lábnyi hosszúak, uram. Akab kezében megállt a toll. A két férfi némán nézte egymást. Majd a pásztor váratlanul felemelte a kezét. — Lovas közeledik, uram! Theróf egyik harcosa vágtatott be a táborba ... A Tűzgolyó első sugara már a pusztán találta őket. Estére elérték Theróf harcosainak táborát. Két nap múlva pedig, nagy kerülővel, megérkeztek Górebbe. Akab egész úton két dologgal küszködött. Az egyik a górebi mondák, regék gazdagsága volt. Sok elemük hasonlított a folyómenti lények mondáihoz, főleg ami az erkölcsi és bölcseleti részeket illeti. De a górebi kráterek eredetéről szóló monda is szüntelenül foglalkoztatta. Elhitte ugyan, hogy a csillagok távoli világok lehetnek, de az élet sokrétűségén még sohasem gondolkodott. A hasonlat — mi másnak vélhette? —, miszerint a górebi kráterek óriások lábnyomai lehetnének, teljesen elképesztette. Micsoda lehetőségek a tudás kiterjesztése, a kutatások elmélyítése számára! Űj alapokra kellene állítani az egész tudományt... Ezzel szemben azonban ott áll a rimmoni hivatalnokok ugyancsak döbbenetes tudományellenes politikája. A górebi kutatás engedélyezése az enyhülés jelének tűnik, de ez csak porhintés, mert titkos vonalon még könyörtelenebbre fogták a jábeshívők üldözését, hiszen még Nathánra is kezet emeltek. Nincs hely a tudás számára ebben az országban, kesergett Akab. Náthán megdöbbent, mikor megtudta, hogy Rimmonban parancsot adtak ki elfogatá- sára. Kalandjait, szeszélyeit mindaddig elnézték, míg néhány jábeshívő társaságába nem keveredett. Öt tulajdonképpen ide is csak a kaland vonzotta, álmában sem gondolta volna, hogy a tudás útja ilyen veszélyes is lehet. Jó érzéke volt a politikához, azonnal megértette, hogy a rimmoniak őt is Jábes sorsára ítélték. Kellett az újabb elrettentő példa, nem is baj, sőt inkább jó, ha királyi sarj az illető. Náthán azt is megértette, hogy ha Rimmonban fogják el, nem marad más lehetősége, mint felkészülni a jábesi halálra... így azonban itt van ez a Theróf, aki korlátlan úr Góreb vidékén, s ki tudja, mi okból, nem hajlandó őt azonnal kiadni Czippárnak és Najáthnak. Meg aztán itt van ez az éles eszű Akab... Két ilyen emberrel a háta mögött az ország ura lehetne... Theróf egyszerű ember volt, mindenekelőtt a Rimmonba küldözgetett adót sajnálta. A finom bőröket, a gyapjút, a szőtteseket, a legjobb lovait... Ha most befogadja Nathánt, természetesen magára haragítja Rimmont, így a félévi adót már el sem kell küldenie. Az pedig, hogy hadat küldjenek ellene, talán egy évbe is beletelik. Akkorra azonban ... Nos, sok mindent lehetne kezdeni két ilyen bátor fickóval.. . Akab különösen furfangos lény, micsoda úszó házakat eszelt ki! Bizony, ideje lenne már a folyón és a fennsíkon túl is körülnézni... Theróf őszintén elmondta, mi nyomja a szívét. Náthán rögtön egyetértett vele. Egy pillanatra már Góreb ifjú urának képzelte magát. Lényegében Akab is egyetértett Theróf tervével, de mindjárt módosítást is javasolt: — Czippárék nem tudják, hogy a lovasaid megtalálták a táborunkat, azt is jelentheted, hogy csak egyszer láttál bennünket életedben. Ha a félévi adót is elküldenéd Rimmonba, lenne két esztendőnyi időnk a fennsík és a folyón túli vidék felderítésére ... — Szerettem volna ám én is veletek menni! — Küldd velünk legjobb embered! Magadnak itt kell maradlíöd, harcosokat kell szervezned, nevelned ... Mert aztán vagy Rimmon ellen vonulunk, vagy új vidékre költözünk .. . — Náthán, te sem maradsz? A királyi sarj csak egyetlen pillanatra ingott meg, az ismeretlen vidék inkább csábította, mint Mikála szépsége. — Visszajövünk, Theróf, visszajövünk! — A legjobb harcosaimat adom mellétek — mondta bánatosan Theróf. Ezzel tett pecsétet hármuk írásba nem foglalt szövetségére.
