Irodalmi Szemle, 1985
1985/7 - Mészáros László: A Górebi kráterek (elbeszélés)
— Mikor jön már meg a rimmoniak esze! Halálra keresnek egy hadvezérnek termett királyi sarjat!... — Náthán fattyú, ki tudja, melyik szolga az apja — figyelmeztette Therófot Czippár. — Az anyjától királyi vért, az apjától meg bizonyára értelmet örökölt — morogta Theróf. — Ne feledd, hogy egy titkos tanácsos áll előtted, Theróf! — igyekezett véget vetni a beszélgetésnek Najáth. — Rendben van... Holnap utánuk eresztek egy csapat lovast — dobta félre Theróf a bőrtekercset. Majd a kardjára csapott: — Fel, urak, a lakomára! Essünk neki Mikála készítményeinek! 4. Náthán csalódottan félrelökte a cserépkancsót, amelyből már kifogyott az erjesztett kancatej. Végigdőlt a heverőn, és újból Mikálára gondolt. Theróf lánya valósággal megbűvölte őt. Szokott modorában kezdte az udvarlást, ám Theróf egyetlen pillantása észre térítette. Theróf tisztelte benne a királyi sarjat, a kalandori bátorságot, de megérezte a szoknyára éhes kant is. Góreb ura lehetnél, ha itt maradnál, mondta a duhaj lakoma után Theróf. De Náthán nem maradhatott, új kalandokra vágyott, nem tehetett természete ellen. Ha az apám lett volna királyi sarj, most már az ország első emberei közé tartoznék, panaszolta később Akabnak. Kimászott a lapos hajlékból, körülnézett a pusztán. A néhány rongyos hajlékon kívül csak a fennsíkot látta. Legszívesebben máris útrakelt volna a kráterek felé, de nem akarta sürgetni Akabot. Ha legalább egy engedelmes leányzó kerülne, morfondírozott. Betért Akab hajlékába. A vén, kiaszott góré lassan idézte fel a szavakat. Akab tolla alatt sercegett a bőr. „A bolondnak útja a helyes az ő esze előtt; de ki tanáccsal él, bölcs az. A bolondnak haragja azon napon megismételtetik; elfeledi pedig a szidalmakat az eszes ember. Aki igazán szól, megjelenteti az igazságot, a hamis bizonyság pedig az álnokságot. Van olyan, aki beszél hasonlókat a tőrszúrásokhoz; de a bölcsnek nyelve orvosság. Az igazmondó ajak megáll mindörökké .. A vén góré elhallgatott, majd kisvártatva felsóhajtott: — Elfáradtam, uram. — Rendben van, öreg, szundíts egyet! Mit szólsz az anyaghoz, Náthán? — Csodálatosan hangzik ez az ősi bölcsesség, csakhogy... — Csakhogy? — Nekem most egy sudár leányzó kellene... Azt mondd meg, te lélekbúvár, nem verik-e le a derekam, ha bemászok egy hajlékba?! — Mindig a helyi szokásokhoz kell alkalmazkodnunk — válaszolta mosolyogva Akab. — Megkérdezzük az öreget... A góré már szendergett. Akab kíméletesen lelket vert belé, majd elmagyarázta neki Náthán kívánságát. Az öreg nem lepődött meg, még csak meg sem sértődött.-i- Menjen a hajlékába az úr... Majd küldök oda egy kívánatos leányzót... — Nekem meg küldj egy új regélőt! — kiáltotta utána Akab. Náthán csillogó szemmel fordult ki a hajlékból, Akab pedig hozzálátott a bőrtekercsek rendezgetéséhez. Kis idő múlva egy dús szakállú, középkorú góré jelentkezett nála: — A kráterekről regélnék, uram ... — Nagyszerű! Foglalj helyet. Lassan beszélj, hogy le tudjam jegyezni, ősi regét mondasz te is? — Nem, uram, Jábestől tanultam! — vágta ki büszkén a pásztor. — Beszélj csak, barátom, beszélj! — A sötét égbolt csillagai mind-mind távoli világok, amelyeken nyüzsög az élet... Mit tudhatjuk mi, parányi földi halandók, hogy milyen végtelenül változó formában virul az élet a bennünket körülölelő Mindenségben! Hiszen mily elképesztően gazdag a ml kis földünk is... Jártam a górebl kráterekben, barátaim, amikor önkéntes egyedüllétben edzettem elmémet és akaratomat... Olyanok ezek a kráterek, mintha óriások hagytak volna nyomokat a földön... Mintha ügyet sem vetve ránk elrohantak volna fölöttünk, hogy aztán visszatérjenek a végtelenbe ..
