Irodalmi Szemle, 1985
1985/7 - Mészáros László: A Górebi kráterek (elbeszélés)
Endor vidáman, dalolászva szárítgatta felfrissült testét, majd nyálát nyeldesve sietett át az étkezőterembe. Javában falatozott már, amikor az egyik szolga jelentette, hogy egy magát Akabnak nevező egyén keresi a ház fiatal urát. — Akab? — csodálkozott Endor. — Igen, nemes uram, Akabnak nevezé magát. Akab, a jeftei parány, így mondotta az ismeretlen. — Aha, most már értem... Vezesd be! Endor félretolta a sültet, szemét a bejáratra szegezte. Egy pillanatig úgy érezte, ki kellene dobatnia a vendéget. De aztán eszébe jutott, hogy talán már lejárt Akab száműzetése, s így bátran fogadhatja volt akadémiai társát, már-már barátját... Annak idején együtt művelődtek a bölcs Kádes—Barnec Akadémiáján. Akab, noha parány származású, rendkívül értelmes fickó volt. A parány származású férfiak egyetlen kincse tulajdonképpen az éles értelem. Akab a Tavak vidékéről, Jefte telepéről származott. Arrafelé kevés a nemes és előkelő család, a fiúnak így fogalma sem lehetett a lények rangsorolásáról. Nem tudta, hogy a kiváltságos királyi sarjakat nemesek és előkelők követik, majd a parányok és a szolgák zárják a sort. Nem tudhatta hát azt sem, hogy csak a nemesek jelölhetik a nevüket szükség esetén a származásuk helyével. Akab tévedésére persze hamar fény derült, ám a gúnynév — „Akab, a jeftei parány” — végérvényesen rajta ragadt. A fiú kitűnően tanult, keményen állta a csúfolódásokat, de Jábes kivégzésekor valamiképp belekeveredett a péthori megmozdulásba, s ezért nemcsak az Akadémiáról tiltották őt ki, de még Rimmont is el kellett hagynia. Endor csak most döbbent rá, hogy fogalma sincs róla, mit is keresett tulajdonképpen Akab Péthor- ban ... Valóban jábeshívő lenne? ... Akab állt az ajtóban. Parányként egyszerű öltözetben, de egyenesen. Gubancos fekete szakálla alig két ujjnyi hosszú volt. A szolga tátott szájjal bámult rá, az idegenre, aki parány létére nem hajtott fejet egy nemes úrnak. Endor intésére zavartan kotródott el. Endor érezte, hogy a pillanat döntő jelentőségű. Tudta, csak egyetlen szavába kerülne, s Akab engedelmesen fejet hajtana. Csakhogy ezzel örökre elveszítené azt az Akabot, akit értelméért nemes lényként, egyenrangú társként tisztelt az Akadémián. Pedig most biztosan ez az Akab kopogtatott valamiért. Felállt, tárt karokai sietett Akab elé. — Légy üdvözölve atyám házában, Akab! — Az Égi Király növessze hosszúra a szakállad! — dörmögte Akab, és keményen megszorította a feléje nyújtót kezet. — Ügy látom, te a rövid szakáll híve vagy — próbált meg tréfálkozni Endor. — Ez nem elvi kérdés számomra — mondta komolyan Akab. Endor szinte egész teste mozdulásával kérdezte: hát akkor? Mi számodra az elvi kérdés? A vendég csak néma bólogatással jelezte, hogy mindjárt, mindjárt, mert a szeme megakadt a dúsan terített asztalon. Endor ezt is megértette, és kínáló mozdulatára Akab alig türtőztetett éhséggel látott hozzá az evéshez. Egy pohár csípős gyümölcslé után aztán beszélni kezdett. Sorjában válaszolt Endor kimondatlan kérdéseire. — Mit kerestem Péthorban? Nem, nem Jábes meggyilkolásakor kerültem oda. Igen, gyilkosságról beszélek, mert Péthorban közönséges bűntény történt. Ne szakíts félbe! Saját szememmel láttam, hogy a meggyötört bölcset széttépték a Mahonab emberevő halai.. . Sohasem felejtem el Jábes utolsó szavait... „Nem az égből jöttem, csak Góreb pusztáiból... Nem fenséges király akartam lenni, csak szerény bölcs... Mert bizony mondom néktek, a tudás lehetősége mindenkinek megadatott, és hatalmasabbak a bölcs parányok az üresfejű előkelőknél... és nemesebb a becsületes szolga az aljas királyi sarjnál...” Szegény öreg folytatta volna még, de az első tanácsos intett a hóhérnak, és Jábes feje fölött összecsapott a víz, hogy aztán kisvártatva felforrjon a kiéhezett halak falánk örvényében ... Előtted nem tagadom, Endor, jábeshívő vagyok, mert Jábes a -tudásnak a hőse. Te is jábeshívő vagy, Endor! Adja az Égi Király, hogy még időben megértsed ezt. — Közönséges hittérítő lennél, Akab? Jábes alázatos szolgája?! — Nem, Endor, másért jöttem... Tudom, mi történt ma az Intézetben ... — Ejha! — húzta fel a szemöldökét Endor. — A hírnek nincs értéke... Csak az igazságnak van. Büntetésem letelt, szabadon élhetek Rimmonban. Endor, szeretnék bekerülni a górebi kutatócsoportba! — Te? Milyen minőségben?
