Irodalmi Szemle, 1985

1985/1 - FÓRUM - Zsilka Tibor: A műfordítás stilisztikai vonatkozásai

družstva a krajským radcom, teda osobnosťou významnou v okruhu niekoľkých kilometrov, tak v Dolných Viničkách ako vo Vyhnálove, Horných ViniGkách, DolanocJv a Skalitom.”

A tér- és környezetrajz szempontjait figyelembe véve a fordításelmélet kétféle eljárást különböztet meg: az egzotizáló eljárásra példa Lányi Viktor fordítása, ugyanis a magyar szövegbe ágyazott francia tulajdonnevek az egzotikum erejével hatnak az átlagolvasóra. A naturalizáló (honosító) eljárást Bohuslav Hečko fordítása példázza, amelyben- az átvevő nyelv elemei érvényesültek.

Ez a két ellentétes fordítói eljárás általában nem ilyen élesen áll egymással szemben. A szlovák—magyar fordításokban azt tapasztaljuk, hogy a vezeték- és keresztneveket a fordítók átveszik az eredeti műből, a földrajzi neveket pedig többnyire adaptálják, átültetik — naturalizálják. Rudolf Jašík Na brehu priezračnej rieky c. regénye magyarul Koncsol László fordításában jelent meg A kristályvizű folyó pfirtján címmel. A regény cselekményének a színhelye Nagyirtvány (Hrubý piac). A szlovák szövegben a helynév gyakran fordul elő, ám a fordító sokszor elkerüli a használatát, nyilván azért is, mert a Nagyirtvány nem egészen adekvát kifejezés. Ilyen esetben elliminá- cióról, azaz elhagyásról van szó (Thomka Beáta: Stilisztikai-retorikai szerkezetek és műveletek).

Mármost érdemes lesz ugyanezt a kérdést megvizsgálni magyar—szlovák vonatkozásban is. A szlovák műfordítók közül minden bizonnyal Karol Wlachovský tett a legtöbbet annak érdekében, hogy a gazdag és jelentős magyar prózairodalommal a szlovák olvasó is megismerkedhessen. Wlachovský a neveket illetően hozzávetőlegesen három' eljárásmódot alkalmazott:

1. A vezeték- és keresztneveket átveszi az eredeti szövegből, csak a sorrend változik meg és a vezetéknév végződése: Zsuzsika Szűcsová, Pista Boros (Kosztolányi Dezső: Esti Kornél], Sándor Laczkovics, Gerzson Szabó (Ottlik Géza: Iskola a határon), Dániel Gáspár, János Szabó (Balázs József: Magyarok), István Szíjártó (Dobozy Imre: A tizedes és a többiek).

2. A keresztnevet a szlovák helyesírás szerint írja, a vezetéknév megmarad eredetiben: Zúza Szanyiová (Kertész Ákos: Makra] János Makra, Jóži Vera (uo.).

3. Mind a keresztnév, mind a vezetéknév átírására sor kerül, leginkább olyan esetekben, amikor a szereplő szláv eredetű: pl. Alžbeta Zernicová (Kertész Ákos: Makra],

Megemlítjük még, hogy Wlachovský műfordításaiban bizonyos városrészek fordítására szintén sor kerül: Nyugati pályaudvar — Západná stanica, Erdélyi Borozó — Séd- mohradská vináreň, Svábhegy — Švábsky vrch stb.

Felvetődik a kérdés, hogy mi az, ami a fordításból kimaradhat, illetve mi az, amivel a fordítás gazdagodik, gazdagodhat az eredetivel szemben. A probléma korántsem egyszerű, mert hiszen tömérdek vonatkozása van. Változtatások és változások történhetnelr makrostilisztikai szinten: általában azt tapasztaljuk, hogy a fordítás az eredetivel szemben nivellálódik, bizonyos értelemben az átültetett szöveg stiláris együtthatói, gazdagsága és sokrétűsége valamiképpen elszegényedik. Példának okáért: Ladislav Ballek Pomocník (A segéd) c. regénye Ipolyságon (Palánk) játszódik le, s az eredetiben tömérdek kifejezés utal a határ menti város sajátos miliőjére, atmoszférájára. A főszereplő Volent Lančarič beszédébe magyar szavak, kifejezések elegyednek, olykor a magyar szavakhoz szlovák végződések kapcsolódnak (könyörgovat). Ennek a sajátosságnak a regényben környezetfelidéző ereje, funkciója van. íme, egy példa:

Volent Lančarič: „Hát, milosťpanie a všetci dobrí ľudia, to by ste s mešterkom poriadne, hát, poriadne zarmútili, keby ste nedošli! My sme tu s mešterkom so všetkými haveri, každému, kto nám je kamarát, vyhovieme, ale ked ide o dobrého kunčafta, počúvajte, tak potom... ej, nedbáme my ani na svoje zdravie... zájdeme my aj do Kecskemétu, ak treba...” (57. 1.)

Ugyanez magyar fordításban: „Hát, nagyságáim és minden jó ember, bizony nagyon- megszomorítottak volna bennünket, a mestert és engem, ha el nem jönnek! Mi itt a mesterrel mindenkinek a haverjai vagyunk, mindenkinek, aki a barátunk, a kedvére teszünk, de ha jó kuncsaftról van szó, akkor, az isten az atyám ... kockára tesszük az egészségünket is... és elmegyünk, ha kell, akár Kecskemétre...” (53. 1.)

A szlovák szövegben a magyar kölcsönszavak (hát, mesterko, haver) sajátos funkciót töltenek be; az a szerepük, hogy felidézzék a környezetet, a várost, amelyben a mű