Irodalmi Szemle, 1985

1985/6 - KRITIKA - Révész Bertalan: Eredmények és feladatok — gondok és gondatlanságok

veszendőbe menni (...) Munkám elsődleges célja a próbafúrás volt, annak vizsgálata, hogy körülbelül mire számíthat egy mindenre kiterjedő gyűjtőmunka.” Ha ez a nemes szándék valóra válik — s ebben ezek után nem kételkedhetünk —, a pillanatnyilag megrajzolt kép akár jelentős vonásokkal is gazdagodhat.

A Bevezetőben Géczi tömören vázolja az elhatározás indítékait, a gyűjtőmunka halogatásának okait csakúgy, mint a nekirugaszkodásokat követő megtorpanásokat, és a döntő impulzust adó közvetlen előzményeket. S mert ezek a viszonyok szellemi életünkre igen jellemzőek, egyszersmind felettébb tanulságosak is. A Bevezetői követően amolyan elméleti alapvetés, fejtegetés során oly fontos kérdéseket világít meg, mint a gyermekjátékszerek, -játékok, játékdalok és mondókák mibenléte, vagy a gyűjtőmunka végzésének hogyanja és mikéntje. — Igencsak elgondolkodtató „a házi játékkészítés” elsorvadását szóvá tevő elmefuttatása. Hogy manapság az édesanyák, édesapák kislányukat, kisfiúkat nem saját készítésű játékokkal lepik meg alkalmanként, ennek okai közismertek: a tudományos-műszaki forradalom eredményeképpen létrejött ipari fellendülés, a felfokozott s állandó időhiánnyal küszködő élettempó, a másfél-két műszakos elfoglaltság stb. S mert mindez a társadalmi előrehaladás következménye, egyszersmind a civilizáció áldásának kell tekintenünk. Valóban az is. Csakhogy mint minden készen, tálcán kapott dolognak, úgy ennek is van egy nemkívánatos kísérőjelensége, negatívuma: nem serkenti a gondolkodást, nem fejleszti a készségeket, az alkotófantáziát. Talán sosem volt annyi ügyetlen kezű, fúrni-faragni nem tudó kisdiák, mint ma. Nyilvánvaló tehát, hogy a kérdéskomplexumnak ilyeténképpen tanügyi vonatkozása is van: az alapiskolai polititechnikai oktatásnak kellene pótolnia azt is, amit a szülői ház elmulaszt. Nem elég és nem is célravezető csak általában „munkára nevelni”; a ma iskolájának az öröklött hajlamokat figyelembe véve a gyermek kézügyességét, barkácsolási készségét, egyszóval alkotófantáziáját kell fejlesztenie.

Ügy véljük, Géczi helyesen járt el, amikor a „népi ihletésű" játékdaloknak és gyermekmondókáknak ama darabjait is beválogatta publikálandó gyűjteményébe, amelyek minden reprezentatív kiadványban megtalálhatók. Még akkor is, ha Ung-vidéki eredetük kétséges, vagy semmiképp sem bizonyítható. Ugyanis az átvétel, a „honosodási” folyamat tájegységenként, sőt azon belül is, rendszerint variánsokat szül mind a szöveg, mind a dallam tekintetében. S legyen bár ez a legcsekélyebb mértékű — folklórértéke vitathatatlan. Ezért egy átfogó kutató-, gyűjtőmunkának program .zerűen tartalmaznia kell a variánsok számbavételét is. Hasonlóképpen izgalmas feladat lenne annak földerítése, hogy a folklórszövegek és dallamaik, illetőleg ezek variánsai milyen elterjedettségnek örvendenek.

A „próbafúrás” nyomán szerzőnk arra a megállapításra jut, hogy a régi, csoportos játékokat a mai gyerekek is szívesen játsszák, s ezeknek a játékoknak a gyerekek-e nézve „jótékony a hatásuk”. A további vizsgálatok során kívánatos lenne megtudni, hogy ez a jótékony hatás konkrétan miben nyilvánul meg: a gyermeki szellem- és jellemgyarapodás mely területein és milyen mértékben.

A felkutatott és összegyűjtött mondókákat Géczi, témák szerint csoportosítva, tizenöt ki:ebb-nagyobb fejezetre tagolja: az altatóktól a csipkelődőkön, a tréfás, csúfoló és varázsraondókákon keresztül az ünnepi köszöntőkig. Ez a tematikai felosztás megegyezik a magyar nyelvterület hasonló jellegű gyűjteményeinek felosztásával, s jól tükrözi az Ung-vidék gyermekmondókáinak tematikai sokféleségét. Szinte hihetetlen, hogy ez a kis területű tájegység-töredék ily gazdag gyermekmondóka és gyermekjátékdal hagyománnyal rendelkezzék ... Ami a szövegek színvonalát illeti: meglehetősen egyenetlen; olykor ugyanabból a faluból származó s egyazon témájú két szövegben jelentős színvonalbeli különbség tapasztalható. Megfigyelhető továbbá, hogy a kisgyermek körüli napi teendőket tükröző, úgynevezett prózai mondókák (például a mosdatok, az álltatok, a jártatok, az etetők) jóval szerényebbek, mint a nagyobb szellemi erőfeszítést igénylő tematikájúak (csipkelődők, csúfolódók, köszöntők stb.); ez utóbbi szövegek nemcsak szellemesek, hanem költőiek is. — A gyűjtemény kétségkívül legértékesebb része a Csoportos játékok című fejezet. A szövegek java része dallam nélkül is élvezhető, hibátlan költemény.

Géczi a gyűjteménye elé illesztett fejtegetéseiben több ízben is figyelmeztet, hogy eddig összegyűjtött anyaga nem teljes, s a közeljövőben a népköltéizet valamennyi területét felölelő gyűjtőmunkát tart szkségesnek. Hogy mennyire igaza van, ennek