Irodalmi Szemle, 1985

1985/6 - NAPLÓ - Turczel Lajos: Kovács Endre 1911-1985

KOVÁCS ENDRE (1911 — 1985)

A sarlós nemzedék ritkuló soraiból ismét kihullott egy jelentős alkotó: Kovács Endre. Nem tartozott a Sarló vezetői közé, de a mozgalom kezdeteitől szoros eszmei kapcsolatban volt Balogh Edgárral és az 1931-es kongresszus alkalmából megrendezett fiatal írók estjén ő is a Sarló írói reprezentánsaként lépett fel. Ilyen előzmények után nem tekinthető véletlennek, hogy a Sarlóról az első tudományos értékű elemzéseket, monografikus tanulmányokat ő írta (A Sarló története, 1938; A sarlós mozgalom és a magyar irodalom, 1962). Fontos tanulmány jelent meg tőle az Ez volt a Sarló című gyűjteményben is (A Sarló és a nemzetiségi kérdés].

Az 1911-ben született Kovács hároméves volt, amikor családja Pozsonyba került, s aztán az egész gyermek- és ifjúkorát itt élte le. József Attila családjához hasonló nehéz sorsú, hányatott életű proletár családban nevelkedett, s azt, hogy gimnáziumot és egyetemet végezhetett, korán megmutatkozó tehetsége mellett édesanyja hősies elszántságának, áldozatos erőfeszítéseinek köszönhette. Magyar—szlovák—filozófia szakos tanárként először Pozsonyban, 1938 végétől pedig Érsekújvárban tanított, ahol a jónevű hetilapnak, az Érsekújvár és Vidékének felelős szerkesztője volt. 1945-ben Budapestre költözött és ott élt 1985. április 18-án bekövetkezett haláláig.

Szellemi pályája két szakaszra osztható. A szépirodalmi és kritikai-publicisztikai ih- letettségű rövidebb első szakasz (1929— 1944) a csehszlovákiai magyar irodalmi életben bontakozott ki és a bécsi döntés által elcsatolt területen, a fél évtizedes érsekújvári tartózkodás idején fejeződött be. A történettudományi eredményekben gazdag négy évtizedes második pályaszakasznak (1945—1985) viszont már a magyarországi-budapesti tudományos élet volt a színhelye, kohója.

Kovács neve — versek, elbeszélések, cikkek fölé írva — még gimnazista korában feltűnt kisebbségi sajtónkban, s tizennyolc éves volt, mikor első könyve, a Világ ének című verseskötet 1929-ben megjelent. Ezt követte a János jeltámadása című regény folytatásos közlése 1931-ben A Reggel napilapban, majd egy novellás kötet lPanoptikum] megjelenése 1934- ben. Ezek a szépirodalmi művek művésziműfaji tekintetben még nem voltak kiforrottak, de nyelvi tisztaságukkal és szociális angazsáltságukkal megérdemelt figyelmet keltettek. Az érettebb epikai ábrázolás az Érsekújvárott kiadott novellás kötetében (Felszabadultak, 1939) mutatkozott meg perspektivikusan. Ez a vékonyka kötet a két háború közti novellák antológiákba való válogatásakor elkerülte a figyelmünket, pedig a benne található nyolc novella közül kettőt-hármat be lehetett volna sorolni a válogatott anyagba. Az érsekújvári évek alatt két regény is született, de közülük az első (Az alázat évei, 1939) elsietett volt: a jól alakított pergő cselekményben a jellemzés sekély maradt; a másik alkotás (Pozsony—Prága—Budapest, 1941) a korszakregény iga?- nyével íródott, de a műfaji felemásság, a regény- és emlékirat-forma közti ingadozás itt sem tette lehetővé a művészibb ki- teljesedést.

Az első pályaszakasz legjobb teljesítményének a kritikákat kell tekintenünk. Kovács az objektív kritika művelője volt, és a részrehajlás, a pajtáskritika ellen határozottan fellépett. „A kisebbségi sorshelyzetben önmagát kereső magyar társadalom szívesen skatulyázza el magát politikai pártok esztétikai jelszavai mögé — írta 1936-ban. — Kevés kivétellel még ma is

nojpld