Irodalmi Szemle, 1985

1985/6 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Kövesdi János: A mozgás költészete (Interjú Markó Ivánnal)

nincs a balettnek. Azt feleltem nekik, hogy ha valaki megdolgozik valamiért és sikerül valami jót létrehoznia, akkor arra az emberek mindenütt érzékenyek, függetlenül attól, hogy voltak-e előtte tradíciók vagy sem. És ezt a hitemet, vagy ezt az elképzelésemet a győri közönség az első pillanattól kezdve százszázalékosan igazolja. Olyan igazi, valóban partneri és valóban nagy-nagy szeretettel teli kapcsolat alakult ki köztünk, ami nemcsak a színházat tölti meg előadásonként, hanem a lépcsőket is, mert még azon is ülnek az meberek — öt év óta minden előadáson. Ünnep az emberek számára a jelenlét, áldozatokra is készek, hogy bejussanak a balettelőadásra, illetve azt, amit ott látnak- tapasztalnak, úgy hálálják meg a táncosoknak, hogy egyszerűen nem akarnak elmenni a színházból, és hosszú-hosszú, tíz percen felüli tapsokkal fejezik ki a szeretetüket. Nagyon sok gyárba elmentem Győrben, nagyon sok iskolába, általános iskolába, gimnáziumba, főiskolára, ahova meghívtak, és a beszélgetéseken úgy éreztem, hogy az egyszerű emberek, vagyis a nem szakemberek sokszor jobban értik, érzik, hogy mit is akarunk mondani, mint egy-egy kritikus. És sokkal érzékenyebben, emberibb módon reagálnak arra, amit a színházban látnak vagy kapnak, mint azok, akiknek ez a szakmájuk.

0 A balettnek tehát kialakult a törzsközönsége. „Nem tudok elképzelni szebb, jobb kapcsolatot, mint ami a győri közönség és a Győri Balett között van’’ — nyilatkoztai egy helyütt. Erről a közönségről már van bizonyos elképzelésünk. De hogyan reagál az egyes produkciókra a külföldi közönség, s általában mit vár egy avantgarde színház a közönségtől?

— Én nagyon egyetértek Lorcának egyik mondásával (amit most nem tudok szó szerint Idézni, csak lényegileg), miszerint egy jól vezetett színház pár év alatt képes megváltoztatni egy nép érzékenységét. A színházban — ellentétesen más művészetekkel, mint például a festészet, zeneművészet, szobrászat, irodalom, ahol az alkotó abban az esetben is, ha nem kap azonnal visszaigazolást, vagy esetleg egész életében nem kap visszaigazolást, élhet benne a tudat és hit, hogy olyan műveket hozott létre, melyek majd később, évtizedek múlva találják meg a közönséget — a pillanat dönti el, hogy a művésznek sikerül-e eljutnia az alkotás lényegéhez, tehát oda, hogy eleven kontaktust hozzon létre a közönségével. Épp ezért úgy érzem, hogy a jó színházi művész sohasem feledheti, hogy ő nem magának, nem a jövőnek, hanem a jelennek, a pillanatnak, a közönségnek készíti és adja át a művét. Turnéinkon, utazásainkon az eltelt öt év alatt mindannyiszor a közönség teljes érzékenységével és szeretetével találkoztunk. Természetesen a közönség különböző országokban különbözőképpen nyilatkozik meg. Van, ahol hangos kiabálással, bravózással, van, ahol fütyüléssel, dobogással nyilvánítja ki tetszését, van, ahol kirakják a műsorfüzeteket és aláírást kérnek közvetlenül a színpadon, másutt a helyükön maradva, de felállva, hosszan tapsolnak. Meggyőződésem: a színházban szükségszerű, hogy a közönség az adott pillanatban reagáljon. Ha ez nem történik meg, akkor a lényeg valahol elveszett.

0 A balett, a táncok e kecses és törékeny királynője voltaképpen a mozgás költészete, mely a test szépségének harmóniájára építve a zene, a ritmus és a tánc által fejez ki érzelmeket, sejtéseket, hangulatokat, mesél el történéseket. Közismert, hogy a zene a balett egyik éltetőtársa, de ha a spanyolok tánckultúrájára gondolunk, azt is mondhatjuk, szülőanyja. Hogyan látod, milyen kapcsolat van a balett és más művészi ágak között. Téged személy szerint mennyiben inspirál például az irodalom? Legfőképpen persze a költészet?

— A tánc mint ősművészet tulajdonképpen az ősember egyik első kifejezési formája voltí Tánccal, mozgással készült a vadászatra, elevenítette meg elejtendő zsákmányát. Visszamenőleg még ennél is ősibbnek érzem a táncművészetet, mert a tánc tulajdonképpen valamilyen módon az élet minden funkciójával rokon. Mégpedig azon elv alapján, hogy a tánc ritmus, a ritmus pedig összefügg az ember születésével, a szív dobba-^ násával, a levegő vételével, a vér keringésével. Tehát a ritmus minden emberbe beleszületik és ez a ritmusalap a táncnak az alapja, még a zene előtt, vagy ha úgy akarom mondani, még a zenének is a ritmus az alapja, ami pedig minden emberben természetszerűleg benne van. Az emberi funkciókban, a létezés funkcióiban. A különböző társ, művészetek — képzőművészet, zene, irodalom — természetesen belejátszanak a balettba,' különösen abba a táncszínházba, amit én csinálok. Számomra nagyon sokat jelentett a költészet. Az igazság pillanata létrehozása során, melyben egy forradalmi költőnek*