Irodalmi Szemle, 1985

1985/1 - FÓRUM - Mayer Judit: A magyar nyelvre való fordítás módszertani kérdései

melyek kizárólag magyarországi környezetben jellemzőek, mert becsapja az olvasót. Ezeknek az említett üzemeknek, boltoknak van általános megnevezésük, amely a magyar nyelvben Londontól Moszkváig érvényes: önkiszolgáló bolt, mosoda, fa- és széntelep. Ugyanígy az idegen nyelvű szövegekben előforduló szólások, közmondások fordításakor nem kell éppen a legkevésbé ismert vagy a leg-legmagyarosabb szólásokat erőltetni. Az olvasó csak hadd érezze, hogy a történet, amelyet olvas, nem magyar környezetben játszódik. A fordítónak nem szabad elvennie az eredeti mű koloritját. A fordításnak egyebek közt közvetítő szerepe van két kultúra, két nép közt, ne akarjuk tehát eredeti mű jellegzetességeit eltörölni. Persze a fordítónak az olvasóval is számolnia kell. Megérthet-e az olvasó olyan célzást, hasonlatot, amely pl. határozottan szlovák vagy cseh talajban gyökerezik. Ilyenkor el lehet térni valamelyest az eredeti szövegtől (mert szépirodalmi szövegben a jegyzetelés nem a legszerencsésebb megoldás, csak elkerülhetetlen esetekben jegyzeteljünk). Ha pl. Karéi Čapek a távolságot így érzékelteti: Kdybych béžel pešky až do Benešova, nem tanácsos a magyar szövegben ragaszkodni épp a Benešov helynévhez, mert az a magyar olvasó számára nem valami szemléletes, nem tudhatja, milyen messze van az Prágától. Ha a fordító az az do Benešova helyett pl. azt írta magyarul, Prágától Pilsenig, nem róhatjuk meg érte, ez így pontosabban érzékelteti a magyar olvasó számára a távolságot, mert ezt a két várost nagyjából mindenki ismeri.

Külön probléma a személynevek használata. E körül mindig sok vita folyt, s a gyakorlat ma sem egységes. Az orosz neveket pl. a magyar szövegekben mindig meghagyják, fonetikusan átírva. Az utóneveket más nyelvekből sem szokás lefordítani. A legtöbb galibát az asszonyok vezetékneve, illetve családneve okozza. Az új fordítások legnagyobbrészt megtartják az angol, a francia, a német formát, de a Bovaryné magyarul már Bovaryné marad. Mint ahogy a Shaw-darabokban is Warrenné, Knoxné stb. a megszokott. A szlovák és cseh nyelvből fordított művek esetében nemegyszer felmerült az „ovázásnak” nevezett probléma. Fordítóink egy része amellett kardoskodott, hogy a szlovák és cseh női nevek eredeti formáját meg kell tartani, más részük úgy vélte, hogy nem. Hiszen a szlovák és a cseh fordítások — bármely nyelvből készülnek

— minden női névhez odabiggyesztik az -óvá végződést, akkor miért ne lehetne a szlovák vagy cseh Stolariková Stolarikné, ha pedig történetesen nem férjezett, akkor mondjuk Éva Stolarik. Ezt mai napig nem sikerült egységesen megoldani. A kisgyerekek számára készült fordításokban nem szokás meghagyni a szlovák és cseh neveket. Az ún. beszélő és fantázianevek külön gond a fordítónak, mert ezeknek bizony meg kell találni a magyar megfelelőjét.

A történelmi regények szintén próbára teszik a fordítót. A legtöbb esetben nem is lehet tökéletesen egységes névhasználatot elérni még egy könyvön belül sem. Mert mit csináljunk az ilyen nevekkel: Tomáš z Hané? Az, hogy az a bizonyos z Hané annyi mint Hanái, világos. No de most ehhez a magyar formához tegyük hozzá a keresztnevet Tomáš formában? Inkább nem. Lesz tehát Hanái Tamás. De ugyanebben a könyvben más főuraknak tőrőlmetszett, lefordíthatatlan cseh utóneve van, pl. Zbislav. Nos ezt meg kell hagyni. Az persze természetes, hogy az uralkodók nevét mindig magyarul írjuk: Vencel, Károly stb. — ez elfogadott szabály.

S ha már a történelmi regényeknél tartunk, mondjunk valamit az archaizálásról is. Ezzel nagyon óvatosan kell bánni a fordításokban, akkor is, ha régi cseh vagy szlovák szöveget fordítunk, akkor is, ha most írt történelmi regényt, melynek szerzője némileg archaizálta a maga eredeti szövegét. Ne gondoljuk, hogy ha teletömjük a szöveget -ván, -vén képzős határozói igenevekkel, akkor jól oldottuk meg a feladatunkat. Vagy ha például a Régi cseh mondák szövegében szemöldök helyett következetesen szemöld-öt írunk, akkor a szöveg igen régiesen fog hatni. (Egyáltalán nem, mert a szemöld nyelvújítási forma.) Legyen az archaizálás inkább csak jelzésszerű, kerüljük a túlságosan modern szavakat, kifejezéseket, használhatunk hosszabb mondatokat, régies megszólításokat, szókapcsolatokat, csak semmit se túlozzunk el.

Külön gond a nyelvjárásban írt szövegrészek lefordítása. Vigyázzunk, ne tévesszük össze a nyelvjárást a közönséges, durva beszédmóddal, mert a műveletlen, pallérozatlan beszédet nem különösen nehéz átültetni, csak éppen nem szabad eltúlozni. A nyelvjárási formákat azonban — szerintem legjobb nem erőltetni. Mert tegyük fel a szlovák szerző valamelyik alakját, mondjuk, nyugat-szlovákiai, ún. záhorák nyelvjárásban be