Irodalmi Szemle, 1985

1985/1 - FÓRUM - Mayer Judit: A magyar nyelvre való fordítás módszertani kérdései

egyfajta értelmezés, s egyrészt az eredetivel, másrészt más fordításokkal mérhető. És bár igaz, hogy a mai angol olvasótól vagy színházlátogatótól időben sokkal távolabb van Shakespeare nyelve, mint a magyar olvasótól, színházlátogatótól Arany, Petőfi vagy Vörösmarty nyelve, mégsem az angolok érzik szükségét, hogy Shakespeare szövegén változtassanak. Egyébként Somlyó György nem zárja le egyértelműen a Hamlet- fordítás kérdését; rá is mutat, hogy Arany János szövegét a színházi gyakorlatban sok esetben fölöslegesen változtatják meg. Cikkét azzal fejezi be, hogy ma még nem kell újralordítani a Hamletet, de lehet, hogy holnap már igen. Mindezt csak annak illusztrálására említettem, hogy még 1972-ben Arany János Shakespeare-fordításait „klasszikus irodalmi hagyományaink kincseként” emlegették, s íme egy évtized elteltével már az Arany János-i fordítás szövege sem „szent”.

A műfordítóknak tehát bele kell törődniük, hogy a fordítás, amelybe rengeteg munkát öltek bele, egyáltalán nem örök érvényű, s abba is, hogy kritikusok, recenzensek a fordítót általában elintézik egy mondattal. A fordítás igazi értékeléséhez ugyanis valóban nem elég a lefordított szöveget olvasni, ahhoz a kritikusnak ismernie kellene az eredeti művet, elemezni kellene a fordító módszerét — mindezt pedig ma, amikor rengeteg a különféle idegen nyelvekből készült fordítás — és valljuk meg, nem minden remekmű, amit a kiadók fordíttatnak —, nem is lehet általában elvárni.

A magyar műfordításirodalom jó színvonalú és sokrétű, ha nem is olyan gazdag, mint a német. Tanulni tehát van kitől a kezdő műfordítónak. Ezek után az a kérdés, hogy is lásson munkához a kezdő, mire vigyázzon elsősorban, és egyáltalán mi kell ahhoz, hogy valakiből jó műfordító legyen.

Azt már megállapítottuk, hogy a nyelvtudás önmagában véve még nem elég. Az is biztos, hogy a műfordítást tantárgyként tanítani nemigen lehet. De magát a fordítást gyakoroltatni igen, és ez is valami. Hajlam, íráskészség, stílusérzék, olvasottság, szorgalom és szerénység nélkül senkiből sem lesz jó műfordító. De ez Is csak az alap, az igazi eredményt a gyakorlat, a szöveggel való sokszor bizony keserves küzdelem hozza meg. Aki úgy véli, fordítani könnyű, inkább hozzá se fogjon a fordításhoz. Mert még a legegyszerűbb szöveget is sokszor nehéz igazán jól lefordítani. S itt vetődik fel a kérdés: segít-e a kezdő fordítón a műfordításelmélet tanulmányozása? Lehet, hogy megköveznek érte, de az a véleményem, hogy nem. Nem vonom kétségbe a fordításelmélet létjogosultságát, fontosságát, hasznosságát, de ne felejtsük el: fordítások már voltak, léteztek a gyakorlatban, s lehettek jók és lehettek rosszak, de az elméletet mindenképpen belőlük szűrték le. Ezért gondolom, jobb, ha a kezdő fordító részletesebb elméleti előtanulmányok nélkül megpróbál fordítani, s ha vitte valamire, akkor biztos, hogy a későbbiekben hasznára lesz, ha a fordítás elméletével is foglalkozik. Fel szokták tenni a kérdést, vajon a fordító azzá lesz, mint a szónok, vagy születik, mint a költő; a latin orator fit, poeta nascitur mondást alkalmazva. Kezdjük azon, hogy ez a latin bölcsesség sem szó szerint igaz: a szónoknak is kellenek vele született adottságok, a költőnek is kel) valamelyest tanulnia a költői mesterséget. így van ez a műfordítóval Is. Bizonyos adottság nélkül senkiből sem lesz jó műfordító, de a legjobb adottságokkal sem lesz, ha nem tanul bele ebbe a nem éppen hálás mesterségbe.

Milyen előtanulmányokat ajánlhatunk a kezdő fordítónak? Elsősorban az irodalmat, eredetit és jó fordítást egyaránt, a Bibliától kezdve a legmodernebb írókig. A nyelvművelő könyvek, az Értelmező Szótár és hasonló segédkönyvek forgatása pedig minden fordítónak, nemcsak kezdőnek, és minden szerkesztőnek fontos, hasznos, mondhatnám, kötelező. Ezzel együtt persze a köznyelv, a beszélt nyelv állandó tudatos figyelése Is.

Meg kell tanulni továbbá a szótárak használatát. Még a rossz szótár is jobb néha, mint a semmilyen, mert sokszor az is adhat valamilyen ötletet.

Amit eddig elmondtam, az nagyjából minden fordításra érvényes, már úgy értve, hogy nem kizárólag a magyar nyelvre való fordításra vonatkozik. Ami a magyar fordítónak külön gondot okoz, az elsősorban a magyar nyelvnek az indogermán nyelvektől erősen eltérő szerkezete. A magyar mondat egésze másképpen épül fel, mint pl. a szlovák, a cseh vagy a német meg a francia mondat, és a magyar szöveg csak akkor lesz jó, ha a fordító el tud szakadni az idegen szöveg sajátosságaitól. A szlovák, a cseh és más indogermán nyelvek pl. megengedhetik maguknak a jelzői értékű határozós szerkezetek sűrű használatát, a magyar szövegben ez — bármennyire terjed újabban az eredeti magyar szövegekben is! — idegenszerűen hat, és bizony sokszor logikátlanná