Irodalmi Szemle, 1985
1985/6 - Madách-díjasaink 1984 - Bereck József: Télidőben, csendes hajnali órán (novella)
— Te jóságos isten, még hogy izzadt pej lován ■.. Claudia Moschus és Rexona (hercegnő?) hivalkodó harsány sága, egyformán csinos alakja valamiféle rokonságot sejtet. A bájos Khadine bibliai képzeteket kelt, a törékeny Idahót pedig a Kelet igézete lengi körül. Semmi kétség: a roppant elegáns, tartózkodóan előkelő Just Call Me Maxi vonja magára a legtöbb figyelmet, de azért jut belőle az éjfekete Neridének s a bumfordi kis Rosanellának is. Mellettük a Bacok, Florenák és Fabulonok csupán tisztes polgárasszonyokként hatnak. S mögöttük feszítenek mind a Winsdorok és Derbyk, a karcsú Gamma (gróf?) s a balkáni Farmec ... Nagyhatalmak és törpeországok, banánköztársaságok és sivatagi bozótállamok követei, konzuljai, attaséi... — Valami mars azért nem ártana — szólal meg fanyalogva egy gömböc katonai attasé a második sorban. A megtépázott bástyafok dermedten áll a holdvilágban. Nyílsuhogású denevér röpdös a zászló ernyedt selyme körül: — Édes kapitányom, Isvány, elszorul-e a szíved attól, amit odalent, a széles mezőn látsz? Akárha az ég fordult volna el összes csillagaival a mélybe. Szívünket jeges kéz markolássza, de a lelkünk ujjong. Igaz-e, kapitányom? Olyan ez, mint az égbe fúródó, sziklás ormok fenséges látványa. Csak negatíve. Ugye, érzed te is a varázst, az elragadtatást?! Asszony nem tud ilyen mély és tökéletes élvezetet nyújtani. Máris törnéd meg ezt a varázst, ragadnád ki belőle magadat, mert érzed elviselhetetlenségét. Velejárója ez, kapitányom, a nagy földi örömöknek. Eredj hát, nagyúr, dőlj le vackodra, törd msg a varázst... A párnán a fej ősi mozdulatlanságban, kissé besüppedve. Mohos kő tömött avarban. S mintha csak két fényes hátú bogár motoszkálna rajta — a szemgolyó félénken inog gödrös foglalatában. A tekintet a mennyezetet pásztázza. Tapéta- és függönyminták végeláthatatlan szemétje az elvonult seregek után. Az öltözőasztalon — cukroszacskók, Coca-Colás dobozok, papírpoharak, apró színházi látcsövek, színes papírzsebkendők — az esti lesminke- lés kellékei, maradványai. A szobasarkak rejtelmes, puha sötétségben. A késztetés, amelyre felpattantak a leragadt szemhéjak és hátára fordult az ernyedt test, szelíd volt, csendes hajnali órához illő. A tudat gyorsan megkapaszkodik benne, nehogy tovatűnjön a foszló álommal. De a kábult agy egyelőre nem tud megküzdeni az azonosítás feladatával. Csupán a nyugtalanság ingereit küldi szét az elterülő testben. A következmény nem marad el: az enyhén megizzadt test forgása hosszanti tengelye körül. Az óra járásával ellenkező irányban. Elsőnek bal oldalára. Kedvelt testhelyzet, szerelmi párviadalok kiinduló pozíciója. Meleg nyári éjszakákon az ablak hatalmas négyszögébe gördülő telihold színezüstbe vonja így a meztelen hátat. Aztán folytatódik a forgás: görcsös, hirtelen lendülettel hasmánt, alig valamivel később jobb oldalára fordul a test. Ebben a helyzetben önkéntelenül felhúzódik és kispárnaszerűen az arc s a tengeri kagyló gyanánt zúgó fül alá gyűrődik az alulra került kéz. A tekintet az ablak derengő síkjára fordul... Még néhány pillanat... S a gyermekkort idézően dobban a szív! ... A többi már egyszerű: energikusan ülőhelyzetbe lendülni és kitekinteni a káprázatos fehér békességre.
