Irodalmi Szemle, 1985

1985/5 - FIGYELŐ - Varga Erzsébet: Antimilitarizmus a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar irodalomban

isimretébsn már nemigen mondhatunk róla. Ezért hát inkább újra idézek, mégpedig Fábry Zoltánt, aki véleményem szerint rendkívül találóan és tömören foglalja össze a Rácz-regény antimilitarista lényegét: „Az ember, az értelem a legnagyobb értelmetlenségben őrlődik: egy háborúban, melyhez semmi köze. Hernádi ezt a lehetetlen állapotot szenvedi, nyögi, dohogja, röhögi és káromkodja, destruálja és bosszulja. Minden szava, tette, mozdulata: a háborús gépezetet akadoztató, csikorgató homokkavics”, állapítja meg Fábry, majd leszögez., hogy „Rácz regénye jórészt a háború, az imperializmus, a kapitalizmus, a fasizmuj destrukciójának a pedagógiai példatára”. [Irodalmi Szemle, 1964/4.j Ezt a Fábry-féle jellemzést csupán annyival tartom szükségesnek kiegészíteni, hogy — a „példatár” kifejezésnél maradva — ez a példatár egyszersmind maradandó esztétikai értékek hordozója.

Rácz első regényének hőse, Hernádi Tivadar tehát a rá kényszerített értelmetlenségben, a Horthy-hadseregben is az egyszerű emberek ügyét képviseli, szolgálja: fáradhatatlanul destruál, üldözötteket menekít, iratokat hamisít, az sem igen izgatja, hogy közben állandóan az életével játszik. „A Horthy-hadseregben uralkodó brutális szellemet, lélekölő drillt és értelmetlen fegyelmezést kevés magyar írónak sikerült olyan szellemesen kipellengéreznie, mint Rácznak. Könyvének ezek a lapjai Bóka László híres regényének, az »Alázatosan jelentemének a legjobb részeivel vetekszenek” — írta Turczel Lajos a Rácz-regény első kritikai értékelésében (Irodalmi Szemle, 1964/3.), besorolva ezzel Ráczot az egyetemes magyar antimilitarista széppróza jelentős képviselői közé.

Rácz Olivért, a fiatal kassai tanárjelöltet — aki bratislavai főiskolás korában a „Haladó Magyar Főiskolások Eötvös József Körének” volt a főtitkára — a háború alatt behívták a magyar hadseregbe, de hamarosan megbízhatatlannak nyilvánították, a munkaszolgálatosokhoz vezényelték, majd a szombathelyi katonai büntetőtáborba került, ahonnan partizánok segítségével szökött meg 1944 őszén. A felszabadulást — az ellenállókat segítve — illegalitásban várta ki. Ebből a szűkszavú, ám sokatmondó életrajzi adatból is nyilvánvaló, hogy Hernádi Tivadar éppen úgy az író fiatalkori énjének a mása, mini novelláinak hőse, Álom Tivadar, vagyis, hogy Rácz alaposan ismeri irodalommá fo.málandó anyagát. Az Álom Tivadar hadparancsa című kötetben közreadott kitűnő novellái egyébként ugyanazt az antiimperialista, antimilitarista gondolatot és szellemet közvetítik az olvasóhoz, amelyet a Megtudtam, hogy élsz. S ugyanezt a gondolatot sugallja Rácz szocialista humanista költészete, s az 1982-ben megjelentetett A Ro- gozsán kocsma című regénye is, amelyben nagyjából a Megtudtam, hogy éZszben ábrázolt korszakot fogalmazza újra, ezúttal azonban szatirikusán és a groteszk eszközeivel. Rácz Olivér sokrétű, sokműfajú, sokoldalú életműve tehát éppen az antimllitarizmus jegyében válik egységessé, egyenesvonalúvá.

Rácz Olivér Megtudtam, hogy élsz című regényével egy esztendőben, 1963-ban látott napvilágot DOBOS LÁSZLÓ első regénye, a Messze voltak a csillagok, melynek ideje ugyancsak a második világháború és az azt követő zavaros időszak, a bujkálások, a' fogságból szökések, az értelmetlen, ifjúságrabló történések időszaka, s az író mondanivalója itt is félreérthetetlenül az antimilitarizmus. Mint Koncsol László az Ivek és pályák című kötetében közzétett elemzésében kimutatja (1. 130—135. old.), a regény harminckét epizódjából harminc a hős menekülését tárgyalja, s csak kettő magát a háborút, véleményem szerint azonban ez a tény már önmagában is sokatmondó: olyasféle gondolatot is sugall, hogy a háború könyörtelenül megosztja, két, egymással szemben álló csoportba kényszeríti az emberiséget: a gyilkosok és az áldozatok, az üldözők és a menekülők csoportjába, s Dobos tudatosan és elkötelezetten a második csoport sorsát, az emberségi-erkölcsi károsodás nélkül vállalható sorsot választotta témául. Nem tudok egyetérteni Koncsolnak azzal a megállapításával, hogy „a szemlélet, amellyel írója a jelzett életanyagot megközelíti, nem a természetes életé, s az erre építő hagyományos íróiságé, hanem a politikáé”, minek következtében „az első Dobos-regény számos nem szépírói elemet is cipel, formájában pedig a napló, a vitairat, a reflexió — a publicisztika eszköztára is jelen van”, vagyis a mű „esztétikailag csak félig artikulált”, Dobos ugyanis tudatosan és következetesen alkalmazza a maga választotta formát és eszközöket: a regény tulajdonképpen Ács Kálmán — egy falusi agronómus! — monológja, ehhez kell alkalmazkodniuk tehát a stíluseszközöknek Is: egy „szépírói” nyelven mo- nologizáló-gondolkodó falusi agronómus nem lenne éppen hiteles figura, mint ahogy az