Irodalmi Szemle, 1985

1985/5 - NAPLÓ - Fónod Zoltán: Fábry Zoltán közírói és kritikusi tevékenysége a két világháború között

lan érdemei közé tartozik Solohov, Kafka és Hašek korai felfedezése is. Az önkritika, az „irodalmi vésztörvénVszék”-szerep őszinte beismerése nem jelentheti azonban, hogy úgy tekintsünk munkásságára, mint hitelét veszített kritikuséra. Esztétikailag tévedett

— ezt mások sem kerülték el —, de politikai küldetésvállalásának lényege nem szorul utólag helyreigazításra. Dogmatizmusa, szektás túlzása a méltánytalanul megbírált írók pályáját, munkásságát nem befolyásolta, a csehszlovákiai magyar irodalmat pedig hozzásegítette ahhoz, hogy elkötelezett képviselői a Horthy-Magyarországon elfojtott haladó

— szocialista és antifasiszta — eszmék befogadói, védelmezői és terjesztői legyenek.

Politikailag irányadó írásai között emlegetjük az 1929 nyarán a romániai Korunkban

megjelent Etnográfiai szocializmus című tanulmányát. Ebben a Sarló-mozgalom falufelfedező buzgalmát bírálta, hangsúlyozva, hogy regösjárással, „nép közé menéssel”, „meseködökbe, szófelhőkbe” burkolt valóságlátással nem lehet a jövőt, a szociális igazság érdekeit szolgálni. Az írásnak jelentős szerepe volt a sarlósok helyzetfelismerése megerősítésében, baloldali orientációjuk megalapozásában. 1934-ben A Sarló címére című cikkében megelégedéssel nyugtázta a mozgalom fejlődését.

1931-től Fábryt fontos pártmunkával bízták meg. (Fő)szerkesztője lett Az Út című kommunista szellemű kultúrpolitikai folyóiratnak, mely tartalmában a cseh Tvorba és a moszkvai Sarló és Kalapács mintájára készült, s testvérlapja volt a szlovák DAV című folyóiratnak is. Fábry tehát több mint öt éven át gyakorlatilag is részt vett a CSKP eszmei-politikai nevelőmunkájában. Az osztályharc álláspontján állt, s az íróktól is állásfoglalást követelt. Szenvedélyesen bírálta azokat, akik nem ismerték fel a helyzetet (Író és osztály harc, Kétféle kultúra, Írástudók árulása stb.). Ezekben az években (Az Ot hasábjain) méltánytalanul marasztalta el Illyés Gyulát oroszországi útijegyzetéért, hiányolva az állásfoglalást, valamint Nagy Lajost, akinek írásában csak a „feketéje miatt zsörtölődő kávéházi polgárt” látta.

Politikai publicisztikájának elkötelezett, harcos mondanivalója összhangban állt a kor marxista történelmi értékelésével, sőt egyes írásai a fasiszta veszély rendkívül találó és korai kórleleteinek bizonyultak. Az európai kultúrát, az ember igazságát védi a szocialista elveket valló Fábry, amikor szembeszáll Hitlerrel, személyes ellenségének tekintve őt. A folyóirat fasisztaellenes számában (1933/3) a Magyar köszönet német börtönök felé című írásában nemcsak azt mondja el vallomásszerűen, mit köszönhet a magyar irodalom a baloldali német irodalomnak, hanem arra is rámutat, hogy a fasizmus előretörése egy mindennél borzalmasabb világháborúhoz vezethet. „Hitler új, friss és erős szocializmusról beszél, és mi mégis kriptaszagot érzünk. A szocializmusnak itt és a mában van a harctere, de Hitler Nagy Frigyes gránátosaival játszik (...) gránát- gödrök pocsolyavizét szimatoljuk, és a tömegsírok hullaszagát érezzük (...)” Megjegyzendő, hogy a Balogh Edgár által szerkesztett és 1934-ben kiadott Barnakönyvhöz ő írta az előszót. A kötet a fasizmus leleplezését szolgálta. Írásában az 1933-ban megjelent cikkek (A gyilkosok kultúrája, Gyilkos Európa] gondolatai visszhangzanak.

Tevékenysége harmadik fejlődési szakaszát (1934—1938), amelyet az antifasizmus jellemez, az 1971-ben megjelent Vigyázó szemmel című kötetében „riasztó szemmel" néven illette. Bár irodalomszemléletében az erkölcsi hovatartozás a további években is meghatározó szempont maradt, a népfrontpolitika meghirdetése után (1936) enyhülnek kritikusi kizárólagosságai s a harmincas évek közepétől mindinkább a fő veszélyre, a fasizmusra összpontosított. Az emberirodalommal, valóságirodalommal összefüggő írások jórészt a Korparancs című kötetében (1934), háborúellenes és antifasiszta írásai pedig a Fegyver s vitéz ellen (1937) című válogatásában jelentek meg. A kötetet Fábry „az antifasizmus magyar korparancsának” nevezte. Az éhség legendája című riportkönyvét (1932) a cenzúra elkobozta, s így Fábrynak ez az első műve teljes terjedelmében csak a felszabadulás után megjelent antológiában (Megalkuvás nélkül, 1954) vált ismertté. Fábry a Nemzetközi Munkássegély megbízásából Ludwlg Renn német író és az angol Gerald Hamilton társaságában járta be Kárpátalja falvait, s az útja során tapasztalt mérhetetlen nyomorról s visszaélésekről számolt be riportjában. Az Üt című folyóirat Verhovina éhezik címmel — enyhe rövidítéssel — közölte az írást.

Az Ot nehéz helyzete miatt Fábry 1935-ben kísérletet tett arra, hogy Állásfoglalás néven új folyóiratot indítson. Az anyagi lehetőségek erre azonban nem adtak módot. Az Ot megszűnése után (1936) Fábry a CSKP népfront szellemű napilapjában, a Magyar Napban publikált. Terjedelmesebb tanulmányait továbbra is a Korunk közölte. Gaál Gá