Irodalmi Szemle, 1985
1985/5 - NAPLÓ - Fónod Zoltán: Fábry Zoltán közírói és kritikusi tevékenysége a két világháború között
borral, a Korunk főszerkesztőjével való kapcsolata mindvégig szívélyes, megértő és baráti volt. A Magyar Napban százharmincnyolc cikke, tanulmánya és jegyzete jelent meg. Ezek nagy része a Fegyver s vitéz ellen és az 1960-ban kiadott Palackposta című köteteiben található. A kultúra védelmében című előadásával (1936) bejárta Szlovákia és Kárpátalja városait és falvait, s Vigyázzatok a strázsán címmel a kassai békenapon is előadást tartott. A fasisztaellenes egységfront létrehozása és az értelmiség megnyerése érdekében a magyar sorsproblémákkal foglalkozó előadását a Tavaszi Parlament komáromi ülésén is felolvasták. Ezekben az években érdeklődése a fasiszta veszélyre és az ellene való harcra irányult. Az „Ébredj, Európai ... gyilkosok járnak köztünk” gondolata uralja írásait, ez válik tevékenysége meghatározójává. Egyik legszebb, legerőteljesebb írása a Korunk hasábjain megjelent Porta Hungarica (1939) volt, melynek két utolsó fejezete csak a felszabadulás után jelent meg. A fasiszta nacionalista demagógia ellensúlyozására egyre többet foglalkozott ezekben az években a nemzetiségi kérdéssel, főként a magyar nyelv és az iskolák szlovákiai sorsával (A magyar nyelv szlovenszkói sorsa, 1938), valamint a csehszlovákiai magyarság küldetésével (Szlovenszkói küldetés, 1938). Ügy érzi, hogy a „kor infernális kohójában a vox humana megváltó szava érlelődik”. Irodalomkritikát keveset ír, és már 1936-ban úgy nyilatkozik a szlovákiai magyar irodalomról, hogy az „hétpecsétes titokként mered feléje”. Irodalomszemlélete változik, körültekintőbb lesz, s hangsúlyozottabb szerepet kap írásaiban a humanizmus eszméje. A haladó hagyományokra figyelmeztet beszédében (A Rákócziak harcának mai értelme] azon az antifasiszta tömeggyűlésen is, melyet 1938 júliusában Kassán, a köztársaság védelme érdekében tartottak. Kölcseyről szóló írása is ezt a szemléletet tükrözi. A bécsi döntés (1938) után élesen bírálta azokat a Magyarországra került írókat, akik a szellemi pálfordulásra hajlottak (Felvidéki szellem, 1939). Bár felkínálták neki az emigrálás lehetőségét, ő szülőfalujában maradt. 1939 végén teljes némaságra kényszerült. Kétszer hurcolták el az illavai fegyházba; 1939-ben, „védőőrizetes” korában; ekkor amnesztia révén szabadult, majd 1941-ben; ez alkalommal betegsége mentette meg a fasiszta Szlovák Államban rá leselkedő veszélyektől. Fábry Zoltán két világháború közötti tevékenységéről elmondhatjuk, hogy az európai szellem ama posztján állt, ahonnét a vox humana eszméje a legerőteljesebben hangzott. Olyan korban hirdette ezeket az igéket, amikor az embertelenségre felépített hatalom, a fasizmus dühe és kegyetlen következményei miatt sokan megrettentek, meginogtak, félreálltak. Kritikusi ténykedésében távolról sem volt tévedhetetlen, antifasizmusában azonban tántoríthatatlan maradt. Nagy példaképének és tanítómesterének, Adynak a szavait, az „ember az embertelenségben” küldetéses vállalását életével példázta. Gyűlölte a háborút, a hatalmi tébolyt, a sovinizmust, a faji és nyelvi megkülönböztetést, és — ahogy Simon István írta — (főleg 1948 februárja után) „ritka ráérzéssel tudta (...) az irodalom igazi hivatását tudatosítani az emberekben”. Antifasizmusát a legnehezebb időszakban bizonyította, igazi irodalomszervező és kritikusi szerepét pedig a későbbi években, már a szocialista építés körülményei között.
