Irodalmi Szemle, 1985

1985/5 - NAPLÓ - Fónod Zoltán: Fábry Zoltán közírói és kritikusi tevékenysége a két világháború között

A régi Stószra úgy emlékezik Fábry, mint „a már Abaújba, a vízválasztó gerincvonu- latan túl eső valahai hét alsó-szepességi bányaváros egyikére”, melynek városszabadal- mét II. Rákóczi Ferenc is megerősítette. Mecenzéf és Stósz szuronyokat szállított a irurucoknak, s a mánták az osztrákok elleni szabadságharcból is kivették a részüket. A 13. századi német település lakosait a környékbeli magyarok nevezték el mántának (a tájszólásban gyakran emlegetett „meint er” — úgy véli — tájszólási változata,

6 . mánt a” alapján). Balogh Edgár állítása szerint a bányász és vasmunkás „mánták” rorg az Árpádok idején kerültek erre a tájra. A Fábry-ősök az 1700-as években telepedtek Stószra, ebbe a Bódva patak mentén épült községbe, melynek hársfasora — a stó- sz! Unter den Linden — Fábry nagyapjának eszméje és műve volt. A Fábry-házat is Fábry János, a nagyapa építette, 1867-ben. A gazdagon nősült nagyapa negyvennyolcas nemzetőrkapitány és evangélikus esperességi felügyelő volt. Különböző vállalkozásokkal gyarapította a vagyont. A száz holdja azonban négy gyermek között osztódott. Apja után Fábry Zoltán — nővérével együtt — mintegy huszonöt holdat örökölt. Apja, Fábry József gazdálkodó és kereskedő volt, aki úgy él Fábry emlékezetében, mint szivarozó, csibukozó, „állandóan olvasó ember”. Gazdálkodó és kereskedő volt, a kereskedés alatt amolyan falusi vegyeskereskedés értendő. 1919 januárjában halt meg. Később a bérbe aebtt földek fedezték az eltartás költségeit. Édesanyja, Jáger Zsuzsanna, a tímárlány

— ahogy Fábry írta —, „ez a szent, csak nekünk és miattunk élt asszony” 1925-ben h?.jt meg; ő az „idegen” elem (a „mánta”) a családban. Olga nővére halála után (15*31) Fábry felszámolja a napszámos munkára épülő gazdaságot, melyre csak ráfizettek. s a réteket bérbe adta, hogy ennek jövedelméből biztosítsa napi ellátását. Élete végéig egyedül élt, de sohasem érezte magát magányosnak és társtalannak. Az egyedüllétet később a kötetlenség, az írói szabadság megőrzésével magyarázta, mert „az ár ei:en csak egyedül lehet úszni”. Ezért is tiltakozott mindig a „remete” jelző ellen, amely először lekicsinylő gesztusként jelent meg, és később sem volt mentes a „vidéki”' vagy a „világtól elzárkózott” bélyegétől. Nem, Fábry élete nem volt remeteélet, stószi őrhelyérő': nagyon is érzékenyen figyelte a világot, s reagált annak minden moccanására.

Középiskolai tanulmányait a rozsnyói Evangélikus Főgimnáziumban végezte,’ ahonnét 1915 októberében, nyolcadikos gimnazista korában „egyéves önkéntesnek” besorozták. 1916-ban az érettségi vizsgákra egyhónapos szabadságot kapott, majd 1916 júliusában zászlósként előbb az orosz, majd az olasz frontra került. 1917 júliusában nagy ezüst vitézségi érmet is szerzett. A később hadnagyi rangig jutó Fábry Zoltán nem önként vállalta a mundért. Az „önkéntes” elnevezés akkoriban a fiatal, érettségizett tiszteseke: illette meg. Egyes méltatói ezt szokták félreérteni. Később úgy emlékezett vissza az 1916 szeptemberi oroszországi frontélményeire, hogy itt született újjá, amikor egy szuronyroham során egy kozák tiszt megkegyelmezett fiatal életének. 1917 tavaszán az orosz fronton balalajka és harmonika mellett „bratyizik” az orosz katonákkal. Az októberi forradalom azonban már a fekvőszékben találja őt. Olasz frontszolgálata során 1918 őszén tüdőcsúcshurutot szerzett, s orvosi kezelésre kényszerült.

Ekkor még érzéketlen a világ társadalmi problémái iránt. Igaz ugyan, hogy a lövészárokban a Holnap antológiát, majd 1918 októberében a margitszigeti tiszti szanatóriumban Ady nagy hatású kötetét, A halottak Élént lapozgatja, az érlelődés folyamata azonban hosszadalmasabb. Fábry nem a lövészárkok szennyében, Vilmos császár 34-es kassai ezredében, a „gyilkos élmény” hatására ábrándult ki a militarista szellemből, hanem a húszas évek megpróbáltatásai, szociális változásai döbbentik rá a világ másként látására. 1918 tavaszán, tanulmányi szabadsga idején beiratkozott a budapesti bölcsészkar magyar—történelem szakára. Itt ismerkedett meg behatóan Ady költészetével. Rendszeres látogatója Babits Mihály Ady-szemináriumainak (lejegyzésében adták ki 1967-ben Babits eddig publikálatlan egyetemi előadásait). 1919 februárjában is Pesten tartózkodott, itt érték őt az új politikai változások, a Tanácsköztársaság kikiáltása. Betegsége azonban súlyosbodik, s az orvosok legalább háromévi pihenést javasolnak. 1920-ban kiújuló tüdőbaja végleg Stószhoz köti Fábryt.

Az irodalmat kedvelő és a kódexirodalomban jártas, „abszolutóriumot nem kapott — őrök diák” ekkor toll után nyúlt. Első írásai egyikében (korábban verseket, meséket és tárcanovellákat Irt) a huszonéves ifjú elhatározására vall, hogy nagyapja „vonalazott kereskedelmi könyvét” (melybe a nagyapa kereskedelmi veszteségeit és nyereségeit vezette) az unoka „egy emberi nyelv és beszéd jegyzőkönyvévé” változtatta. Első írá-