Irodalmi Szemle, 1985
1985/5 - ÉLŐ MÚLT - Pukkai László: Richter Mihály munkásmozgalmi tevékenysége
Londoni élettársa, Vajda Erzsi, a Richtert ért repülőszerencsétlenség után így írt testvérének, Richter Gyulának Bratislavába: „Nem akarok Miska személyéről sokat írni, mert azt hiszem, te jobban ismered egyéniségét, mint én. De úgy érzem, egypár szót mégis kell róla mondanom. Tudod, hogy politikailag mi volt a képzettsége míg otthon volt, ez itt Londonban megsokszorozódott. Nagyon sokat tanult, és egyetlen vágya volt, hogy minél hamarabb hazamenjen és tudásával segítsen az otthoni nehéz, országot építő munkában.”2 II A párt megalakulását követő években a CSKP vezetőségének sok problémát kellett megoldania. A második és harmadik pártkongresszus elvi határozatai sok kérdést tisztáztak, óriási előrelépést jelentett a Kommunista Internacionálé V. kongresszusán elfogadott bolsevizációs folyamat beindítása is, 1924-től mégis pangás állt be a kom- munijta pártok, így a CSKP tevékenységében is. Ez a tespedés jellemző a dél-szlovákiai munkásmozgalomra is. Richter Mihály ebben a felemás helyzetben került kapcsolatba a munkásmozgalommal. Említett munkatársai, hozzátartozói szerint Diószegen már 1921-ben a helyi Kommunista Ifjúsági Szövetség elnöke volt. Az 1926. január 25-én kelt rendőri jelentés ezt az állítást alátámasztja. A jelentésben úgy emlegetik Richtert, mint a húsz-huszonöt tagú Konuzomol elnökét.3 Az általunk ismert adatok birtokában tudjuk, hogy a húszéves Richter már elismert politikai munkás volt a galántai járás területén. 1925. augusztus 23-án a CSKP Tallóson szervezett népgyűlést, amelynek szónoka Anton Straka és Richter Mihály volt. Anton Straka a kapitalizmus átmeneti megszilárdulása következtében beállt gazdasági változásokról szónokolt, Richter a távol-keleti nagy ország, Kína polgárháborújáról beszélt. Eiemezte a kínai kommunisták tevékenységét, majd a három népi elv — a feudális földbirtok felosztása, az imperializmus elleni harc, a demokrácia — megvalósításának lehetőségeit latolgatta, párhuzamot vonva az európai helyzettel.4 Kiss Imre, érdemes párttag, aki ebben az időben a bratislavai kikötőben fejtett ki mankásmozgalmi tevékenységet, szintén említést tesz Rlchterről: „1925-től a kikötői Lenin-sejt és a Vörös Segély pénztárosa voltam. A sejt létszáma ebben az időben 42-re emelkedett. Steiner Gábor és Németh József nevelte, tanította a sejt tagjait. Richter, Major és Široký elvtárs segített a mozgalom irányításában.”5 Richter politikai tevékenységére felfigyelt az államrendőrség is.6 A galántai járási rendőrparancsnok 1926. január 28-án kelt parancsában jelentést kért a diószegi rendőrőrstől: „Jelentsék, hogy 1925-ben Richter Mihály milyen felforgató politikai tevékenységet fejtett ki!?” A jelentésben megemlítik Komszomol-elnöki tisztségét, hogy a cukorgyárban asztalossegédként dolgozott, majd politikai szereplése miatt elbocsátották a gyárból; a jelentés idején tehát munkanélküli volt.7 Elbocsátása után sógorával, Takács Lőrinccel nyitottak közösen asztalosműhelyt, de az együttműködés nem tartott sokáig. Nem azért, mintha nem értették volna meg egymást, hanem mert nem akarta kitenni sógorát az állandó rendőri zaklatásnak. Meg attól is tartott, hogy miatta esetleg bevonják sógora iparengedélyét is. Diószegen a CSKP irányelvei alapján 1926. szeptember 5-én megszervezik a proletár iíjúság napját. A rendőri jelentés arról számol be, hogy a nyilvános gyűlést, amely tíz órától féltizenkettőig tartott, s amelyen 880—1000 ifjú agrárproletár vett részt, Richter Mihály nyitota meg. Az ünnepi szónok Široký és Richter volt. A két előadó az agrárproletariátus nehéz, szinte tarthatatlan helyzetét elemezte. A gyűlésen elhatározták, hogy ifjúmunkás küldöttséget menesztenek a Szovjetunióba, amelynek a feladata tanulmányozni a szovjet ifjúság gazdasági-társadalmi helyzetét. Richternek ez a vágya csak négy-öt év múlva teljesülhetett.8 A pangás idején minden kis forradalmi megmozdulás nagy jelentőségű volt, „tartotta a lelket” a proletariátusban. Ilyen megmozdulásról számol be a Plevza—Vebr szerzői kettős 1926 őszéről: „Természetesen sokkal nagyobb jelentőségűek voltak azok a sztrájkok, amelyeket 2600 cukorgyári idénymunkás folytatott októberben Trnaván, Farkasdon, Sereden, Diószegen, Šuranyban és Oroszkán. Ezek a cseh országrészek cukorgyári munkásainak sztrájkjaival egy időben törtek ki.”9 Szalay István visszaemlékezései szerint a szlovákiai cukorgyári munkások sztrájkját
