Irodalmi Szemle, 1985

1985/5 - LÁTÓHATÁR - Vlagyimir Bondarenko: Eleven emlékezet (A Nagy Honvédő Háború a mai szovjet irodalomban)

létezéshez vagy a tulajdon életed megmentéséhez felhasználható anyag. Hogy is ne jutna eszünkbe ezzel kapcsolatban Dosztojevszkij: „Az egytized rész személyi szabadságot és határtalan jogot nyer a kilenctized rész fölött. Ez utóbbiak kötelesek elveszíteni személyiségüket és csordává válni...” A Büntetőkben kissé más a megoldás. Ezrek közül tízen ha ráálltak, hogy önnön életük érdekében elárulják népüket. Az élethez való jogukat közben állandóan honfitársaik mészárlásával kell bizonyítaniuk. Bármennyire is igyekszik egyikük, Muravjov, másokhoz mérni magát, mondván, hogy ha a halál és az élet között kell választanod, majd meglátjuk, mit énekelsz, a Nagy Honvédő Háború egész története arról tanúskodik, hogy a muravjovok kivételes, egyedülálló jelenségek voltak.

Ha az igazságot különösen hangosan kell kimondani, kikiáltani, a nagy művészek a dokumentumjellegű prózához fordulnak. így volt ez Csehov Szahalin, Dosztojevszkij Az író naplója és Tolsztoj Nem hallgathatok című művének esetében is. Megesik, hogy az író félreteszi a regényt vagy az elbeszélést, és — ha a hazafiság érzése úgy kívánja — a dokumentumhoz fordul. Jó példa erre a közelmúltból Va- szílij Belovtól az Összhang, vagy Adamo- vicstól és Granylntól A blokád könyve.

A dokumentumgyűjtemények önmagukban nem tudják kielégíteni a nép igazság utáni vágyát; szükséges a művészi, írói adottság, hogy a tényhalmazból kiválasz- sza a legmélyebbet, a legértékesebbet; szükséges az író erkölcsi koncepciója, hogy a sokféle tényt a nép harcának egységes képévé formálja.

Megrendítőek a blokád tanúinak könyvei: az újságíró Burov Blokád nap mint nap és a mérnök Kulagin Napló és emlékezet című műve. És megjelent végre a blokádharcosok hősiességét és a tények egyedi, tiszta igazságát egyesítő könyv is.

Alesz Adamovics és Danyiil Granyin emlékezetünkbe, népünk emlékezetébe idézik, milyen árat fizettek a győzelemért a le- ningrádiak.

..Olvasom A blokád könyvét és azt gondolom: »Ki is vagy te valójában? A bozótosba húzódtál? A saját szemeddel láttál mindent, s nem írsz róla? ...« írtam. És beíesültem: nehezen, perspektívátlanul vallottam. Családunkban szigorúan tartotta magát a ki nem mondott törvény: a blokádról nem beszélni... S én, például,

már régen belefáradtam a blokád anyagával és a blokád anyagáért vívott küzdelembe” — írja Viktor Konyeckij A blokád könyvének recenziójában. Ez a recenzió egy újabb szemtanú tanúságtétele.

Tudni kell írói módon kiemelni a sok száz hasonló dokumentum közül a legfontosabbat, amely talán nem is a legvilágosabb, de a legfontosabb, megtalálni a helyes arányokat a szerzői analízis és a szemtanú vallomástétele között. Danyiil Granyin írja a jelen írás szerzőjéhez szóló magánlevelében: „fontos, hogy megértsük — én is —, miért éppen az ilyen jellegű dolgok számíthatnak manapság néha meglepően élénk, tömeges olvasói visszhangra. Milyen arányban legyen a dokumentum és az irodalom, hogy egységük hatékony elbeszéléssé válhasson? Hiszen olyan könnyű »meghátrálni« a dokumentum előtt, s olyan csábító a puszta tényt szüzsévé kerekíteni, élezni...”

A fiziológia törvényei szerint minden leningrádi lakosnak meg kellett volna halnia, s erre a fasiszták számítottak is. A blokád mindenekelőtt a nép szellemének a próbája lett. Részeseit én a Nagy Honvédő Háború hőseihez hasonlítom, hiszen hősi magatartásukkal rászolgáltak erre.

Ha a leningrádiak közt sok Muravjov vagy Ribak lett volna, a város jóval nagyobb élelmiszertartalékok birtokában sem tudott volna helytállni. De mint a Büntetőkben is: ezrek között ilyen ha egy akadt. Ezért válhattak az emberek oly gyakran m e g m e n t ő k ké. „Mindegyikünknek megvolt a maga megmentője — mondta nekem meggyőződéssel egy leningrádi asszony. — Mindenkinek szüksége volt a másikra, s a másiknak is rá, akár a kenyérre, a vízre, a melegre.” Viktor Konyeckij, aki rendkívül nagyra értékeli A blokád könyvéi, így támasztja alá ezt a gondolatot: „Bárki elmondhatja, hogy azért maradt életben, mert eljött hozzá Ványa bácsi vagy egy lány a légvédelemtől, a rokon Szása, Marija néni és így tovább, és így tovább ...”

Ez a válasz azoknak, akik ma a murav- jovokat igazolják. Válasz az ő gyáva mentegetőzésükre, miszerint, úgymond, megsajnálod a kisfiút, s téged magadat „vonszolnak ki oda, ahhoz a kerítéshez, hozzátámasztanak, mint egy farönköt, és agyonlőnek...! Megnéznénk akkor benneteket!” Nézzétek hát, nézzétek a fehérorosz partizánokat, Leningrád lakosait,