Irodalmi Szemle, 1985
1985/5 - LÁTÓHATÁR - Vlagyimir Bondarenko: Eleven emlékezet (A Nagy Honvédő Háború a mai szovjet irodalomban)
ELEVEN EMLÉKEZET (A Nagy Honvédő Háború a mai szovjet Irodalomban! A háborúról szóló művészi és dokumentarista próza állandóan gyarapodik, gazdagodik. Az írók újabb és újabb hősöket fedeznek fel, újabb és újabb oldalairól vizsgálják az életet. Megemlíthetjük itt akár Makanyin Apátlanság, Licsutyin Izzik a lélek, Kim Hagymajöld, Tuulik A boróka a szárazságot is kiállja című kisregényeit vagy Krupin és Mihalszkij elbeszéléseit. Az aránylag fiatal írók mintha újraélnék a kegyetlen háborús esztendőket, mélyen és egyéni módon tudatosítván a kor nagy tragédiáját, amely — legalább a szelével — őket is elérte. „És gondolni Is rossz arra, hogy a mama csak egy hajszálnyira volt a haláltól” — így emlékezik most Larisza Vasziljeva egy vasúti szerelvény bombázására. Vitalij Szemin Az „Őst”-rendjel című regényét mindenekelőtt kordokumentumként értelmezzük: ez a könyv azokról a serdülőkről szól, akik a fasiszta munkatáborokban tanulták meg, mennyit ér az élet, s akik — egy másik Író szavaival élve — „a könyörületesség határán kívül” találták magukat. Annak a huszadik századnak a dokumentumaként, amely Bosch és Bruegel, Dosztojevszkij és Andrej Platonov leg- valószerűtlenebb fantazmagóriáit Is valósággá tette. A dokumentumjelleg a legerőteljesebben nem a tisztán háborús prózába tört be (ott az alapot máig is Jurij Bondarev, Va- szil Bikov, Grigorlj Baklanov, Konsztantyin Vorobjov könyvei képezik), hanem abba az irodalomba, amely lényegében a békés lakosságról szól. Ide sorolhatók Alesz Adamovics és Danyiil Granyin A blokád könyve, Adamovics Büntetők, Granyin Klavgyija Vilor, Dmitrij Guszarov A könyörületesség határán kívül, Borisz Gu- szev Virradat előtt három órával című művei. A Büntetőkben a dokumentarizmus és a jelképesség, a tények és a képzelet, az adatok és a groteszk érdekes párosítása nem ezeknek a nemrég még mindenki számára összeegyeztethetetlennek tűnő elemeknek az ellentmondásaihoz vezet, hanem váratlan, rendkívül erős hatást szül: a régi szláv évkönyvekre emlékezteti az olvasót, amelyek hol a fejedelem életéről számolnak be aprólékosan, hol legendát közölnek, azaz a történtek nyilvánvalóan fantasztikus magyarázatát adják. Határold el a Büntetők tényanyagát a példázatoktól — s az elbeszélés elveszti a félelmetes Dirlevanger zászlóaljat életre hívó okok írói megragadásának mélységét; összpontosítsd figyelmedet a példázatok jelképeire és a „Kelet szemével” nézd Hitler embergyűlölő párbeszédeit — s az elbeszélés elveszíti a hitelesség erejét, elhomályosul annak az elrémítő igazolása, hogy hová vezethet a szélsőséges individualizmus, az erős személyiség és a tehetetlen tömeg filozófiája. Hová vezethet, ha lemondunk a bármely emberben személyiséget látás jogáról, az embertiszteletről. A történet — amely arról szól, hogy honfitársaink, a Dirlevanger büntetőzászlóaljban harcoló oroszok, fehéroroszok, ukránok milyen hidegvérrel, tervszerűen semmisítették meg Borkit, a nagy falut, nem kímélve senkit: se nőket, se gyerekeket, se öregeket — nem más, mint az emberekben győzedelmeskedő rossz története. „Fajunk oszthatatlan. Mindenki benned van, s te benne vagy mindenkiben” — mondja az elbeszélésben a „halott lsten”-nek nevezett szereplő. Az is- tennélküliség itt az ideál, az emberiesség elvesztésével egyenlő, jóllehet az ember emellett még bátor, fegyelmezett, szerény, sőt tisztességes is maradhat. Am ha hiányzik belőled az emberiesség, a másik ember élete számodra nem más, mint kísérVlagyimir Bondarenko
