Irodalmi Szemle, 1985

1985/5 - LÁTÓHATÁR - Valentyin Raszputyin: Natasa (novella)

NATASA

V alentyin Raszputyin

Nemrégen kórházban feküdtem egy nagy idegen városban, ahol érzésem szerint meglehetősen kellemetlen műtétet hajtottak végre rajtam, ám szerencsésen lezajlott és jól végződött minden. De nem erről van szó . .. Ott, a kórházban, újra találkoztam Natasával.

„Újra találkoztunk” — ez igaz is, meg nem is. Az, amiről most beszélni akarok, az álomnak, talán nem is egyetlen álomnak a különös egybefonódása azzal a valósággal, amely végleges, noha nem teljesen világos, tán túlságosan is titokzatos értelmet adott ennek a történetnek. De mindent nem lehet, sőt nem is kell megfejteni; az, amit megfejtünk, hamarosan szükségtelenné válik és meghal; nem kevés nagyon figyelemreméltót pusztítunk el így világunkban anélkül, hogy ezáltal valamicskét is gazdagodnánk, s gyerekes következetlenséggel és könnyedséggel ismét csak a sejtelmekhez és a sejtelmes dolgokhoz húzódzkodunk közelebb.

Azt hiszem, kórházi életem harmadik napján pillantottam meg Natasát. Hogy miért nem reggel, amikor az egészség- ügyi nővérek szolgálatba lépnek, s miért nem a hosszú és egyhangú nap folyamán, hogy hogyan sikerült ezt a találkozást egész nap elkerülnöm és kihúznom egészen estéiig, nem tudom, volt ebben valami különös. A szolgálatos orvos, mint rendszerint, a nap befejeztével most is sorra látogatta a betegeket, ezúttal egy sajátos külsejű egészségügyi nővér kíséretében. Én már ágyban feküdtem, olvastam, mikor bejöttek: a zömök, öblös hangú, feleslegesen energikus kinézetű férfi, gondosan őrzött ifjúságának a végén, s a még nagyon fiatal lány, magas és telt, de a maga teltségében is valahogy akkurátus, nem volt rajta semmi felesleges, ráadásul vonzó, mintha már a kezdet kezdetén ilyennek lett volna kigondolva, széles, lágy, jóságot virágzó arccal: az a típus, amelyet ha bárhol — akár Ausztráliában vagy Új Zélandon is — megpillantunk, nyugodtan oroszul szólhatunk hozzá. Hát ez volt Natasa. Ahogy belépett és meglátott, hirtelen elpirult és zavarba jött. Én észrevettem ezt, s ő is észrevette, hogy észrevettem, mire még jobban zavarba jött. Az orvosnak a közérzetemmel kapcsolatos szokásos kérdéseire válaszolgatva titokban a lányt figyeltem, aki megpróbált az orvos háta mögé bújni, csakhogy nem fért oda, s egyre ismerősebbnek találtam, egyre inkább felismertem őt. Semmi két-