Irodalmi Szemle, 1985

1985/5 - Duba Gyula: A macska fél az üvegtől V. (regényrészlet)

volt, azt hiszem, nagyon szép lány voltál... Bár most is szép vagy — mondta gyorsan —, te alig változol...

Az asszony, hosszú hideg napok után először, hálásan elmosolyodott.

Akkor már egy csoportképet tartott a kezében.

Lágy maradt a hangja, emlékező az arca, é3 a mosoly rajta maradt.

— A nagy család... De én még nem vagyok itt, mert nem éltem akkor.

Idegen férfiak és asszonyok néztek a gyerekre, párokban álltak egymás mailéit. A csoport közepén egy feszes tartású, fehér hajú öregember ült, mellette furcsa főkütős öregasszony. A többiek valamivel fiatalabbak lehettek, aztán középkorúak és egészen fiatalok. Tizenketten voltak, egy kicsi fiúcska a tizenharmadik.

— A kicsi Jézus és az apostolok — tréfált az asszony —, bár ez történelmileg nem hiteles, én mindig igy néztem őket. Az aggastyán a dédapám. Hiszed vagy nem, tengerészkapitány volt. Évtizedekig Fiumében szolgált, és kereskedelmi gőzhajón hajókázott az Adrián. Aztán nyugdíjba ment, hazajött, és házat vett a Zuckermandlin, az édesanyám Tnár ott született. Még a század elején történt, hogy a hajóskapitány dédapám ház3t vásárolt, én már nem ismertem őt. Milyen érdekes. Vannak emberek, akikről tudunk, mert az elődeink voltak, és képekről ismerjük őket, de sosem beszéltünk velük. De Mz megvan, amikor a nagyszüleim meghaltak, a dédapa háza anyám legidősebb testve éé, Vili bácsié lett,, aki városi hivatalnok volt. Aztán amikor a Zuckermandlit lebontották, a ház megmaradt, kinevezték műemléknek; késő reneszánsz stílusban épült, szemben áll azzal a kaszárnyaépülettel, melynek pincéjében gimnazistakoromban megtaláltuk a bebörtönzött testőrök koponyáit ...

— Sosem beszéltél erről — állapította meg szenrahányóan a gyerek.

— Apunak mindent elmondtam — felelte az asszony —, ő mindent tud, ami régen történt, mindent, amit én tudok. — A hangja megkeményedett, de aztán igyekezett az előbbi, lágy hangon beszélni tovább. — A nagycsalád legfiatalabb felnőtt tagjai a szüleim ... — Ujjaival egy pillanatra megérintette arcukat. Ügy viselkedett, mintha a szüleivel szemben most róná le azt a tiszteletet, amit nem tudott kinyilvánítani, amióta meghaltak. A gyerek érdeklődéssel nézte a nagyszüleit, akiket nem ismerhetett meg, mert korán meghaltak. Az előbb látott finom arcú lányt sugárzó tekintetű, boldog fiatalasszonyként látta most, mellette bajszos fiatalember állt, kiváló mérnök, mint ké.őbb megtudta, a város egyik gyárának alkalmazottja, magyarul, szlovákul, németül és angolul beszélt, külföldre is gyakran utazott. — Ö volt az apám — mutatott rá az asszony —, így néztek ki öt évvel az esküvőjük után. Balázs, a bátyám, négyéves volt akkor... Öt sem ismerhetted meg, sorra elmentek, mintha magamra akarnának hagyni. Pedig nagyon szerettek.

Tűnődve nézte a szüleit, akik nagyon szerették őt, és mégis magára hagyták.

— Jól nézd meg a másik fiatalasszonyt! Ö a keresztmama, anyám testvére. — A fiatal nő tekintetében bájos hetykeségef és határtalan nyíltságot vélt felfedezni a gyerek. — Keresztmama már akkor modern nő volt, férfiasan öltözött és cigarettázott. Isteni nő volt. Van egy lánykori képe is — tovább keresett a képek között, a sárga képeket sorra maga felé fordította, egy régi, megsárgult képet keresett. A kép valóban az első világháború idején készült, ezerkilencszáztizenhétben, a város egyik fényképészének műtermében. Ha a kor divatjára gondolunk, keresztmama igazán marész volt lánykorában, s egészen, modern. Sőt, túl modern. Kezében hosszú szárú cigarettát tartott, és kacéran mosolygott. Könnyű kerti asztal mellett, fonott karosszékben ült, lábát hanyagul keresztbe vetve. Csibészes arcát széles karimájú kalap árnyékolta, fiúsán rövidre nyírt haja és kihajtott ingnyaka szabadon hagyta kecses nyakát. Ingujját feltűrte, mint a férfiak. Halátznadrághoz hasonló, szűk nadrágot viselt. Egészében véve ártatlan, de szemtelen kis fruska képét keltette.

— Keresztmamát már te is ismerted —■ mondta puha hangon az asszony —, emlékszel, milyen jóságos, kicsi öregasszony volt? Kövérkés és mégis mozgékony, lélekben alig öregedett. ..

A gyerek lelkesen válaszolt:

— Emlékszem rá, igazán nagyon kedves öregasszony volt, nagyon kicsi voltam még, de szerettem nála lenni, mert éreztem, hogy szeret.

— A nagyanyád helyett is szeretett. Keresztmamának sosem volt gyereke . . . Látod, nem volt gyereke, mégis lett unokája, te voltál az!