Irodalmi Szemle, 1985

1985/5 - Koncsol László: November 20. (vers)

A déli toronyablakot is gépfegyver hosszú csöve döfte át, s elnézett fölöttünk távoli célja, az erdő, a láthatár felé, a halk morajú, sötétben villogó és föl-fölparázsló fátylas égre. Házunkhoz lovas futár rúgtatott klotyogó hasú, tajtékos paripáján, lehuppant, odahagyta, bekacsázott a házba, s a fölzablázott ló a keserű, megtiport gyepet faldosta volna, ha tudja.

A filagóriában, a Lónyay-park mélyén német tisztek dáridóztak, fújták a dalt, hogy „Éééérika ...!“

Fölcsimpaszkodtunk a park tégla támfalára, az orgonacserje mögé,

s a fenti bokrok közein át lestük a német tiszteket,

míg gémberedett karral-lábbal le nem potyogtunk a nyirkos falról,

mint ablakaink üvegéről az őszi légy.

Egy délután hazafelé igyekeztem valahonnan, s zártam volna a belső kiskaput,

mikor szemben, valahol Majorosék kertje alatt üvöltözés támadt. „Ne harcoljatok, katonák!“ hallottam földbe gyökerező lábbal.

„Szarok az egészre!“ — és így tovább,

míg pár puskalövés nem csattant, s az üvöltözés meg nem szakadt. Egy golyó a fejemnél süvített el, s a fal mögé szöktem.

Azt hiszem, egy katona beleőrült a nagy kalandba, s feje fölött néma közönnyel összecsapott az ár.

Lacival vagy száz töltényt találtunk a lekvárfőző tűzteiében;

unta már valaki, oda dugta, s lelépett

valami viseltes civilben, anyámtól-nagyanyámtól.

Bevittünk egy teli tárat a hallgatag német tisztnek, aki hozzánk szállásolta be magát, s kaptunk érte egy csomag színes, kerek cukorkát.

Az újabb tárért újabb cukorkahenger járt, de a harmadikért már semmit sem adott, így mi sem adtunk neki több golyót.

Akkortájt menekültek a grófék, szekér szekér után, s voltak a faluban, akik sírtak, de még több volt, aki ugrani készült.

Először a németek:

napokon át rég porladó főúri hölgyek jelmezeiben páváskodtak,

s jött a hír, hogy valakik

feltörték és kifosztották a grófi kriptát.

Két-három nap alatt kiürült a kastély, bútort, könyvet, ablakot, ajtót —

mindent kisöpört belőle a néma, a lopakodó történelmi orkán. Elment a tiszt,

s két német tábori lelkész foglalta el a helyét.

Egyikük komoly volt, szüleim mondták, hogy szinte búskomor, a másik annál vidámabb, pap és orgonaművész.

Apám igen gyatrán beszélt németül,