Irodalmi Szemle, 1985
1985/5 - Koncsol László: November 20. (vers)
KONCSOL LÁSZLÓ November 2.0. Egyszerre csak ott voltak, mint aki mindig ott volt: nem jött, csak lett, legalább emlékeimben, s tesz-vesz, sürög-forog idegen törvények szerint, izgágán a célszerű, kimért parasztok között, mint talpamban a tövis, valami gyerekes, de gyanús, végzetszerű céllal, s húzza maga után, mint villogó szablya-csóváját az üstökös, letéphetetlenül és elháríthatatlanul, ránk is a vészt. Gázálarcos német szakasz gyakorlatozott a hársligetben, s nagy, tömör Tigrisek döngtek-csikorogtak az úton. Először láttam gázálarcot, s minden hajam szála égnek állt, mert szürke, ránctalan, tompán fénylő sisakos hullafejek-koponyák billegtek és forogtak a szökdécselő katonák nyakán. A kocsiszínben nyitott, kétéltű hadijármű vesztegelt, oldalán jobbról gépfegyvercső mártózott az égbe, mint a déloszi márvány-phalloszok, vérnász-portyáin halált nemzeni, mert Árészt, nem pedig Erószt szolgálta. Az udvaron ugyanez, s mint Déloszon, több változatban, el-elhúzva a párás, föld- és fonnyadt-koszorú szagú őszbe, s vissza a sisakos katonákkal. Köztük etettük a tyúkjainkat, akik a járművek sáros gumiját is csipegették egy-egy sárba tapadt fűmag és gabonaszem végett, s köztük hordtuk a trágyát, no meg az almot, a szénát a teheneknek. Nyári konyhánkból német hadikonyha lett, köpenyes fickók fújták benne a parazsat, aprították a fát, csörömpöltek a fazekakkal, s mulattam, mint egy farsangi vagy Luca-napi alakoskodáson, hogy férfiak főznek férfiaknak. Kerítésünk előtt géppuska állt két cingár madárlábon, mint egy ólmot-rezet kelepelő mítoszi gólya a gyöngyöt síró, rózsát nevető királykisasszonyok világából, s két katona hasalt fémkloákája mögött, hogy ha kell, szóra bírja, de a madár néma volt, egyet sem kelepelt.
