Irodalmi Szemle, 1985
1985/1 - Varga Erzsébet: Ünnepre készülődünk
Ünnepre készülődik a békeszerető emberiség, ünnepre készülődünk: ez év májusában lesz negyven esztendeje, hogy Európában véget ért a második imperialista világháború, s az óriási áldozatokat vállaló és veszteségeket szenvedő szovjet népnek s a világ antifasiszta erőinek köszönhetően végérvényesen vereséget szenvedett a huszadik századi imperializmus legreakciósabb és legemberellenesebb formája, a fasizmus. Hogy mit eredményezett számunkra ez a békében eltelt negyven év, azt hiszem, fölösleges itt aprólékosan felsorolnunk, hiszen a béke hasznával, a békés élet előnyeivel mindannyian tisztában vagyunk. Ám ha csak arra emlékeztetünk is, hogy e negyven év során győzött hazánkban a szocialista forradalom s egyre gyorsabb ütemben folyik a szocializmus építése, tulajdonképpen mindent elmondtunk: a szocialista forradalom győzelme hozta meg számunkra a személyi és közösségi kibontakozás lehetőségét, a társadalmi tulajdon alapján a létbiztonság megteremtését, az életszínvonal fokozatos emeÜNNEPRE KÉSZÜLŐDÜNK lésének reális előfeltételeit, valamint az új, szocialista kultúra létrehozásának és szüntelen fejlesztésének lehetőségét. A tény, hogy az elmúlt negyven év során földrészünkön sikerült megőrizni a békét, elsősorban a Szovjetunió és a szocialista országok következetes békepolitikájának köszönhető. Ennek a politikának a konkrét eredménye volt tíz évvel ezelőtt a helsinki békekonferencia összehívása és Záróokmányának aláírása is. S ha már a tíz év előtti történéseket említjük, még egy nagyon jelentős eseményre emlékezhetünk: 1975-ben került sor a Szojuz és az Apollo legénységének közös űrrepülésére, amely a tudományos együttműködés korábban sohasem látott távlatait villantotta fel előttünk, amelynek azonban, sajnos, nem lett folytatása: s hogy melyik fél hibájából, az mindenki előtt nyilvánvaló, hiszen az Egyesült Államok imperialista körei napjainkban már a világűrt is saját agresszív céljaik megvalósítására igyekeznek kihasználni. S kétségtelen, hogy ha az ember a csillagok közé, a korábban békés kék égre is fegyvereket telepít, kiszorítja onnan a gyümölcsöző tudományos együttműködés lehetőségét. Az ünnep jegyében, az ünnepre készülődés napjaiban tehát a békeharcról sem szabad megfeledkeznünk: hogy ez a negyven év ne marajon meg negyven évnek, legyen örök a béke. Itt, Európában, és egész bolygónkon. Az ünnepeket általában új ruhában köszöntjük, ezzel is kiemelve jelentőségüket, hangsúlyozva nem-hétköznapi, kivételes voltukat. Olvasóink ezért bizonyára meg sem lepődnek, ha ebben az esztendőben folyóiratunk, az Irodalmi Szemle is új ruhába öltözik, levetve a sokak által már kifogásolt, elavultnak, ódivatúnak tartott régit. A Szemle új ruháját fiatal képzőművész-nemzedékünk egyik tehetséges képviselője, Csőtó László tervezte. Varga Erzsébet