Irodalmi Szemle, 1985

1985/4 - FIGYELŐ - Jozef Hvíšč: A hetvenes évek fiatal szlovák költészete

mezhető. Ehhez azonban a „könnyebb ellenállás” útján jutnak el. Nem kísérleteznek, nem keresik a kockázatosabb kifejezésmódokat. Következetesen kitartanak nem túlságosan igényes céljaik mellett, és a maximumot képesek kibányászni belőlük. A „képesek kibányászni” megjel ;'ést itt szándékosan használjuk. Költői kifejezésmódjukra ugyanis rendkívül erősen hatnak a sajátos költészettani gondolkodás racionális meghatározó jegyei, melyeket a szerzők — mondhatnám — autodirektív módon valósítanak meg műveikben. Jó költői technika, világos szándék, a megvalósítás folyamatainak ismerete — ez a helyenként akadémikus pallérozottság a kutató feszültség és a fejlődési dinamizmus elerőtlenedéséhez vezet.

Hasonló, a poétikai követelmények és gyakorlati megvalósításuk közt fennálló kapcsolatról — melyet a fejlett elméleti és irodalomkritikusi gondolkodás bizonyít — tanúskodnak Ján Svantner, Milan Richter és Peter Štilicha versei is. Ezek a költők azonban — s ez az érem másik oldala — a szakmai ismereteket a természetes (túlságosan könnyen elért) költői harmónia szándékos kétségbe vonására és szét^ombolására használják. Ezáltal ugyan kissé megnehezítik irodalmi fejlődésüket, másrészt viszont nagyobb kifejezésbeli feszültséget, formai változatosságot érnek el verseikben és a realista élmény hátulütőivel való drámai kiegyezés révén e versek szuggesztívebbé válnak.

A tapogatózó kísérletezés ével után mintha tudatosították volna a költői vallomás általános értelemben vett fontosságát; az élményanyag adekvát kifejezésére törekvő komoly szándék hangján szólaltatták meg, s ennek az élményanyagnak céltudatos eszmei és kifejezésbeli tartalmat adtak. Minderre a hetvenes évek második felének kulturális és társadalmi helyzetével szerves összhangban került sor, ez az időszak a kon- szolidáiódási folyamat sikeres befejezését hozta magával. „Elvhű és érzékeny politikával — szögezte le Gustáv Husák a CSKP XV. kongresszusán — sikerült megszilárdítani kultúránk 'zocialista jellegét, kialakítani a párttal és a szocializmussal összeforrott alkotói frontot és fellendíteni a kulturális életet. A művészi alkotás előterébe a jelen időszerű kérdései kerülnek, a dolgozó ember harca a szocializmuséit, a haladásért és a békéért.” Elhangzott szavai teljes mértékben érvényesek a fiatal nemzedék költészetére is.

Persze a költői alkotások minőségi változása szembetűnőbb az első vonulat szerzőinél. Ezt Lipka, Chuda és Cižmárik költészetével kapcsolatban bizonyítottuk. Az ő alkotásaikhoz szervesen kapcsolódnak Peter Štilicha, Ján Svantner, Milan Richter és mások új verseskötetei, s ezek az ifjú nemzedék költészetének általános fejlődésén belül az irodalmi kifejezésmódot illetően megkülönböztető szerepet töltenek be.

Stilichával kapcsolatban már korábban (a Verše o zrení című kötetének taglalásakor) utaltunk arra a céltudatos igyekezetére, amellyel lírai énjét minőségileg meg kívánja szilárdítani, és merészen az élet reális jelenségei egyéni értékelésének talajára kíván lépni. Jóllehet mindez a Večerný vietor (Esti szél, 1978) című harmadik kötete révén megvalósult, a kötet némileg leszűkülést is jelentett, illetve a tematikai repertoárt a szerző valósághoz fűződő kapcsolatának intellektuális síkjaira irányította. Ez mindenekelőtt azokban a versekben tükröződik, amelyek egy bizonyos műveltséganyag hatására születtek (Fantázia andante con motto, Elegiky, Petőfi, L. Novomeskému, Skica Jánovi Kostrovi). De ezekben is — például František Lipka verseitől eltérően — a versek felszínén kirajzolódik a költő finoman feldolgozott érzelmi kapcsolata az adott ismereti valósághoz. Azt is mondhatjuk, hogy a Večerný vietor című kötet a valóság reflexív felfogásának értékes dimenziójával tette teljesebbé Štilicha költészetét, s ez szerves folytatása a Verše o zrení című kötet szenzitív élményszerűségének. A Večerný vietor kétségeket is támaszt azokkal a jegyekkel kapcsolatban, amelyeket az irodalomkritika Štilicha alkotói jellemzőiként értékelt. A szerző ismételten az ahasvérusi bolygó zsidó és a részeges könnyelműség alakját ölti magára. Ez a díszítőelemek gyakoribb alkalmazásával járt, s ez egyebeken kívül a nagyobb fokú ritmikában, költőiségben, kifejezésben játékosságban és a dalszerű hangnemhez (melyet helyenként a stilizált népiesség erőteljes elemei kísérnek) való akaratlan közelítésben nyilvánult meg. Az említett helyeken Štilicha fellazítja a kötött vers szigorú zártságát, és szándékosan ritmikai és rímbeli „hibákat” épít bele a versekbe, a bohém nemtörődömség és lázongás megnyilvánulásai felé hajlik. Ez mindenekelőtt expresszív-élményszerű verseiben érhető tetten (Elegiky, Romanca, Pijanská romanca — Részeg románc, Nočná romanca — Éji románc, Vo furmanskej krčme — A kocsisok kocsmájában, Vychádzka s pannou — Séta a lány