Irodalmi Szemle, 1985

1985/4 - FIGYELŐ - Jozef Hvíšč: A hetvenes évek fiatal szlovák költészete

ve: a Stvorenie slnka (A nap teremtése, 1977) és a Variácie (1980) Is. Korábbi köteteiben, főként a Krehká (1973) címűben, Cižmá"ik olyan költőként mutatkozott be, aki különféle módszereket keres és próbál ki, s teszi ezt még az átmeneti sikertelenségek árán is. Első kötetében (Kamenné úžasy — Kőbálványok, 1970) a képiségre épített, a második kötetben (Krehká) pedig egy leszűkített tárgykörű visszatérő szemlélődésre. Első kötetének elégtelen szemantikai átütőereje ellentmondásba került második kötetének elerőtle- nedett képiségével. Cižmárik politikai és társadalmi lírával is kísérletezett. Ügy tetszik azonban, hogy a témáknak és módszereknek ebben a váltakozásában több volt az ésszerű választásból, mint az élmény- és ism3retunyag „formálásának és átalakításának” szerves szükségszerűségéből.

Az ésszerű választás munkált Cižmárik Stvorenie slnka című poémájának létrejöttében Is. Ez látszik a költői vallomás gondos megfogalmazásán, valamint a mű egész felépítésén és szerkezetén. Cižmárik a legfiatalabb szerzők között egyedül mutatkozott be olyan szerzőként, aki monotematikus költői művet hozott létre. Poémája, melyet „a Jas- lovské Bohunice-i első csehszlovák atomerőmű dolgozóinak ajánlott”, prológusra, epilógusra és kilenc „énekre” tagolódik. Az énekek nem csupán szerkezetbeli meggondolásból jöttek létre, hanem mert a kifejezésbeli és gondolati ábrázolás síkján is váltogatják egymást. A prológus és az epilógus, valamint a két első „ének” stilizált levél formájában jelenik meg, melyben a szerző az episztola műfajának kifejezőeszközeit alkalmazza (megszólítás, egyenes beszéd, beszéd- és érzelmi fordulatok, üzenetek, idézetek, utóirat). A befejező részben (Epilógus) az emberi munkát és értelm3t patetikusan dicsőíti. Az emberi mű befejezését „a nap teremtésének”, azaz a dolgozó ember akaratának alárendelt atom fényének a képzetével kapcsolja össze. Ebbe a keretbe helyezi Cižmárik poémájának „a tényleges részeit”. Két éneket Nagyszombat környéke leírásának szentel, leírja a természetet, a környezetet, kialakítja „a cselekmény” lírai közegét, s általános értelmet ad neki. A következő részben a szerző ezt a széles látószöget szűkíti; kézzelfoghatóbb részletek megragadására tér át („A kémények, e téglából rakott lomb nélküli fák”, 19. o.). Az ötödik „énekben” felvázolja a „volt” és a „lesz” közti eszmei-tematikai távlatot. A nézőpont további szűkítéséhez és konkretizálásához jut el. Az ember eddigi általános értelemben vett megszólítását („Te, bölcs ember, te tudod” 18. o.) a lányához intézett egyszerű megszólítással váltja fel (Kislányom, ha este a távoli városban leszel...”, 22. o.), s ezáltal a familiáris megnyilvánuláshoz közelít. A múlt társadalmi és eszmei valóságára vetett futó pillantással teret nyit a retrospektív „cselekményének. Ilyenkor azonban Cižmárik beleesik a jelenségek sekélyes felsorolásának hibájába. Az idő és tér által adott közeget nem tudja a cselekmény megfelelő „fejlődés- sével” (folyamatosságával) kitölteni. A költői színvonal csökkenését emelkedett stílussal (a retorikai elemek nagyobb előfordulási aránya] igyekszik ellensúlyozni. A poéma befejező részében reflexiók alkalmazásával és aktualizálással próbálja menteni a helyzetet („És beragyogja a békét, mert béke mindaz, ami itt körülöttünk elterül”, 38. o.), de ez már rosszul sikerült kísérlet. Nem tudta ugyanis a bonyolult és tagolt gondolati vázat erőteljes költői anyaggal kitölteni.

Cižmárik Stvorenie slnka című poémájának a jelentősége csupán abban rejlik, hogy jelezte a költői vallomás új eszmei-tematikai s ezzel egyúttal műfaji lehetőségeit is, s ez a tény a fiatal nemedék fokozódó uniformizáltsága közepette végül is pozitív szerepet játszott.

Következő, Variácie című kötetével Cižmárik folytatta a Krehká című kötetével felvázolt fejlődésvonalat. Ez lemérhető a szerelem témájának költői variálásában, ezt a tematikát most kiérleltebb formában hozza. A képzetet a leírással, a képiséget a reflexivitással ötvözi. Ötletesebb, metaforaszerűbb, következetesebb a gondolati és a formai építkezésben. Nem hagyatkozik a költői vallomás „önmozgására”, hanem maga is céltudatos „fejlődést”, fokozást és kiteljesedést (főként reflexív kiteljesedést] visz bele. A jelenségek szubjektív oldalát eredményesen ellensúlyozza az objektív reflexiókkal, s ezeknek általános érvényt ad. Jóllehet ebben a kötetében is vannak leíró és ténymegállapító versek (például a Z vojenčiny — Katonáskodás című részben), egészében véve azt mondhatjuk, hogy Cižmárik ezzel a kötetével létrehozta eddigi legkifejezőbb költői vallomását, olyan vallomást hozott létre, melyben sikerült összehangolnia az irodalmi műveltséget az átérzett és áthasonított költői élménnyel.

František Lipka és Michal Chuda költészete a minőség szerves kiteljesedésével jelle