Irodalmi Szemle, 1985

1985/4 - NAPLÓ - Ladislav Holota—Mészáros András: A mindennapi tudat problémája Marxnál és Lukácsnál

világában a nembeliséghez való hűség és a mindennapok szorító erejének harcából melyik oldal kerül ki győztesen. A személyes lét ontológiájának vonatkozásában ez elvezet bennünket az idő problémájához is, nevezetesen az egyéni élet kontinuitásának belső vagy külső mivoltához, valamint az egyéni sorshoz való viszonyulás kérdéséhez, de ez már túlnőné elemzésünk lehetőségeit.

A személyes lét és a mindennapok belső összefonódottságának következménye Lukács szerint az is, hogy itt „a külsővéválási összetevő nagyobb jelentőségre jut az összes tárgyiasulásokban, mint egyébként bárhol”. A döntések többségét az emberek aszerint hozzák, hogy vajon „beilleszthető-e, és ha igen, akkor mennyiben illeszthető be szervesen a külsővéválásoknak abba a rendszerébe, amelyet az illető ember felépített a maga számára”.18 Ezt a kijelentést úgy kell értelmeznünk, hogy az egyének személyes léte lényegében a külsővéválások objektivációs rendszere, amely meghatározó szerepet kap a további cselekedetek összefüggéseiben. Az egyén az így kialakult rendszer alapján ítél meg minden újabb jelenséget, és amennyiben nem fedez fel köztük ellentmondásokat, a beépülés előtt nem merülnek fel nagyobb akadályok. Itt ismét csak arról van szó, hogy az egyén nem a jelenség objektív tulajdonságaira kíváncsi, hanem arra, hogy az adott jelenség számára gyakorlatilag felhasználható-e és megfelel-e életvitelének. Természetesen a tárgyak objektivitásának negligálása nem lehet határtalan — és erre Lukács is figyelmeztet —, hiszen tény az, hogy amennyiben létmeghatározó konfliktus alakul ki a külsővéválások és a tárgyiasulások között, általában „eltolódás következik be a tudaton belül”. Az egyének racionalizálják tudattartalmaikat és megelőző cselekedeteiket, újrainterpretálják őket az új jelenség fényében, és ezentúl már ennek vonatkozásában használják fel tételezéseiknél. Az egyén ismét azt tartja objektíve létezőnek, ami megfelel életvitelének, és ami nem kérdőjelezi meg lényegében ezt az életvitelt.

„Az embernek és környezetének ebben a kölcsönhatásában sajátosan keveredik a lét és az érték (...) kialakul az élet ama felbonthatatlannak látszó alapja, amelyben ezek az összetevők kölcsönösen felerősítik egymást és még az érzésektől stb. is támogatást kapnak.”19 Ennek az idézetnek a fényében válik láthatóvá a mindennapi élet és tudat tömbszerű egységének és áthatolhatatlanságának azon formája, amelyet — már említetttük — nem tud kikezdeni a racionális kritika. Igaza van tehát Lukácsnak, amikor a mindannapi tudat ismeretelméleti elemzéseit teljesen elégtelennek tartja, hiszen azok csak a spontán és a racionális tudat ellentéteit képesek kimutatni e folyamaton belül, és a spontaneitást a racionalitás túlsúlyra juttatásával kívánják kiküszöbölni. Lét és érték viszonyán alapul a tudományos eredmények elbírálása a mindennapi életben: mivel a tudomány elválasztja őket egymástól és a lét magábanvaló tulajdonságait kutatja, tárja fel, gyakran kerül ellentétbe az adott kor előítéleteivel. (Korunkban, persze, már az is előítéletté vált, hogy a tudományok eredményeit fetisizáljuk.)

Mindez nem azt jelenti, hogy mindennapjaink ésszerűsítésekor ki kellene zárnunk az értékorientációkat, hanem csak azt, hogy lehetőségeinkhez mérten igyekezzünk feltárni azok ontológiai alapjait. Ennek ugyan ellentmond „a mindennapi életben spontán módon az a beállítottság, hogy a ’dolgokat’ nem genetikusán létrejött, hanem szükségképpen ’készen adott’ valamiknek értelmezzék”.20 Nézetünk szerint azonban a valóság és tudat tartalmainak adottként való felfogása nem annyira az általában vett mindennapi tudatnak, hanem szerves mozzanatának, a fonák tudatnak a tulajdonsága. Külön elemzést érdemelne, hogyan tűnhet el a fonák tudat az elidegenülés megszüntetésével, tehát hogy hogyan változna meg a mindennapi tudat és a társadalmi jelenségformák viszonya. Mindenesetre az adottként való tételezés fontos szerepet játszik minden „gondolati panel”, tradíció stb. elfogadásánál és tartalmuk létezőként való tételezésénél a mindennapi tudatban. Mindez ahhoz a paradoxonhoz vezet, amely a mindennapi élet „itt és most”-ot abszolutizáló hozzáállásának és a dolgokat adottként való felfogásának egységét mutatja. Az utóbbi ugyanis a kifejlést, az emberi gyakorlat megalapozó-teremtő erejét negligálja, és a múltból való misztikus eredetnek szellemierkölcsi fölényt tulajdonít. Ebből a szempontból pedig a múlt hatalmát tételezi fel az idő többi dimenziója fölött, és az „itt és most”-ot is bezárja a múltat reprodukáló aktivitások körébe. Persze, ez csak akkor válik érzékelhetővé, ha a megfelelő ontológiai elemzést már elvégeztük, mert a mindennapok tünékeny jelenségei éppen a vál