Irodalmi Szemle, 1985

1985/4 - NAPLÓ - Ladislav Holota—Mészáros András: A mindennapi tudat problémája Marxnál és Lukácsnál

beli gondolkodó alapvető kiindulópontjává és a valóság tényévé vált, hanem abban az összefüggésben is, ami a történelmi múlt megértését jelenti. Gyakran történik meg ugyanis, hogy a múltat jelenkorunk mindennapjaiból fakadó előítéletek alapján értékeljük, ami aztán arra vezet, hogy az adott korra jellemző cselekvésformák jelentős része számunkra értelmét veszti, kuriózummá válik. És valóban: eltérő korszakok mindennapjai túlnyomó többségükben összehasonlíthatatlanok; amit mi a múltból értelmezünk, az többnyire a „nagy nembeli objektivációk” emberi lehetőségeket, tendenciákat, példaadó cselekvésformákat ábrázoló és előtérbe állító objektív tulajdonsága. Ez is az elsődleges és a másodlagos alakzatok viszonyának egyik mozzanata.

Ennek részben — de csak jelenségszerűen — ellentmond az, hogy a két alakzat eltéréseit (tartalmukban kizáró eltéréseit) tudatosan mint egymással párhuzamos és egymást kiegészítő folyamatok tulajdonságait tételezik. (Példaként felhozhatjuk a „duplex veritas” általánosan ismert elvét.J Itt aztán csak a tételezés társadalmi összefüggéseinek elemzése mutatja ki, hogy a mindennapi tudat adott formájának megvédése és konzerválása-e, vagy pedig bizonyos nembeli objektivációk számára való „szálláscsinálás”-e a cél.

Más oldalról viszont tanúi lehetünk annak is, hogy a tudat másodlagos alakzatai visszahatnak az elsődleges alakzatokra, átszövik azokat, belső alkotórészükké válnak, megváltoztatják azokat, esetleg romboló hatást is kifejthetnek. Ezen a szinten anonim jelleget öltenek magukra és az elkövetkező rendszerezés tárgyává válnak. így például a társadalmi szerződés elmélete a polgári liberalizmust táplálja, a mechaniku 3 materializmus pedig máig ható erővel kísért a mindennapi tudatban stb. Ezzel is a mindennapi tudat struktúrája gazdagodik és bonyolódik, amely különböző korok és irányok tulajdonságait magán viselő rétegek, az általánosítás különböző szintjének és a tudat rendezetlen és rendszerezett alakulatainak tárházává válik.

A mondottakból adódik viszont az is, hogy különbséget kell tennünk a spontán tudat és a mindennapi tudat fogalmai között. A mindannapi tudatot nem szűkíthetjük le a tudat legegyszerűbb formáira, mivel magában foglalja a másodlagos alakzatok különféle típusait és modifikációit. Még kevésbé állíthatjuk ellentétbe a teoretikus tudattal; nemcsak a fent említett átfedések miatt, hanem azért sem, mert a mindennapi tudat szintén rendelkezik az elvonatkoztatás különböző általánossági szinten jelentkező saját formáival. A kizárás azért sem engedhető meg, mert az ideológiai formák sem egyetlen elv alapján rendeződnek el, hanem a logikai, elméleti rendszerezés mellett helyet kap bennük a művészi ábrázolás, erkölcsi és jogi kódexek, a csel3kvés imperatívuszainak segítségével történő rendszerezés.

Mindeddig azonban a mindennapi tudat csak mint viszonyjelenség ábrázolódott az írásunkban, habár éppen magábanvaló létének tulajdonságai azok, amelyek megválaszolhatják, miért tölt be ilyen fontos szerepet a társadalmi lét újratermelő ének folyamatában és a közvetítések rendszerében. Elemzésünk következő része azt mutatja be, milyen megoldást kap e probléma Lukács elméletében.

A mindennapi élet és tudat kérdésköre Lukácsnál műve legtöbbet vitatott vonatko- zácával kapcsolatban kerül tárgyalásra: ez pedig a nembeliség és a partikularitás problémája. Anélkül, hogy most a nembeliség mikéntjével összefüggő rendkívül bonyolult és szerteágazó megoldáslehetőségeket boncolgatnánk, csak annyit szögezünk le, hogy az egyén fejlődését Lukács a puszta partikularitástól a nembeliséghez vezető útban látja. A nembeliség pedig az egyének külsővéválási aktusaiban (a belső képességek kifejlesztésében, kinyilvánításában és objektivizálödásában) fejeződhet (fejeződik) ki. Magyarán szólva: a nembeliség nem valami készen vett eszmény, amelyhez a cselekvés közelít, hanem a társadalmiság azon mindenkori formájának és fejlődés- tendenciájának, valamint azon objektivációs szféráknak az egésze, amely párhuzamos az emberiség irányultságával. Azt kell itt főként figyelembe venni, hogy a nembeliség és az egyén fejlődése a társadalom mozgásának két egymástól elválaszthatatlan pólusa, amelyek ugyan elidegenült viszonyba is léphetnek egymással, sőt az egyik fejlettsége nem zárja ki a másik „primitivitását”, de amelyek tartalmában „konvergálási tendencia” rejlik — egészen a gyakorlati egybeolvadásig. (De csak mint tendencia.) Itt csak jelezzük, hogy Lukács a nembeliség konkrétabb meghatározásánál nem mindig következetes; ez tűnik ki a „néma nembeliség”, a „magánvaló nembeliség” és a „magáértvaló nembeliség” kategóriáinak használatakor is. Mégis azt hisszük, hogy éppen e kategória