Irodalmi Szemle, 1985

1985/4 - NAPLÓ - Ladislav Holota—Mészáros András: A mindennapi tudat problémája Marxnál és Lukácsnál

a történelmi léte által meghatározott szubjektum—objektum viszonyba. Marx elemzéseiben a hangsúly a szemlélődésről a tudat aktív szerepére, a „cselekvő tudatra” helyeződik át.

Ebbe az irányba mutatnak Lukács azon íejtegetései is, ahol — Marx ontológiáját bemutatva és a társadalomnak mint totalitásnak a felfogásából kiindulva — a tudatot nem mint a gazdasági struktúra által közvetlenül kitermelt eszmei formákat tételezi, hanem a tudat társadalmi lét általi meghatározottságát általánosabb szinten teszi vizsgálat tárgyává. Eszerint az emberi tudat — noha közvetlenül a társadalmi lét reprodukcióját szolgálja — a kezdetektől fogva létrehoz olyan közvetítési rendszereket, amelyek visszahatnak nemcsak a későbbi tudati tételezésekre, hanem magára a szerves egész mozgására és tendenciakialakulására is. A tudat alapvető jellegzetességeiből fakadó iniciáló aktusok rendszere így közvetít a dolgok megváltoztatása és az ember magát megváltoztató aktivitása között. Lukács a tudatnak ezt az ontológiai jellegzetességét, természetesen, állandóan kapcsolatba hozza a társadalmi fejlődés két pólusának gyakran ellentmondó mozgásával. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a tudat tárgyalása nem szakítható el az objektum tárgyiasulásának és a szubjektum külsővé- válásának folyamatától, tehát attól, hogy a gyakorlati szubjektum—objektum kapcsolat más-más módon reprodukálódik a tudatban és a tudat közvetítésével aszerint, hogy melyik oldal kerül túlsúlyba a gyakorlati aktusokban. E problémakör elméletileg és gyakorlatilag is legizgalmasabb vonatkozásainak felvázolására a köznapi tudat tárgyalásakor kerül sor.

Előtte azonban tudatértelmezésünk második mozzanatát is be kell mutatni. Abból, hogy Marx — a társadalmi meghatározottság rejtett, az egyén által nem tudatosított (mint ahogy az érzékelést sem érzékeljük) mechanizmusából kiindulva — a tudatot az egyén önértelmezésének és önigazolásának különböző formáitól és a tudatos motivációktól függetlenítve tárgyalta, még nem következik, hogy a tudat pszichikai sajátosságai és tudatos rétegei nem játszanak semmilyen szerepet az ember és a társadalom életében. (Egyébként ez érvényes a csoport- és osztálytudat, valamint az ideológiai racionalizáció esetében is.) Ez csak a pszichologizáló tendenciák végét jelenti, mivel feltárta az emberi tudat meghatározottságának mélyebben fekvő és lényegesebb elemeit, rétegeit. Az elemzés bizonyos individualizált szintjén a tudatos motiváció, szokások, vágyak és eszmények felcserélhetetlen szerepet játszanak; ezeket azonban csak akkor tudjuk helyesen értékelni, ha közben figyelembe vesszük a determináció rejtett alakzatait is. A pszichológiai, esetleg szociálpszichológiai szint ott lép előtérbe, ahol az elemzés a társadalmi makrostruktúrákról a mikrostruktúrákra, a társadalmi átlagot képviselő osztályegyének tudatáról az individuum, csoport vagy réteg egyéniesített tudatára terelődik.

Értelmezésünk mindkét mozzanatának hátterében, kiindulópontként és célként ott áll, hogy a „cselekvő tudat” lényegét csak akkor ragadhatjuk meg, ha nem objektivi- zált formáit (kész normákat, művészeti alkotásokat, „nembeli” objektivációkat, szerkezeteket), hanem az objektiváció folyamatát tesszük vizsgálat tárgyává. E kísérlet számára gyümölcsözőnek bizonyulhat az az eljárás, ahogyan Marx tárta fel bizonyos társadalmi tévhitek, előítéletek stb. anyagi alapját.

Marx nemcsak az emberi életfeltételek termelésének és újratermelésének objektív társadalmi formáit vizsgálja, hanem azokat a formákat is, amelyek ezt a mindennapi életet közvetlenül mutatják be az embereknek. Különbséget tesz ezért a lét folyamatainak lényege és „jelenségformái” közt. Rámutat, hogyan érhet el a jelenségforma kül- sővéválása olyan minőségi fokot, ahol már fordított jelenségformává változik és alapelemét képezi a fonák tudatnak. Belőle nőnek ki aztán azon emberek egyéni- és tömegillúziói, akik társadalmi hovatartozásuk és osztálybehatároltságuk következményeképpen nem képesek felfedni a tárgyak tünékeny léte és mozgása mögött a lényeget kifejező változást. Az illúziók és tévedések Marx elemzéseiben már nem az ember tökéletlen neurofiziológiai felépítésének következményei, megszűnnek a pszichikai beállítottság kifejeződései lenni (mintha csak az ember türelmetlenségből vagy más okból hagyná magát becsapni a tárgyi látszat által), és nem is a megismerő képesség elégtelenségei, hanem társadalmi és osztálymeghatározottságúak. Marx Lzerint a megismerés ontológiai helye és tartalma történelmileg változó, és a gyakorlat világa behatárolja a valóság magyarázatát és értelmezését. De nemcsak a tudat tévképzetes tar