Irodalmi Szemle, 1985

1985/4 - NAPLÓ - Ladislav Holota—Mészáros András: A mindennapi tudat problémája Marxnál és Lukácsnál

a bemutatása, amely megteremti a tudat értelmezésének valósághűbb és ellentmondás- mentesebb lehetőségét.

Ez a második ontológiai megoldás a történelem mozgásának és kontinuitásának nem azt az eléggé megszokott, mert egyszerűnek tűnő, mechanisztikus materialista magyarázatát nyújtja, amely a gazdasági szféra „vastörvényeire’’ hivatkozik, hanem azt kívánja feltárni, hogyan alakulnak ki az emberi cselekvés mozgásterének a jövő csíráit hordozó alternatívái. A történelem menete eszerint nem előre meghatározottan törvényszerű, hanem tendenciajellegű. A társadalmi lét fejlődésének minden szakaszán létrejönnek bizonyos mozgáslehetőségek, amelyeknek ilyen vagy olyan megvalósítása egy bizonyos időre meghatározza a történelem menetét. Az emberi képességek, tevékenységek objektivációi adják a teret, a szubjektivitás helyzetfelismerése, fejlettségi foka, értékorientációja stb. pedig a mozgás irányát szabja meg. Ebben a modellben már a tudatra is más feladatok hárulnak, hiszen itt a társadalmi lét nem pusztán megváltozik, hanem az egyének társadalmi gyakorlata (tudatosított vagy nem tudatosított, de mindenképpen céltételezett, tehát tudatot feltételező gyakorlata) változtatja meg azt. A tudat tehát nem egyszerűen a reprodukciós folyamat két pólusa, a társadalom mint totalitás és az egyén újratermelésének kísérő jelensége, hanem szerves része: ebből a folyamatból indul ki és ide hat vissza. Hogy Lukácsot idézzük: „A tudat közvetlenül abból a helyzetből alakul ki, amelyet minden egyes ember a társadalomban elfoglal, s azokból a hatásokból, amelyeket ez a helyzet, a belőle adódó feladatok, sikerük vagy kudarcuk stb. minden egyes emberre gyakorol, s amely helyzeten neki, külsőleg és belsőleg, meg kell próbálnia úrrá lenni, hogy életét mint egyén a társadalomban olyan szinten valósítsa meg, amely biztosítja egzisztenciáját, és ha lehet, ezen túlmenően megteremti a benső elégtételnek és önmagával való összhangjának a maximumát.”5

Már az eddigi elemzésből is kitűnik, hogy az alapvető filozófiai kérdés (a lét és a tudat ontológiai és gnoszeológiai viszonya) megválaszolása ugyan alapvető és elengedhetetlen fontosságú, de nem nyújt elég szilárd és vonatkozásaiban széles körű módszertani alapot a társadalmi tudat vizsgálatához. Ezen alap lefektetéséhez vissza kell térnünk Marx felfogásához, amely a társadalom életét természettörténeti folyamatként értelmezte. Elméletileg ez a felfogás a történelem materialista interpretációjához, módszertanilag pedig elsősorban a szerves egész fogalmához kapcsolódik. Marx túllépett a társadalom mint az egyedek mechanikus összegének értelmezésén, és a történelmet bonyolult szerves rendszerek (társadalmi-gazdasági formációk) fejlődéseként fogta fel. E rendszerek jellegzetessége abban rejlik, hogy létük és újratermelésük előfeltételei saját aktivitásuk eredményeivé válnak. A valós gazdasági tevékenységben fedezte fel Marx azt a szférát, amelyben a belső rendszertörvények nemcsak az ember antropológiai felépítésétől, hanem az egyének lelki adottságaitól és tulajdonságaitól is függetlenek. Marx módszere tehát nem az egyszer s mindenkorra adott emberi egyedre hivatkozik, ellenkezőleg az individuumot „mint így vagy úgy társadalmiasult egyént” ezeknek a gazdagon tagozódott valós tevékenységeknek a megszemélyesítőjeként értelmezi. A tőke I. kiadásának előszavában Marx ezt mondja: „A tőkés és a földtulajdonos alakját semmiképpen sem festem rózsás színben. De személyekről itt csak annyiban van szó, amennyiben azok gazdasági kategóriák megszemélyesítői, meghatározott osztályviszonyok és -érdekek hordozói. Álláspontom, amely a gazdasági társadalomalakulat fejlődését természettörténeti folyamatként fogja fel, bármely más álláspontnál kevésbé teheti felelőssé az egyént olyan viszonyokért, amelyeknek ő társadalmilag terméke marad, bármennyire föléjük emelkedhet is szubjektíve.”6

Ebben a vonatkozásban találhatunk némi hangsúlyeltolódást Marx és Lukács között, mert Lukács nem minden esetben veszi kellő mértékben tekintetbe a munkavégzés társadalmi formáját és a munkavégző egyének társadalmiasult létét. Ennek pedig komoly ontológiai következményei vannak abban az esetben, ha a munkát mint minden más társadalmi gyakorlat modelljét tételezzük fel. Lukács pedig ebből a modellhelyzet- ből indítja sok elemzését. Másrészről ugyan túllép a tudat elemzésénél az egyéni lét általi meghatározottság korlátain, és megállapítja, hogy „mind az egyedi, személyes, mind pedig a társadalmi tudat csak a tárgyiasulás, a külsővéválás (...) hatásainak alapján jöhet létre”7, de a tárgyiasulások, az objektivációk valós társadalmi-történeti funkcióját nem kellőképpen tárgyalva, elsikkad az Esztétika ban lefektetett alapok