Irodalmi Szemle, 1985

1985/4 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: Az első magyar bibliafordítás egybevetése hasonló cseh szövegekkel

Müncheni-kódexben találták, majd ide sorolták az Apor-kódexet is (Huszita Biblia néven összefoglalva), de már egy előző tanulmányunkban (Irodalmi Szemle, 1983/10) rámutattunk, hogy nem teljes joggal, mert az utóbbinak a helyesírása kevert jellegű. A mellékjeles helyesírást „huszitának” nevezték, még ha kimondottan ferences, katolikus kódexekben is találták meg. Szerintük világossabbá válik a kérdés, ha a mellékjeles helyesírást és a bibliafordítást nem kötjük oly szorosan a hitvitákhoz, mert mindkettő gyakorlati, felekezetektől független érdekeket szolgált elsősorban. A cseheknél mind a katolikusok, mind a protestánsok felhasználták évszázadokon át a huszita korban megfogalmazott Irásreformot, de a régi, katolikus eredetű bibliafordítást is.

Egy latin nyelvű ferences krónika (Szálkái Balázsé) szerint a délvidéki magyar husziták is fordították a bibliát, de ez elveszett, s a cseh bibliák alapján még az is kétségbevonható, hogy ezt mellékjeles helyesírással írták. A huszita kori cseh bibliafordítások szövegeiben a mellékjeles betűk csak kisebb részben fordulnak elő, mint az összetettek, pontosabban a kancelláriai helyesírás keveredik fokozatosan a mellékjelessel (kisebb mértékben, mint a magyar kódexekben). Mivel azonban a huszitizmus kétségkívül cseh eredetű, egész sor kérdést más aspektusból kell látnunk, többek közt a magyar „huszita” bibliáról szóló évszázados vitát is. így jómagunk is korrigáljuk a magyar szakiroda- lomból ezzel kapcsolatban régebben átvett nézeteinket. Igaz, részletkérdésekben sok újat, eredetit tudtak megállapítani a huszita eredet hívei, újabban főként Károly Sándor, aki bebizonyította, hogy a Jordánszky-kódex szövegei is összefüggnek az első magyar bibliafordítással, s azt is, hogy a „szent szellet” kifejezés nem eretnek jellegű. (Károly Sándor fontosabb tanulmányai e kérdésről: A huszita mozgalom és a magyar írásbeliség. ín: Tanulmányok a csehszlovák—magyar irodalmi kapcsolatok köréből. 1965; Első bibliafordításunk szellet szava. MNy. 1955. 303; A Jordánszky-kódex viszonya más biblia- fordításokhoz. NyK. 1955—56. 260.) Mivel az első cseh bibliafordítások is katolikus eredetűek, a magyar bibliafordítás huszita eredetét vitatóknak (Gálos Rezső, a pozsonyi Tóth Ferenc, a pannonhalmi bibliakutatók) számos kérdésben igazat kell adnunk. Már fent említett dolgozatunkban is hangsúlyoztuk, milyen fontos eredményekre jutottak a bibliaszövegek összehasonlításában a magyar nyelvtörténészek és a régi irodalom kutatói, mint Mészöly Gedeon, Melich György, Horváth Cyrill és mások. A dolog érdekessége, hogy amennyire szegényes a magyar bibliafordítás a 14—15. századi csehhez viszonyítva, szinte annyival gazdagabb a róla szóló szakirodalom a 19—20. században. Ezzel függ össze, hogy a magyarban korábban megtörtént a kódexek filológiai kiadása is, főként Volf György tizenöt kötetnyi Nyelvemléktárában (1874—1908). Kniezsa Istvánnnak A magyar helyesírás történetében a frazeológia átvételével kapcsolatos kételyei voltak számunkra gondolatébresztőek.

Mivel a mellékjeles helyesírás megjelenése Csehországban nem kapcsolható konkrét évszámhoz, sem csupán Húsz nevéhez, így több történész érvelése sem tartható fenn. A cseh bibliaszövegek alapján világos, hogy Húsz előtt már tucatnyi bibliafordító volt Prágában, de Húsz korában sem használták még oly következetesen a mellékjeles helyesírást a cseh bibliafordításokban, mint a Bécsi- és a Müncheni-kódex ben. Ez a helyesírás a cseheknél mintegy száz évvel Húsz után vált általánossá. Az említett két magyar kódexben a cseh helyesírástól teljesen eltérő módon jelöli a cs hangot: L alakú jellel (a csehben <?). Ez Szabó Dénes véleménye szerint gótikus, felül nyitott C-ből ered (Néprajz és Nyelvtudomány X. 51—53.), s itt vetődik fel az a kérdés, honnan vették a csehek a mellékjeles, praktikusabb helyesírás ötletét? Erre a cseh források sem adnak semmilyen választ, de épp a bibliafordítás kapcsán merül fel a más funkcióval alkalmazott héber mellékjelek példája. A szláv katolikus helyesírásban a mellékjeleknek máig is három funkciójuk van a) jelölhetik a magánhangzók hosszúságát: í, 6, á; b) a mássalhangzó lágyltását: í, G, I; c) a mássalhangzó keményebbé válását is: l (ma az l a lengyelben van meg, de a huszita korban niágvolt a csehben is. Az

l fölé tett pontocskával jelölték: ’l). A huszita korban a legtöbb mellékjel pontocska (nabodeničko) volt, később horgocska: G, vesszőcske: t, keresztvonás: — lett, ugyanilyen funkcióval. A mellékjeles helyesírás alapelve az az ötlet, hogy minden hangnak legyen meg a saját megkülönböztetető betűje, míg régebben gyakran két betű összevetésével fejeztek ki egy új hangot: cs, ty, gy, ee — č, í, ď, é. Mivel a mássalhangzók megkülönböztetésében a magyar helyesírásban később elhagyták a mellékjeleket, a magyar helyesírás bonyolultabb lett (visszafejlődött az összetett írásmódhoz], s ez azt