Irodalmi Szemle, 1985

1985/4 - Duba Gyula: A macska fél ez üvegtől IV (regényrészlet) ZSte.

parton ereszkedik alá, a vízbe igyekeznek, billegve járnak a forró köveken, fehér tomporuk mulatságosan vonaglik, kezdő nudisták lehetnek. S amerre néznek, fedetlen keblek, meztelen nemiszervek, mint egy szemérmes vagy éppen puritán szűz ember apokaliptikus látomásában. A látvány váratlansága és szokatlansága egy pillanatra szinte tehetetlenné tette őket. A szeméremérzet elemi erő bennünk. Közvetlen élményeinkre ösztöneink reagálnak, nem a tudatunk, és hasonló, elemi erejű látvány bizonytalansággal tölt el. A férfi figyelmesebben szemügyre vette a ruhátlanokat; alig egy méterre előtte két fiatal lány meztelen testét látta. Lehunyt szemmel napoztak, lábukat összezárva, arcukon mintha alig kezdődő mosoly fintora ülne, keblük fehéren mellkasukra kerekedik, ölük barna szőrzete csillog a napfényben.

— Álom vagy vízió? — dtinnyögte magában —, el innen, más partok felé!

Meglepte, hogy nem akar visszanézni a két szép testre, pedig talán az lenne a természetes; gátlásai akadályozzák, hogy visszanézzen.

— Tűnjünk el a csodalények közül — súgta az asszonynak, és visszafelé sietett. Olyan érzésük támadt, mintha a meztelenek őket néznék, amiért felöltözve közéjük keveredtek, pedig azok ügyet sem vetettek rájuk. Itt senki nem törődött senkivel, és számukra volt ebben valami természetellenes és mesterkélt.

Zavart visszavonulásuk menekülésnek tűnhetett fel, mert egy fiatal ruhátlan anya

— csupa;z gyermekével a nyakában jött szembe velük — magabiztosan, megbocsátó fölénnyel nézett rájuk.

Az esetről később így beszéltek: tudod, amikor megfutamodtunk a meztelenek elől...

Megfutamodásuk színhelyével szemben, a másik parton találtak helyet. Pokrócukat ökölnyi kövekre és durva kavicsra terítették. Amikor lépkedtek rajtuk vagy lefeküdtek a pokrócra, a kövek csikorogtak, zsörtölődve egymához dörzsölődtek, mintha tiltakoz1 nának, békétlenkednének.

— Szó sincs róla— mesélte a férfi—, éppen ellenkezőleg ... A folyami kövek a legbékésebb lények, mert az évmilliók megtanították őket, hogy teljesen kiszolgáltatottak a vizeknek. A vízen múlik, hogy nyugodtan pihennek vagy űzve-kergetve, jobb helyet keresve, vándorolnak. így van, kedvesem — folytatta a férfi —, a folyami kövek alakját a nyugtalanság és helyváltoztatás csiszolta simára. Azért kerek az alakjuk, mert a vizek a világba hajtják, szétszórják és újra összeterelik őket, mint néha a történelem az embereket. Azért olyan csiszoltak és szép alakúak, mert valamikor sokat vándoroltak, mozogtak, egymáshoz verődtek és súrolódtak, oldalba verték egymást és alkalmazkodtak a többiekhez. A kövek formájába éppen úgy beépült az idő, mint az öreg házakba, az emberi szokásokba, erkölcsbe és hiedelmekbe. Nézd őket — mutatott a túlsó partra —, nem ismerik az időt, összetévesztik a pillanattal. Illúzió áldozatai. Az idő lényege nem a jelen, hanem a múlt, a mélység, melyben az élet értékei összesűrűsödnek és kikristályosodnak.

— Mély értelmű gondolatokat fejtesz ki, ó, uram — évődött játékosan az asszony —, nagy örömemre szolgál, hogy a saját fülemmel hallgathatom kinyilatkoztatásaidat, és lélekben gazdagodom általuk. De úgy vélem, mégis inkább úszni mehetnénk, hogy az idő azon mélységeit is megtapasztaljuk, amelyek oly kellemesen teljesednek ki a vizekben.

— Nagy igazságot mondtál, ó, bölcs asszony, látszik, hogy az elvont elmélkedés helyett a gyakorlati tapasztalásnak adsz előnyt — válaszolta méltóságosan. — Legyen hát akaratod szerint, ám gyerünk! . .. Gyerünk a zöld vizek mélyébe, ahol az idő rejtezik!

A túlsó part halmainak tetején meztelen férfiak álltak, a merész szabadosság újkori napóleonjai, hősi tartásban, nekifeszülve a perzselő napfénynek és minden ellenvéleménynek. Közöttük ruhátlan nők tébláboltak, pucér gyerekek játszottak.

—Befellegzett a romantikának. — A férfi az asszony mellett úszott, és tovább böl- cselkedett. — A test titkairól, melyet eddig azért takart ruha, hogy elfedve emelje ki jelentőségüket és vonzásukat, a vágyak célpontjairól lehullott a lepel. Jámbor szerelmesek nem fürösznek többé ruhátlanul az éjszakai holdfény mellett, hogy gyönyörködjenek egymás feltárt testének megsejtésében. A jövőben immár ilyen öröm óhaja a tökéletes maradiság jele lesz, nevetséges nosztalgia.

Az asszony értette őt.