Irodalmi Szemle, 1985
1985/4 - Duba Gyula: A macska fél ez üvegtől IV (regényrészlet) ZSte.
— Igen ... — mondta bizonytalanul —, köszönöm. — Vigyázzon rá, nyugalomra van szüksége. — Hát persze, természetesen . .. Mindent megteszek ... — ígérte. — Isten velük... — mondta az orvos. Jól megnézte őket, és úgy gondolhatta, nem kell többet mondania. A férfi megérintette az asszony karját, az felkeltr és engedte, hogy vezesse őt. Még nem nézett rá, a tekintetük nem találkozott. Az ajtóból halkan visszaszólt, de az orvosra sem nézett. — Köszönöm, doktor úr. — Kérem... — mondta barátságosan az orvos. — Ég önnel, asszonyom! Nem beszéltek, ajtókon át, folyosókon és lépcsőkön vezette az asszonyt szótlanul. Az új helyzet, gondolta... Nem tudta, mit gondol erről az asszony. Ösztönösen helyesen viselkedett, mert az asszony közben azt gondolta: ne szóljon, ne mondjon semmit, ne kérdezzen, és ne várjon választ fel nem tett kérdésekre, most hallgassunk ... majd később, egyszer... A férfi mailé, az első ülésre ült. Az Ia:san hajtott a nyirkos, szürke város utcáin. A szélvédő üveget nézték, melyről az ablaktörlők alapos, lassú mozdulatokkal hárították le a vlzcseppeket. A törlők után az üveg egy pillanatra sima és üres maradt, aztán újra ellepték az aláhulló, apró körök, rátelepedtek, megszállták egy pillanatra, majd a törlő ismét elsöpörte őket. Az asszony fáradtan lehunyta a szemét. Sápadt arcán sötét árnyak ültek, s mély árkok húzódtak a szája két oldalán. Beráncosodott a homloka és a szeme két sarka. Előjöttek arcbőrén a pórusok, a megviseltség vonásai minden részére kiültek. Ölében nyugvó keze alig észrevehetően remegett. A férfi szerette, sajnálta, félt tőle, és nem hitt neki. Erősebben ostromolta a kétség, mint bármikor azelőtt, már-már megtörte belső ellenállását. Kettőjük között a sebességváltókar színes műanyag gombján most nem a tompa fényű halál, hanem a bizalmatlanság vibráló kisülései csillogtak. A várost kitartóan mosta az eső, kilúgozott belőle minden derűt és melegséget, de a férfi, egy váratlan ötlet, gondolatszilánk kapcsán a nyárra emlékezett... 4 Kánikulában történt, július közepén . .. A kavicsbánya helyén nőtt tóhoz készültek fürödni, mesterséges tóhoz, amelyek jótékonyan veszik körül a város délkeleti oldalát. Rendszerint rendezetlen környékű tavak ezek, de kitűnő a vizük. Lágy és tiszta, mint az esővíz. Hallották, hogy annak a tónak, ahová készültek, egyik partrészét a nudizmus hívei sajátították ki maguknak, ruhátlanul napoznak, lubickolnak, közömbösen a felöltözöttek gúnyjával és méltatlankodásával szemben. A tavat egyikük sem ismerte, de hallották, hogy nagyon népszerű — szép környezetben fekszik, és gyönyörű, zöld vize van. Ketten mentek, a gyerek úttörőtáborban volt. Örültek, hogy kettesben mennek fürödni, mint régen, mert szerették egymást. A tó felé poros földúton hajtottak, az út baloldalán hosszú autósor parkolt, az úttesten mély kopásokban bukdácsolt a kocsijuk. Aztán olyan helyre értek, ahol erdős ligetek kezdődtek, és völgyek felett, dombháton futott az út. Az erdő szélén is autók parkoltak, mintha a város kiköltözött volna a mezőre, de az emberek eltűntek, csak a gépeiket hagyták itt maguk után. Jellemző látványa a városhoz közel eső vizeknek. Az öreg házak és az új lakótelep kánikulában a vizek felé ömleszti ki gép- és embertömegeit. A gépkocsitengerben sokáig kerestek parkolóhelyet. Aztán kiszálltak a kocsiból, és érezték, hogy a föld szinte hallhatóan repedezik és pattog a hőségben. Az úton futó autók nyomában nagy sárga porfelhő kerekedett. Olyan forró volt a levegő, mint amikor nyitott parázs fölé tartjuk a kezünk, s egyre közelítjük a zsarátnokhoz. A füvön jártak, mert a por elborította szandáljukat, és égette csupasz lábukat. — Ismerem a port — mondta a férfi —, csak mezítláb lehet benne járni, de az ember önkéntelenül siet, mert süti meztelen talpát a por ... — Meghatók a porral és sárral kapcsolatos élményeid — évődött az asszony —,
