Irodalmi Szemle, 1985
1985/1 - LÁTÓHATÁR - Karol Wlachovský: Emberlakta táj
iškämhmíem* EMBERLAKTA TÄJ Karol Wlachovský Július Lenko érdemes művész (1914) költői pályáját a harmincas évek első felétől tartjuk számon, attól az időtől, amikor — Štefan Krcméry szavaival élve — a szlovák irodalom új korszakába lépett. Mozgalmasság, élénk eszmei erjedés jellemezte a München előtti Csehszlovák Köztársaságban nem csupán az irodalmi, hanem a szociális és politikai életet is. A szabadság, az önálló államiság s a kezdeti gazdasági konjunktúra szülte lelkesedést persze csakhamar kijózanodás követte, s az országban eluralkodó politikai válság, a súlyos politikai ellentétek és problémák végül is a köztársaság szétdarabolásához vezettek. A lakosság jelentős része a háborúba sodródott, s ez elsősorban az alsó és legalsóbb rétegeknek, a munkásságnak és a parasztságnak hozott mérhetetlen sok szenvedést. Munkás-paraszt családból származott Július Lenko, a jövendő költő is, az akkor még csak írói ambíciókkal induló, fogékony gimnazista. Terveit Bratislavában, főiskolai tanulmányai során váltotta valóra. A város ebben az időben élénk irodalmi életet élt. A fordulat utáni írónemzedék, s főleg a színre lépő ifjú irodalmárok szétzúzták a szlovák kultúra régi korlátait, elvetették a régi poétikai szimbólumokat, s az irodalom és a művészet túlhaladott, nemzeti és vallási értelmezése és felfogása ellen foglaltak állást. Behatóan tanulmányozták, megismerték és követték az új irodalmi irányzatokat és áramlatokat. Ilyen vonatkozásban Július Lenko sem volt kivétel. Ha valamiben mégis különbözött nemzedékének tagjaitól és pályatársaitól, úgy elsősorban abban, hogy mélyebben merült meg a két háború közötti művészeti avantgarde irányzatokban, mint amazok, s nem csupán a verselési technika síkján sajátította el őket. Megújította költői kifejezésmódjának lehetőségeit, de nem akarta olvasóit elkápráztatni a költői immagináció- val. Július Lenko zsengéi azt jelzik, hogy a költő, indulása idején, nem mentesült a szimbolikus költészet (elsősorban Emil Boleslav Lukáč) hatásától, de főleg Laco Novomeský szociálisan motivált költői vívmányai, s a fordulat utáni cseh költészet avantgarde irányzatai hatottak rá (főleg Vitézslav Nezval és František Halas). Az avantgarde irányzatoknak (szürrealizmus, poetizmus) Július Lenko nem csupán formai jegyeit sajátította el. Mindenekelőtt azonban nem azonosult azzal a radikalizmussal, amellyel ezeknek az irányzatoknak a képviselői igyekeztek a szimbolikus és posztszimbolikus költészet stagnálásán túljutni. Emberi és költői természetétől idegen volt — s tegyük hozzá, idegen is maradt — a hangoskodás és a szavak tűzijátéka. Mintha Vladimír Clementis mértéktartóan fogalmazott jelszavát tette volna magáévá: „Ne azt kiáltsuk: el a hagyományoktól!, hanem azt, hogy: közelebb az élethez és a mához, amely tele van új problémákkal.” S valóban, a költő fiatalabb éveinek kora tele volt számos új és súlyos problémával, melyek közvetlenül veszélyeztették az emberiséget, a nemzetet, az embert s a legalapvetőbb emberi értékeket. A fasizmus fellépésével a veszély valóságossá, sőt a háborö
