Irodalmi Szemle, 1985
1985/3 - FIGYELŐ - Igor Inov: Erről a fórumról messzire hallatszanak a szavak...
így mint „őslakos” kalauzolta honfitársait a városban. Nezval és Novomeský három napra Le- ningrádba utazott. Az Európa-szállóban laktak. Megilletődve ismerkedtek a Dosztojevszkij műveihez kötődő utcákkal és házakkal. Nezval egész életében szerette Dosztojevszkijt. Ludmila Hodaöová írónőhöz írt levelében 1934-es leningrádi látogatására emlékezve bevallotta, hogy a Dosztojevszkij regényeiből ismert utcák láttán elfogta a remegés.* A csehszlovákiai vendégek elragadtatással nézték a Petropav- lovka „gyönyörű és karcsú” tornyát, a Né- vát, mely az erőd falainál „a tengerre, a Földközi-tengerre” hasonlít. Gyönyörködtek a „lenyűgöző várost díszítő” Nyevszkij sugárút esti forgatagában, „melyet Alek- szandr Puskin is úgy szeretett”, „egész Leningrádban, parkjaiban, szökőkútjaiban, hídjaiban, amelyek konstrukcióját állandóan változtatja a világítótornyok fénye; tereiben, amelyek itt hatalmas rózsaszín szalonokhoz hasonlatosak, ahol valamikor a francia négyest táncolták”. Semmi sem hasonlítható Leningrád szépségéhez, írja Nezval, s ezért az álomhoz hasonlítja a várost. Leningrádot A láthatatlan Moszkvában „Puskin városának” nevezi, ahol „a történelem emlékezett a párizsi kommün puskáira”. Nezval ezt írja: „Rövid idő alatt felfigyeltem Leningrád varázsára; szeretnék ebben a városban élni, s ezt a várost szeretném mámorító költemények színhelyéül választani.” S mivel jobb hasonlatot nem talál, Leningrádot rózsához hasonlítjaA Szovjetunió különböző életszféráiba való mindeme behatolás korántsem A láthatatlan Moszkva turisztikai alapja. Nezval lehetetlennek tartja, hogy szociális és gazdasági változásoktól függetlenítve beszéljen irodalomról és irodalmárokról, egy ország szellemi életének átalakulásáról. Egyiket a másikkal együtt szemléli, és a következő aforizmát formálja: „Az élet a költészet elébe, s a költészet az élet elébe ment.” Moszkva utcáinak kirakataiban nemcsak a könyvborítók és az írók képei vonzzák, hanem a különféle használati cikkek is, amelyek Nezval szemében a Szovjetunió gazdasági sikereinek biztosítékai. A láthatatlan Moszkván végighúzódnak a „határ, fal, szögesdrót, szakadék” sza' A levél szövegét L. Hodaöová kéziratos visszaemlékezéseiben közli (Prága). vak. A Szovjetunió nyegorelojei államhatára Nezval tollán fokozatosan tág, domináns képpé, a két világot — az épülő szocializmus és a kapitalizmus világát — elválasztó határ metaforájává válik. Ezt a határt Nezval még a moszkvai Metropol- szállóban is érzékeli, ahol a kongresszus külföldi vendégei laktak. „A szálló — írja — egy nyugati város zuga, és innen kitekinteni olyan, mintha egy elátkozott palotából néznénk a világra, amely megváltozott, míg mi száz éven át csak aludtunk.” A szálló életét a valuta irányítja, s az ablakból a földalatti aknájára és a Moszk- va-szálló magasba növő falaira látni — a költészet és az élet nevében történő grandiózus átalakítás megcáfolhatatlan tárgyaira. A Szovjetunióban határozottan semmi sem hasonlítható ahhoz, amit Nezval és Novomeský a szögesdrót túloldalán, „a nyomor piacán” időlegesen odahagyott. „Az emberiség feltámadásának” országában, az új humanizmus országában semmi sem választja el egymástól az embereket, mondja Nezval, míg „a régi világban” az emberek között ott a szociális egyenlőtlenség süket fala. Emitt a lelkes munka, szellemi felvirágzás. Amott — „félelem, üresség, szóvirágok, gőg és nyomor”. „Mindenki számára hozzáférhető kocsmák olcsó borral, ahol a zavaros és a lapo? ürességre támaszkodó fasizmus uralkodik.” Itt a társadalmi élet — tekintettel a forradalmi változásokra, a magántulajdon megszüntetésére — mindinkább magánéletté válik. Éppen ezen alapszik a szovjet íróknak a széles olvasótömegekkel való szövetsége, és „ha a legjobbjaikról kell szólni, hát korántsem e nemrég még írástudatlan rétegek ízlésének tett engedmények árán”. Nezval megjegyzi: ő nem azok közül való, akik kockázatos lelkesedéssel túlbecsülik a szovjet emberek mosolygó arcát, de a két világ, a két „atmoszféra” különbsége túlságosan lenyűgöző ahhoz, hogy el lehessen hallgatni a kicsi és nagy csodákat, amelyeket „a gyorsan előretörő társadalom” megvalósít. Novomeský is összehasonlítja „a két világ mai perspektíváit” a Szovjetunióról és a Szovjet Írószövetség I. kongresszusáról szóló írásaiban. Az alapvető különbségeket ő nem az iparosítás lendületében látja. A vítkovicei kohászati kombinát, mondja Novomeský, az amerikai villamos erőművek műszaki szempontból épp any- nyira „lenyűgözőek”, „impozánsak”, mint Magnyitogorszk fémkonstrukciói vagy a