Irodalmi Szemle, 1985
1985/3 - KRITIKA - Koncsol László: A búvár (első?) gyöngyei
A BÚVÁR (ELSŐ?) GYÖNGYEI Tőzsér Árpád: Régi költők — mai tanulságok Koncsol László Tőzsér íróságának műnemi-műfajl jegyei könyvenként szaporodnak. Első kötete alapján olyan eredendő költőnek tekintettük, aki metsző pillantását a külvilágra szegezve jövőnk esélyeit latolgatja, s a múlt talányaira legfeljebb egy-egy furcsán hangzó dűlőnév lehetséges értelméig, a család két ágának nyomon követhető múltjáig és egy-két híres régi betyár helyi, gömöri emlékeiig terjedően kíváncsi. Ilyen volt az idők szelleme, s ilyen volt benne a jövőnek elkötelezett Tőzsér. Kettős űrben című második kötetében már befelé fordult költőnek mutatkozott; itt önmagának mint a világ egy szerves darabjának nehezen érthető bajaira a testébe kódolt múltban kereste a magyarázatot, s költői eszközei is ennek megfelelően alakultak át: Tőzsérből elemző költő lett. Harmadik ős negyedik verseskönyvében is mint analitikus, a világ megalapozott értelmezéséért egyre mélyebb múltba és tágabb térbe ásó költő állt elénk, és egyre érdekesebb anyagot kínált föl vonásainak kritikusi árnyalásához. Közben a műfordító, az irodalomszervező, a kritikus, a publicista, az esztéta, a műelemző, a főiskolai tanár és most, utoljára említett munkájának gyümölcseként, Régi költők — mai tanulságok című könyvében, Tőzsérnek mint bizonyos magyar irodalomtörténeti kérdések tisztázó- jának vonásaival is megismerkedhettünk. Tőzsér a nyitrai tanárképző főiskola adjunktusaként 1971 és 1976 között régi magyar irodalmat adott elő, s ez a szép kis könyv a magyar tanszéken eltöltött hat év friss szemű búvárkodásainak első eredménye. Egy bevezető vallomás után, ahol a teljes magyar irodalom és egy mai szempontú, mai tanulságokért, modern eszközökkel folyó irodalomtörténeti búvárkodás mellett tesz hitet, Tőzsér három egykori „földink” műveit vizsgálja elemző szemmel. Első közülük a 16—17. századi Szenei Molnár Albert, a magyar reneszánsz és reformáció egyik legragyogóbb szelleme, a másik a 18. század csallóközi (bősi, felbári) és pozsonyi rokokó költője, Amadé László, végül a harmadik Baróti Szabó Dávid, a 18—19. század Erdélyben született, de komáromi, virtl és kassai kötődésű klasszicista poétája. Tőzsér mindhárom régi szerzőnk műveivel kapcsolatban tud érdekes, új dolgokat mondani; figyelmes szövegelemzései nyomán egykori tévhiteket igazít ki, érdektelennek vélt pályaképeket varázsol elevenekké, s egy izgalmas filológiai nyomozás eredményeként egy pár év híján kétszáz éves szöveg értelmezési gondjait is megoldja, vagy legalábbis közelebb visz bennünket a legmegnyugtatóbbnak látszó megoldáshoz. Közben persze azt is látjuk, hogy a tudós költő irodalomtörténeti búvárkodásai és mélyelemzései lírájára is hatottak; az Adalékok a Nyolcadik színhez című, legújabb Tőzsér-kötet címadó költői kompozícióját például közvetlenül Szenei Molnárelemzéseinek köszönhetjük. Tőzsér teljesítménye arról is meggyőzi az olvasót, hogy a legmodernebb szövegelemző módszerek a legrégibb szövegek vizsgálatára is alkalmazhatók, egyáltalán nem unalmasak, s meglepő új eredményeket hozhatnak, különösen akkor, ha ilyen érzékeny és kifinomult művészi ösztönű, beavatott szakember él velük. Tőzsér Szenei Molnár-elemzése azt bizonyítja, hogy humanista és reformátor írónk függetlenségre törekvő, polgári íróeszményének nem feleltek meg az elmaradott, feudális hazai társadalmi viszonyok, és sem lelkész, sem író, sem tudós gyanánt nem tudott létezni közöttük. Kiemeli, hogy a Szenei Molnár által fordított francia és német zsoltár-feldolgozások világképe azonos a reneszánsz világ- és embereszményével, amelynek lényege Tőzsér tömör összefoglalásában „az emberi képességek kiművelése, a földi boldogulás és boldogság". Színesen bizonyítja, hogy a természet, elsősorban a Szenei Molnár által gyermekkorában megélt magyar rónák színes, mozgalmas képei minduntalan öntörvényeik szerint kezdenek fejlődni a zsoltárok ihlető szövetében, kimutatja Balassi és a magyar népdal meg-megújuló hatását Szenei Molnár átültetéseinek formájára, prozódiájára, hangjára, szemlélteti, hogy Szenei Molnár személyes bajai és sérelmei is beszivárogtak a zsoltárszövegekbe, s kihüvelyezi a zsoltárok művészi hitelű, hajlékony prozódiájának alaptörvényeit.
