Irodalmi Szemle, 1985

1985/3 - KRITIKA - Fónod Zoltán: Történelem és nemzeti önismeret

sek szellemében való szavatolására (...) A szocialista demokrácia, valamint a nemzetiségi kapcsolatokról szóló marxista—leninista tanítás szellemében kellett a Csehszlovákiában élő magyarok, ukránok, lengyelek és németek számára elismerni és biztosítani a csehekkel és szlovákokkal való tényleges egyenlőségüket és egyenjogúságukat”.

A kötet harmadik része a nemzetek és nemzetiségek sokoldalú fejlődése és közeledése kérdésével foglalkozik az államszövetség megalakulását követő évtizedben, különös tekintettel Szlovákia — és a nemzetiségek élete sajátos területeinek — fejlődésére. Gustáv Husák a CSKP XV. kongresszusán úgy jellemezte a párt nemzetiségi politikáját,, mint a forradalmi munkásmozgalom, a párt és a nép harcának egyik legjelentősebb történelmi vívmányát. „Ennek a vívmánynak megőrzése szüntelenül időszerű parancs. Ezért nem engedhetünk meg semmi olyasmit, ami bármilyen formában élesztgetné a nemzeteink és nemzetiségeink közötti bizalmatlanságot és gyanakvást, nacionalizmust válthatna ki az egyik vagy a másik fél részéről, amire ellenségeink spekulálnak.”

Viliam Plevza könyve elsőként összegezi és elemzi a CSKP nemzetiségi politikáját. Kiváló alkalmat nyújt a cseh és szlovák kérdéskomplexum, valamint a nemzetiségek élete megismerésére, témájában is jelezve a kérdés összetettségét és bonyolultságát,, ugyanakkor kedvező alapot teremt a további tudományos kutatás számára. A mű a CSKP nemzetiségi politikáját elemezve elsősorban a cseh és a szlovák kapcsolatok kérdéskörét dolgozta fel (ezt fejezi ki az 1979-ben megjelent kötet címe is: A CSKP nemzetiségi politikája , és a cseh—szlovák kapcsolatok), s csak a magyar nyelvű kiadás egészült ki a csehszlovákiai magyarság helyzetét érintő témakörökkel. A kiegészített fejezetek a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség helyzetének legfontosabb kérdéseit érintik, szinte magától értetődő azonban, hogy teljes összefüggésében a magyar kisebbség helyzetét nem ölelhetik fel. A polgári Csehszlovákia és a két világháború közötti kisebbségi kérdés problémaköre, valamint a felszabadulást követő első esztendők beneši kézjegyű politikája ugyanis túlságosan összetett kérdéscsoport, melynek elemzése külön művet igényel. A csehszlovákiai magyarság 1945—1948-as helyzetéről szólva a szerző — vitathatatlanul jószándékú megközelítéssel — inkább az egyes intézkedések hátterének felvillantására, magyarázására szorítkozik. Az érintett témakörök bonyolultsága, összetettsége azonban egyben azt is jelzi, hogy a csehszlovákiai magyarság szempontjából, sőt országos politikai érdekből Is, sürgető volna a kérdés átfogó, marxista igényű értékelése. Ezzel ugyanis elejét vehetnénk a két világháború közötti polgári rendszer kisebbségpolitikája alaptalan idealizálásának, vagy a felszabadulást követő évek — a magyarság szempontjából — súlyos megpróbáltatást jelentő eseményei önkényes értékelésének, lehetetlenné téve ezáltal a politikai szándékú visszaéléseket is. A CSKP-nak az 1948-as februári győzelme utáni politikája ugyanis egyértelműen jelzi, hogy az erőviszonyokat kényszerűen tudomásul vevő körülmények okozták azokat a torzulásokat, melyek a felszabadulást követő hónapokban a magyarságot — osztályhelyzetétől függetlenül — a kollektív bűnösség elfogadhatatlan elve alapján sújtották. A párt világos állásfoglalására utal egyebek között az az 1963-as határozat is, mely elítélte a reszlovakizációt, majd később megszűntette a vagyonjogi kérdésekben korábban előidézett problémákat.

Ezek a „kényesnek” tűnő kérdések az elmúlt évek során megszűntek „tabu” lenni, s a tudományos igényű feldolgozás terén az első lépést éppen Viliam Plevza tette meg.

összegezésképpen a szóban forgó kötetről elmondhatjuk: tárgyilagos szemlélettel, sokszempontú megközelítéssel mutatja be azt az utat, melyet a CSKP követett több mint hat évtizedes tevékenysége során. Az elviségért vívott harc (nemegyszer az egyoldalúságok ellen) a lenini nemzetiségi politika megvalósítása iránti igényt éppúgy jelentette, mint a proletár nemzetköziség elveinek következetes érvényesítését. Ebből a harcból kivették részüket a csehszlovákiai magyar kommunisták is, akik cseh, szlovák, német, ukrán és lengyel osztálytestvéreikkel együtt küzdöttek a szocialista eszmék győzelméért, majd 1948 jégtörő februárja után a szocialista építőmunka sikeréért.

Az eltelt évtizedek is tanúsíthatják, hogy a nemzettudatot, a demokratizmust és a népek közötti barátság eszméjét eredményesen csak együtt, a szocialista országok testvéri közösségében építhetjük és ápolhatjuk. Ez lehet sikereink forrása s biztosíték arra, hogy az élet által felvetett kérdéseket is egymást erősítve és segítve oldjuk meg.