Irodalmi Szemle, 1985

1985/3 - FÓRUM - Dobos László: Az olvasás ürügyén — magunkról

lom, s ezzel a nemzetiségi irodalom tanítása másodrangú lett. így a magunk irodalma, a mi életünkről alkotott irodalmi kép ismertetése többé-kevésbé a pedagógus felkészültségének és szorgalmának ügye. A nemzetiségi irodalom oktatása azért is magán- szorgalom dolga, mert irodalmunk egészéről iskolai használatú tankönyv, kézikönyv mindmáig nincs. De magánszorgalom dolga azért is, mert az erre a célra fordítható iskolai idő leszűkült.

Az olvasónevelés bölcsője az iskola, ennek behatároló fogalmai pedig: pedagógus, műveltség, idő, lelkiismeret, magánszorgalom. Kevés a kötelező érvényű tényező.

S a szakiskolák irodalomtanítása? Heti két óra. Teljes áttekintésem nincs e téren, csak némi tapasztalatom. Kelet-szlovákiai gazdasági szakközépiskola két magyar lányosztályát próbáltuk szólásra bírni, olvasmányaik felől kérdeztünk: milyen könyvet olvastak az előző félévben? Döbbent csend volt a válasz.

Nyitott kérdés, milyen olvasót fognak nevelni, milyen olvasót nevelhetnek a szak- középiskolák? Az iparitanuló-iskolák? Milyen viszony alakítható ki heti két órában könyvhöz, olvasáshoz, a széphez, s önmagunk életéhez? Mert az iskola jellege, az iskola műveltséganyaga meghatározó.

S a család?

Dr. Szeberényiné Z. Judit e tárgyú megfigyeléseiről a következőket írja: „Számos kutató szerint a család kulturális igényei jelentősebb szerepet játszanak a gyermek könyvhöz, kultúrához való viszonyának a kialakulásában, mint az iskolában megszerezhető ismeretszint, műveltségfokozat. Az anya szerepét több kutató is hangsúlyozza (...)” S tapasztalataik lényegét így összegezik: „a háztartásban dolgozó anyák gyermekeinek van a legtöbb könyvük, 13 %-kal több, mint az értelmiségi, s 28 %-kal több, mint a szakmunkásnők gyermekeinek (...)”

Tehát az anya, az anya jelenléte a könyvhöz, a kultúrához való viszony alakításában; s e tekintetben milyen a szerepe nemzetiségi vonatkozásban?

S milyen a felnőtt olvasó?

Elfoglalt, sokirányúan elfoglalt, sokirányúan lekötött, viszonyrendszerben és függőségben élő. Szellemi életünk egyik jellemzője, hogy kevés a profi, a hivatalból is olvasó. Két hivatásos irodalmi intézményünk van: a Madách Könyvkiadó és az Irodalmi Szomle. Több és más irodalmi intézmény-munkahely nincs.

Érdekes lenne visszakérdezni: mennyit olvasnak az itt dolgozók? Van egy réteg, amelynek a nemzetiségi közművelődés a munkahelye: pedagógusok, népművelők, színészek, újságírók, szerkesztők, néprajzosok, akik egzisztenciálisan, anyagilag kötődnek a nemzetiségi lét intézményeihez — s feltételezhetően erkölcsileg is. A magyar nemzetiség számarányához képest e réteg létszáma alacsony.

Értelmiségünknek ez a csoportja vajon mennyit olvas?

S a többi olvasónk? Önkéntes, erkölcsi kötődésű, akik a szabad idő, tájékozottság, kedvtelés, ízlés, divat, esetleg munkahelyi szükség szerint választanak könyvet. A választás tudatos is, ösztönös is, s itt nem mindig az érték a meghatározó: a hangulat, a közhangulat, a társadalmi közérzet. Ez a közérzet kialakítja és számon tartja a dolgok fontossági sorrendjét, a hangsúlyokat, a prioritásokat. Azt, amit feltétlenül tenni kell és amit esetleg. Úgy érzem, hogy nemzetiségi vonatkozásban ez a kettős cselekvési terület erősen megkülönböztethető, amit kell és amit esetleg: amit munkahely vagy más intézmények kérnek számon, s amiről csak saját magunknak kell számot adni. A nemzetiségi hovatartozás nem kiváltság, nem jár érte külön jutalom. Véleményem szerint a nemzetiséghez tartozás egyre inkább erkölcsi kérdés, állampolgári és emberi magatartás: vállalás, önmagam, önmagunk vállalása.

S mindezt az olvasás kapcsán?

Látszólag távoli pontok,ám valójában összefüggnek, mert az olvasás viszony, a könyv szeretete viszony; a kultúrához való viszony kifejezője, az önmagunk teremtette értékekhez való viszony. S az olvasásról mondott tűnődéseim kapcsán ide szerettem volna eljutni, ezt érzékeltetni: a csehszlovákiai magyar nemzetiség önmaga teremtette értékeihez való viszonyát.

Ügy érzem, az önmagunkhoz való viszonynak aggasztó tünetei alakultak ki.

A lét mindennapi küzdelme mellett nemzetiségi kultúránk gondjai elhalványulnak, másodlagos cselekvési területté válnak. Ha azt mondjuk, kevesen olvasnak s kevesen járnak a MATESZ előadásaira, s számos népművelési, irodalmi rendezvénynek alig