Irodalmi Szemle, 1985
1985/3 - FÓRUM - Dobos László: Az olvasás ürügyén — magunkról
közös, megbonthatatlan sorsnak hittük, s a viszony folytatását megváltoztathatatlan,, természetes szövetségnek. Időálló állandóságnak. Ez a valaha jónak és zavartalannak képzelt viszony átalakul, tapasztalatom szerint az irodalom kárára változik. Mert annak ellenére, hogy irodalmunk összehasonlíthatatlanul elmélyültebb, művészibb értékű képet formál nemzetiségi életünk valóságáról,, mint az indulás éveiben, esik a könyvek példányszáma, csökken a megjelent művek olvasottsága. S az okok? Sokrétűek! A könyvterjesztés mechanizmusa? Mielőtt a kiadó véglegesítené évi tervét, piackutatást végez, azaz a könyvterjesztés, boltjai kézhez kapják minden kiadásra kerülő könyv Ismertetését. Ennek alapján készül a rendelés, indulnak el a számok fölfelé, s kerülnek összesítve a kiadó asztalára. így kerekedik egy-egy mű példányszáma. Első hallásra ez rendjén volna, manapság ez a könyveladás mechanizmusa. Ennek az ügyködésnek van egy kulcsszava: a példányszám. A példányszám bírói sző, mert üzleti értékítéletet is kifejez és közvetít, anélkül hogy a kiadó vagy a szerző beleszólhatna: ez olyan egyszemélyes adásvétel, ahol a legérdekeltebb — a szerző — nincs jelen. Itt a könyvesbolt vezetője a bíró: ennyi. Passz! Azaz, az irodalom kiszolgáltatottsága a kereskedelem hozzáértésének és mechanizmusának. Tisztelet a kivételnek — mert van —, de a tapasztalat az, hogy a rendelések beidegzett séma szerint történnek. Óvatosan, a minél kisebb kockázat vállalásával. Példa: egy-egy verseskönyv első rendelése száz és kétszáz példány között van, erre a kiadó még a saját kockázatára — és raktár- készletére — rárendel ugyanennyit, s így lesz a könyv hazai példányszáma kb. négyszáz. Ehhez hasonló vagy ezzel azonos az elméleti tárgyú könyvek példányszáma. A prózai művek első rendelése ötszáz és ezerötszáz között van. Számok, amelyek behatárolok és meghatározók, és ma már egy helyzet és egy mechanizmus meghökkentő jellemzői. A könyvterjesztői példányszámok ma már egy irodalmi folyamatot is jeleznek: megszűnik a költészet hagyományosan uralkodó (vezető) szerepe, helyére a próza nyomul. Tulajdonképpen ez játszódott és játszódik le a magyar irodalomban is. Vannak költők és írók, akik megkerülve a könyvterjesztés nehézkes mechanizmusát, nyakukba veszik az országot és — legtöbbször az iskolákon — megrendelőket gyűjtenek. Ezek a megrendelő-toborzó utak rendszerint sikeresek, s az így begyűlt példányszám többszöröse a könyvterjesztői igénynek. Akik ezt végigcsinálják, elmondják: íme, lehet másként Is, van tehát más lehetőség is. „Mi az olvasó kezébe adjuk a könyvet.” Ez. kétségtelen bizonyítás, s egyben a könyvterjesztés nehézkességének cáfolata is. Viszont ezek a külön utak nem válhatnak általános gyakorlattá. Mert ha ezt tekintenénk megoldásnak, akkor az lenne az ajánlatos, hogy könyvének megjelenése előtt minden szerző kezdje a házalást, s ekkor nyilván a külön fáradozással betakarított példányszámok sem lennének olyan magasak. S ezen túl, ha arra fanyalodik (kényszerül) egy író, hogy maga terjessze önmagát — valaki más munkáját végzi. Helyettesít. Ennek ellenére, ez a saját kezű terjesztés mégiscsak megállásra s elgondolkodásra kényszerít. Persze, a könyvesboltok polcaira rakott könyvet el kell adni, a kispéldányszámú műveket is. „Kicsi a kereslet”, magyarázkodnak a könyvesek. Tehát a vevő, illetve az olvasó. Irodalmunk éltetője és figyelője — neki is ki van „szolgáltatva” a szerző. Mi okozza érdeklődésének csökkenését? A sok könyv? Igaz, könyvesboltjaink kínálata aránytalanul nagyobb, mint a hőskornak mondott években. Nagyobb a műfaji és az egyes műfajokon belüli választék, megnőtt a szakirodalom aránya, kiterjedtté vált a gyermek- és ifjúsági irodalom olvasottsága, a magyar- országi könyvbehozatal révén hozzájuthatunk a világirodalom, a klasszikus, valamint a kortárs magyar irodalom műveihez. Van tehát egy elfogadható választék és kínálat. Pedagógus barátom mentegetőzve magyarázza: figyelem a könyvajánlatokat, s a kiválasztás a gondom, a sokból kiválasztani a megfelelőt. Nyilván a több könyv osztja a figyelmet, s emellett irodalmunknak komoly versenytársa van saját könyvpiacunkon: a magyarországi könyvbehozatal, az egyetemes, a magunkénak mondott magyar irodalom. Osztódik a figyelem?
