Irodalmi Szemle, 1985
1985/3 - FÓRUM - Dobos László: Az olvasás ürügyén — magunkról
JibtPBwm AZ OLVASÁS ÜRÜGYÉN, MAGUNKRÓL Dobos László Más, fukar idők járnak az irodalomra. Az idealizált írókép, az alkotás mitizált titokzatossága, az ihlet, a mámor romantizált színei fakulnak vagy megfakultak. Az alkotás, az írás s a mű ma már nemcsak az író dolga, hanem viszonyrendszer. Sokszögletű helyiség, s ez országnyi nagyteremben intézmények és intézmény-jelentőségű emberek asztalán balad, esetleg vesztegel a könyv. Írótól az olvasóig: a könyv átfutási ideje hosszú, s egyre hosszabbodik. Elbírálás, jóváhagyás, megszerkesztés, példányszámmegállapítás, nyomda, terjesztés, ezek az út állomásai. Clvilizálódó társadalom; s a racionalizálódás jegyében alakuló életkörülmények, élet- szemlélet, életmód, ami rávetül az irodalomra s annak környékére. Az olvasó, mára ez is kulcsszó lett. Az olvasó, első hallásra egyszerű ügy, világosan látható viszony. A legtöbben így is gondoljuk vagy képzeljük: az olvasó van, van olvasó. Önnyugtatásnak ez jó, de azon túl? Tulajdonképpen ki és kik az olvasói a csehszlovákiai magyar irodalomnak? Milyen ez az olvasó ma? Magamnak is mondom: íróban, szerkesztőben él egy kép az olvasóról, a nyájas olvasóról, a könyvfaló diákról, a nyugalmas téli esték olvasó öregeiről, a jó szimattal válogató olvasó feleségről; negyedszázada készült felvételek — ma már képzelt képek, megfakult képek. Az elmúlt harmincöt esztendő a csehszlovákiai magyar irodalom felnövésének története, de megnövekedett gondjainak ideje is. Ez idő egyik meghatározó kérdése: a csehszlovákiai magyar népközösség saját kultúrájához való viszonya — ez esetben irodalmunk olvasottságának ügye. Mennyi az olvasó? S kik az olvasók? A magam tapasztalata: az író-olvasó találkozók valaha számosabb közönséget vonzottak, mint ma. Irodalmi zsengéinket nagyobb közfigyelem kísérte, mint a ma érettebb műveit. Miért? Hasonló mondható el hivatásos színházunk, a MATESZ helyzetéről is. Volt egy hőskor, amikor zsúfolt házak előtt játszottak. Mára már gond a néző, gond a közönség, szervezni kell. Pótmegoldások szükségeltetnek a létezéshez. Sorolhatnánk különböző népművelési rendezvényeket, amelyeknek nézőtere ugyancsak foghíjas. Miért van ez? Megfakult volna az irodalmunk s kultúránk iránti érdeklődés? Pedig a háború utáni újraindulás nép és irodalom közös nagy találkozása. Az élet meghatározó területein — történelmi, eszmei, szociális, közösségi érzés — az élmények azonosak. Irodalom és nemzetiségi közösség életérzése egyforrású, egyidejű. Szegény volt az ember, szegény volt az irodalom Is. Egy vonalon álltunk. S ebből a közös rajtolásból a naiv emberi lélek azt a következtetést vonhatta le, hogy a sebzett népközösség és az irodalom összeölelkezése hosszantartó lesz. Nép és irodalom akkori együttlétét
