Irodalmi Szemle, 1985

1985/3 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Gáspár Imre élete és munkássága

Ég csak egyre, ég, és hevesen lobog.

S lám lecsillapult szived tüze immár,

Mert e szűz folyó oltotta szomjad,

A gyógyító írért hegytetőre hágtál,

Hol frissen csobog vize patakodnak.

Van ennek a kapcsolatnak egy további „gyöngyszeme” is. Gáspár Elégiá]ára gondolunk, melyben a tá] s a szlovák nép iránt érzett szeretet kap kifejezést. De felbukkan benne a költő-barát személyisége is:

Végig a hegylánc tövében, mint egy óriási révben,

Terhet könnyen, vidoran visz az ezeréves Garam víz,

Egy társ-nemzet rege-lantja beszél tündérivei.

Oh, a költő ide illik, itt fürödnek könnyű viliik,

Szvatopluk gyász-viadalját zúgó hullámok dalolják,

Ah, regéik mély érzelmét ember-fül nem éri fel!

Gáspár Imre — Sládkoviö lelkes bemutatása alapján s a további olvasmányai során — nemcsak hogy megismerte a szlovák irodalmat, hanem tolmácsolni is igyekezett minél rendszeresebben a magyar sajtóban. Ö írta az első szakszerűségre törekvő ismertetéseket is a szlovák irodalomról, s ahogyan azt Sziklay László találóan leszögezi: „korának egyik legégetőbb problémájában, a nemzetiségi kérdésben (is) minden magyar szépíró kortársánál előbbre tudott jutni.”

Hosszas készülődés után 1879-ben megjelentette a Hazánk tót népe című antológiát is. Igaz, a kritika vegyes érzelmekkel fogadta a kötetet; Gáspár egyes jegyzeteiben több pontatlansággal, tárgyi tévedéssel is találkozunk, vállalkozását mégis pozitívan kell értékelni, hiszen a maga nemében úttörő jellegű munkáról van szó. A kritikai fogadtatás ismertetése és az antológia értékelése előtt lássuk, mit is tartalmaz ez a kötet! Az antológia két nagyobb fejezetből áll. Az első A tót nép címet kapta. Olvashatunk itt a magyarországi nemzetiségekről, a szlovákok nyelvéről és kultúrájáról, életmódjáról és szokásairól, az ún. zólyomi „tündér-uradalomról” stb. A Tótok és pánslávok című alfe- jezetben egyebek közt a tájat mutatja be a szerző, melyet maga-maga is annyiszor megcsodált, melyhez megannyi emlék fűzi őt; melynek népe is oly közel nőtt a szívéhez. A Zólyom környéki „tündér-uradalomról”, a mondával, dallal s egyéb „kinccsel” teli „Tündér-telepről” van szó. Ekképp hozza mindezt a magyar olvasóhoz is közelebb Gáspár: „Maga a tündértelep gyönyörű keretben fekszik; Radványig alacsony, de élénk hegy-völgy, itt-ott kicsiny, de ősrégi családi lakok, tele mondával és kinccsel. Radvány mellett a félkörű magas Urpin öleli el a tájképet.”

Aztán a szlovák népről olvashatunk a könyvben: a dolgos, a munkában is közösségi életet élő emberekről, a mesét és dalt termő falusi estékről. „Szeretik a társas életet is: hagyományos, ünnepi cselekményeikkel végzik a szokottabb munkát, — mi által a monda ismét gazdagodik. Fonóik hálás terei a szemlélőnek; a lobogó mécs, a mindig jelenlévő öregek, és sok más körülmény valóban költői színt adnak az egésznek. A mese nem maradhat el; a mindig mesélő hozzá teszi a végén, hogy ő is csak az öreg apja után beszél.”

A második fejezet címe: a Tót költészet. Először Ján Hollý A Tátra szózata című költeményét teszi közzé Gáspár földije, Csalomjai (Pajor István) fordításában. A vers megnyeri Gáspár tetszését is: szép, könnyed folyású dalnak nevezi azt. Ezután Ján Kollár Slávy dcérájának részletét olvashatjuk ugyancsak Csalomjai fordításában, Sláwa leányához címmel. Erről azt jegyezte fel Gáspár, hogy „nyelve Igazán zenei, s kezelése is mesterre mutat”. Maga is fordított ebből a poémából néhány szonettet, melyek szintén helyet kaptak az antológiában.

Ľudovít Štúrtól a Dévény emlékezete, a Csak Te szeress és a Galamb repült című verseket tette közzé saját fordításában. Őt tanult, eszes férfiúnak, „tudós és pánszláv (agitátor”-nak nevezi Gáspár. Hurbanról némi ellenszenvvel ír. Költeményei közül a Szvatopluk, a Gottsalk, a Dalok mostanra szerinte „okvetlen tehetséggel vannak írva”. Tőle egyébként a Szabadság harangja című verset fordította magyarra.

A sorban Andrej Sládkovič következik. Róla most is nagy szeretettel és tisztelettel ír.