Irodalmi Szemle, 1985

1985/3 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Gáspár Imre élete és munkássága

„SLÁDKOVIČ MAGYAR TANÍTVÁNYA”, A SZLOVÁK IRODALOM ELSŐ TOLMÁCSOLÖJA

Andrej Sládkovič és Gáspár Imre barátsága a két nemzet közeledésének, a magyar— szlovák irodalmi kapcsolatoknak a legszebb példája. Éppen ezért érdemes részletesebben is foglalkoznunk ezzel.

Hogyan is kezdődött barátságuk? A bevezetőben már említettem a nevelőszülők, Kalauzék otthonának egészséges légkörét. Bár Kalauzék házában — amint Sziklay Lászlótól tudjuk — „magyar a szó, s az anyanyelvhez, a nemzethez való tartozást illetően semmi kétségünk se lehet”, az ő esetükben mindez nem jelentett soviniszta elzárkózást. „Nemcsak arra gondolunk itt, hogy a család tagjai tudják népük nyelvét, hanem arra is, hogy a hatvanas évek végén Kalauz Pál még nem zárkózik el teljesen a szomszéd Radvány község lelkészének, Sládkovič Andrejnak a műveitől: könyvtárában ott van a Marina, Gáspár ott találja meg először, így ejti meg a szlovák népies romantika nagy lírai költeményének »bűbájos varázsa«.” De idézzük meg Gáspárt is, aki emlékeit már 1873-ban megírta az Orol című szlovák lapnak: „kisdiák voltam, s hazajöttem szünidőre. Könyvtárunkban szerény könyvre bukkantam, melyen Sládkovič neve ötlött szemembe. A könyvet felütve, ahol a »Marína« annyi-annyi reményt tükröző, gyönyörű utols6 fejezete olvasható, nem tettem le többé kezemből, s megtaláltam költőmet. Már akkor, életem 17-18. évében felébredt bennem a vágy, hogy személyesen megkeressem a költőt, aki alig félmérföldnyi távolságban lakott.” Rövidesen sor került a személyes találkozásra is. Erről így ír a hajniki fiatalember: „A költő illatos hársfa alatt, udvarán fogadott (...) Szavaimra, hogy ez alkalommal köszönöm meg néki a fényt, mely költői dicsőségének sugaraiból rám is vetődött, így válaszolt: »A szlovák költőnek nincsen dicsősége (...)« Beszélgetésünk az irodalomról folyt. Nyomban kitűnt nyelvi és irodalmi jártassága (...) Látogatásaim egyre gyakoribbá váltak (...) Megmagyarázta nekem a szlovák nép lélektanát (...) És nemegyszer hangoztatta azt a reményt, hogy a magyar és a szlovák elem egyszer mégiscsak találkozik valamely síkon. És hol is találkozhatnánk másutt, mint az irodalom terén. Megegyeztünk abban, hogy azt a célt csakis a magyar és szlovák műfordítói alkotásokkal érhetjük el. így mindkét részről alkalmas anyag szivárogna a szívekbe, mely kölcsönösen felébresztené az egymás iránti szeretetet és tiszteletet, melyet a társadalmi élet hullámverése nem lenne képes többé megzavarni.” A beszélgetéseknek, terveknek aztán konkrét eredménye lett. Gáspár a korabeli sajtóban sorozatosan írta ismertetőit a szlovák irodalomról; fordította a költők verseit, s készült egy átfogó lírai antológia megjelentetésére. Mielőtt a hetvenes évek végén kiadott antológiájával foglalkoznánk, térjünk még vissza az említett barátsághoz.

A radványi „regényes” találkozásokból a „magyar—szlovák irodalmi kapcsolatok két gyöngyszeme fakadt” — írja a Sládkovič—Gáspár kapcsolat másik méltatója, Kemény G. Gábor. 1870. aug. 4-én Gáspár megírta Sládkovičhoz szóló nevezetes ódáját, s ezt egy levél és a Marina néhány részletének magyar fordítása kíséretében eljuttatta a radványi papiakba. Az óda egyébként csak Sládkovič fordításában maradt fenn, innen ültette vissza magyarra Sziklay László. Lássunk ebből egy részletet:

Ne haragudj, hogy mint ismeretlen Mentem hazád szép rétjein át,

Hol bátor, új énekesre leltem:

Hallom, értem Marina dalát.

Zsoltáraim más nyelven dalolnak,

Az én regém csendeskén regél:

A tieid mennydörgésként szólnak Mintha zúgó áradat zenél.. .20

A kapcsolat másik „gyöngyszeme” Sládkovič költői válasza. Ez ugyancsak az Orolban látott napvilágot 1873 márciusában Mladému poetovi (Az ifjú költőnek) címmel. Fried István fordította magyarra, ennek egy részletét tesszük itt közzé:

A Garam árja Marinát rejtette:

Belepillantál, s ím visszamosolyog ...

Ojra fellángolt szived nagy szerelme,