Irodalmi Szemle, 1985
1985/3 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Gáspár Imre élete és munkássága
Ha vágysz modern szónokok nagy hírére, Először is ... ne szónokolj ma már! Most tárcacikk ült vezércikk helyére, A nagy stíl is minden téren lejár. Nem is szószékről hangzik már a sok szó, A szónok szépen padjain marad, Beszéde finom társalgás; az is jó, Hogy a lapoknak kerek művet ad. Ojabb dalok az időnek című kötete 1878-ban jelenik meg. Lássunk néhány sort az előszóból: „Azon mozgalom, melyet »társadalmidnak nevezünk, Magyarországon még gyökeret nem verhetett; bár a nép, hogyha egyszer s nem sokára be fogja látni, hogy a most uralkodó s küzdő politikai és társadalmi eszmék, formák circulus vitiosusában ezek egyike által sem jut el a boldogság, béke és szabadság kikötőjébe, hirtelen és egyszerre fog az új Eszménynek meghődolni (...) Ismétlem, nem tartom valami érdemes poémának, s elég nekem, ha igaznak tudom, a mit énekelek.” S vajon milyen igazságot olvashatunk ki a versekből? A Hol van az a Magyarország címűben például hasonló gondolatokat feszeget, mint Kölcsey és Vörösmarty legszebb himnikus verseiben. Persze sokkal erőtlenebbül, szegényesebb eszközökkel. Erőtlen, lapos, prózai sorokkal átitatott verse a Nagyot lépett a kor című is. Am a bátor szókimondás, a forradalmi hév itt sem hiányzik: A forradalom porba rántja Az ócska rabló várakat, Hol annyi eszme, kincs, szabadság Felett rabbilincs, lakat. A szegények, az éhezők, a szalmakunyhók lakóinak nevében, a munkások érdekében emel szót a Jövőből című költeményben: Ha halál a munka: vér-veriték / Borít el nappal, éjeken — írja a versben, majd így folytatja a gondolatot: S kiált: „Nekünk az üdvözítő Nyolc nagy boldogságot ígért, S ezer nyomor volt a mi sorsunk E százados, szilárd hitért”. Egy újabb versében már a szebb, derűsebb jövőbe vetett hitét fejezi ki, a jobb kor reményében sóhajt fel: Látok én vészt, látom a vért, Hanem érzem azt is mélyen, Hogy dicső kor van kelőben, Atragyog sok kínos éjen. Látok egy nagy forradalmat, Mely körülem egyre készül... Én teremtőm, csak egy percet Adj belőle osztály-részül! (Nap ragyog nekem) Ebben a korszakban talán az epikában alkotta Gáspár a legfigyelemreméltóbbat. Sziklay szerint jó megfigyelő, van készsége a típusalkotáshoz: „Világosan meglátta, hogy a dzsentrinek el kell pusztulnia.” Kéziratban maradt regényei, a Lapis refugii (1897), a Nagy pálya kezdetén (1899) és a Hónapos szobák (1901) komoly problémákat vetnek fel: rámutatnak az arisztokrácia és a dzsentri züllésére, s már a kapitalizmus ridegségét, zordon önzését is bírálják; „lerántják a leplet a sok szenvedés, bánat okáról”.19 Kár, hogy hősei — akárcsak írójuk — sokszor csupán passzívan szenvedik életüket, nem igazi harcosok, változtatni is kész figurák.
