Irodalmi Szemle, 1985

1985/3 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Gáspár Imre élete és munkássága

A hetvenes évek végén meglepően merész cikkeket írt az 0] Budapesti Napilapba. A következő részletet A sarki hordár c. tárcacikkéből idézi monográfiájában Sziklay: „Abból a nagy szerződésből, melyet Isten és Ember egymással kötöttek, át vannak hágva a legsarkalatosabb pontok. Az ember évezredek óta: 1. nem ura saját életének, 2. éhezik, 3. fázik, 4. meg van alázva emberi mivoltában.” Ebben a korszakban születnek kihegyezett élű szatírái is. (Itt jegyezzük meg, hogy 1877-ben Cigaretta címmel szatirikus lapot is szerkesztett.) A nagyvárosi kitaszítottságban a sorsközösségérzés már „élesebbé, lényeglátóbbá teszi a népről írt rajzait, a bosszúállás dühével fordul az uralkodó osztály felé” — állapítja meg monográfusa. A hajniki beteges hangulatok és a vidéki dáridók után egyre tudatosabban száll szembe a nép elnyomóival. S bár — amire legjobb ismerője is felhívja figyelmünket — „nem elég az erkölcsi ereje”, hogy elképzelései mellett rendületlenül kitartson, szatíráival mégis sok olyat elmond, „ami ma is megszívlelendő, amit nem szabad elfelejtenünk, ha a hetvenes évek haladó szellemű magyar irodalmáról tiszta képet akarunk alkotni”. És utána alig lép fel valaki egészen Adyig, „aki ennyire élesen átlát a századvég rózsaszín ködén”.12

1879-ben már a munkásmozgalom körül szervezkedik Gáspár. Igaz, hogy sohasem állt annak élére, de a Népszavában rendszeresen tolmácsolta a haladó német, francia és angol munkáslírát, s „ekkor veszi a tollára először pozitív értelemben — Oroszországot, az orosz kultúrát, illetőleg az orosz népet”.13

Lapszerkesztői-újságírói elképzeléseit valójában Debrecenben valósította meg (Debreceni Hírlap, Debreceni Ellenőr). Sziklay szerint „ő csinált a debreceni újságokból színvonalas sajtót”, meghonosította a sajátos helyi hírlapírást, hozzájárult a vidék kulturális felemelkedéséhez s ezáltal az egyetemes magyar kultúra fejlesztéséhez is. Megteremtette például a vidéki színikritikát; elsőként közölte Pesten kívül a kortárs magyar irodalmat, miközben a világirodaimat sem hanyagolta el. Mindemellett gondja volt az. utánpótlásra is: foglalkozott az újságírójelöltekkel, írókat fedezett fel, Indított útjukra stb. Egyszóval nagyban hozzájárult ahhoz, hogy „az akkor még nagy többségükben falusi debreceniek nagyot haladjanak a szellemiek terén is a kapitalista polgárosodás, útján”.14 Pedig a dzsentri réteg, az uralkodó osztály ebben a városban még ellenszenvesebb és maradibb volt, mint szülőföldjén vagy Pesten. De ekkor még nem torpant meg Gáspár: vezércikkeiben bátran kimondta, hogy a „nyomorgók butaságáért, elmaradottságáért az uralkodó osztály kegyetlen szociálpolitikája a felelős”.15 Hasonlóképp cselekedett Székesfehérvárott is a Szabadság című napilapnál. Nem épp a legkedvezőbb környezetben, a „magyar klerikalizmus egyik legfontosabb fellegvárában” alapította ezt a fővárosi radikális-baloldali sajtótermékhez képest is forradalmi beállítottságú újságot, melynek hasábjaira még Mikszáthtól, Vajda Jánostól is szerzett írásokat.

VERSEI ÉS EGYÉB PRÓZAI MUNKÁI

Bár az újságírás terén Gáspárnak valóban elévülhetetlen érdemei vannak, ő mindenekelőtt költőnek tartotta magát. Igaz, hogy több önálló verseskötete is megjelent, s termékenységét csak kevesen múlták felül, mégsem nevezhetjük őt nagy költőnek. Költészetében a mennyiség nincs arányban a minőséggel: emez messze alatta marad az előbbinek. Gyorsan, felületesen dolgozott, „egyetlen olyan lírai költeménye sincs talán, amelyre a műgond volna jellemző” — állapítja meg Sziklay. A bálkirálynő dalai és a Válogatott költemények darabjai szép gondolatokat is tükröznek s gazdag érzelem- világról árulkodnak, a versekben ugyanakkor „a cigányos cikornyákat s a kiegyezésl kor polgári szalonjaira jellemző modoros műbánatot is megtaláljuk”.16 Van azonban pozitívuma is Gáspár lírájának. Bár költészete korántsem olyan elmélyült, mint a Reviczky Gyuláé, forradalmisága sem ért fel a Komjáthy Jenőéhez, de — főleg a hetvenes évek vége felé — „mind erőteljesebben szólal meg lantján a kor társadalmi viszonyai ellen tiltakozó politikai költészet”.17 És Gáspár Imre már ezt megelőzően is a „a tendenciózus költészet híve volt és a művészet társadalmi gyökereit kereste”.18 Politikai lírájának mondanivalója A parlament című versében csúcsosodik ki. A költeményben a törpe, tehetségtelen alakokat állítja pellengérre, akik a reformkor országgyűlési képviselőinek nyomukba se érhettek: