Irodalmi Szemle, 1985

1985/2 - ÉLŐ MÚLT - Zalabai Zsigmond: Édesanya-nyelven

gyttottam vóna reggető napestyig, estétő reggelig. Nem tetszett nekem az égvilágon semmi, morogtam, dirmegtem-dörmögtem, ollyan vótam, min egy vin medve.

Efogadta a király ezt is. Osztón főtette a legfogasabb kérdést:

— Hát a százéves tojást el-i hoztad?

— Ehoztam, fölsiges királyom.

— Hát akkor add elő!

No, megrémőt ere a bíró, mint ki vesztyit érzi, de mégin csak aszongya a kődós:

— Itt vagyok én, fölsiges királyom.

— Hát hugy a csudába vagy te a százéves tojás?

— Úgy vagyok én — aszongya a kódós —, hogy mire elértem a száz évemet, a fejem a térgyemig hajlott, meggörbőtem, olyan vagyok, mint egy óriás tojás.

Nagyot nevetett ere a király. A kódost száz aranyvá jutalmazta, a bírót meg, mer hogy mégménekőt a fejvesztéstő, hazabocsájtotta.

Azőtte mondják, hogy jő az öreg a házná.”

Így szólt a mese, ilyen volt az az otthonmeleg, falumeleg, szülőföld-meleg nyelvi közeg, amely utódok szivébe plántálta — éltessék, óvják, őrizzék ők is — lelkületét az édesanya-nyelvnek.

Apu, gyere haza!, 1980, olaj