Irodalmi Szemle, 1985

1985/2 - ÉLŐ MÚLT - Zalabai Zsigmond: Édesanya-nyelven

éves pávát, égy harmincéves farkast, égy hatvanéves medvét, még égy százéves tojást. Mer ha nem hoz, bíró öcsém — aszongya —, hát lécsapatom a fejit!

Mént haza nagy búsan a bíró; mondta vóna már, hogy a faluba ő a legbutább, mer nem is sajdított hozzá, hugyan jog a királyi föladatnak mégfelényi. Hát amint ballagdát hazafelé, zámborodottan a félelémtő, hogy mi is törtínik széginy fejivei égy hét múva, egyszer csak égy csárdába tévedt. Esszegyűttek ebbe a csárdába mindenféle népek: betyárok, drótosok, házaló zsidók; szórakoztak ott együtt békibe, ettek, ittak, vigadtak. A bíró még csak behúzódott égy sarokba, oszt töprenkedétt nagy búsan.

Bszrevétte ezt égy széginy Icódós. Odamégy hozzá:

— Hát magát, öcsémuram — aszongya —, magát mi lelte, mé búsó?

— Hej, hunné búsónák, mikor a király azt parancsóta, menjek haza, oszt vigyek neki égy nyócéves báránt, égy hétén belő, még égy tizenöt éves pávát, még égy harmincéves farkast, még égy hatvanéves medvét, még égy százéves tojást! De hát honnén vigyek, mikor nyócéves bórán nincs is, a’ má juh! Még csak az isten a mégmondhatója, méllyik páva tizenöt éves, méllyik farkas harminc!

A kódós nagyészö ember vót, átgondóta cséppet a dógot, oszt aszonta:

— Tudja mit, öcsémuram? Na menjen maga haza. Hónap visszamégyünk a királyho égyütt; én majd kisegítém öcsémuramot a bajbó. Maga csak mondja azt, ha a király kérgyi, el-i hozta a parancsót dógokot, hogy: E!

Hitte is, nem is a kódós segítsígit a bíró, de hát nem vót mit ténnyi, méghátt a csárdába, lefeküdt, elaludt. Réggé osztán visszaindótak a királyho.

— Hugyan, hát ilyen hama visszagyütté? — csudákozott a király. — Teljes hetet szabtam a dógodra.

— Fölsígés királyom, életém-halálom kezedbe ajánlom, evégeztem a parancsolatot.

— No és éhoztad a nyócéves báránt?

Eszibe jutott a bírónak a kódós tanácsa, azt mondta hát:

— Ehoztam.

— Hal lám, hol az a bárány?

Megszeppent éré a bíró, de hallja ám, hogy a kódós aszongya:

— Itt vagyok én!

— Odaníz a király:

— Hát hugy vagy té nyócéves bárány?

— Úgy vagyok, fölsígés királyom, hogy mikor nyócéves gyér ék vót am, oily an szelíd vótam, mint égy bárány.

Tetszett Mátyás királynak a felelet.

— No, jó van. De el-i hoztad a tizenöt éves pávát? — fordót a bíróhoz.

— E, fölsígés királyom.

— Hol van?

— Itt vagyok én — mondta ere megin a kódós. — Mikor én, fölsígés királyom, tizenöt esztendős vótam, hetyke leginy vótam: cifrán őtözködtem, illégtem-billégtem, tettem magamot, mint a páva.

— No, ez is jó van — szót a király. — Hát a harmincéves farkast el-i hoztad?

— El én — mondta, úgy ahugy kitanították, a bíró.

— Hal lám, hol van?

— Itt vagyok én — mondja mégin a nagyesző kódós.

— De hát hugy léhetsz té a harmincéves farkas?

— Úgy, hogy mikor én harmincéves vótam, dógoztam erősen, hajtottam magamot, ha léhetétt vóna, még a hégyekét is magamnak kapartam vóna. Tehetetlen vótam, mint égy jarkas.

No, tetszétt a királynak ez is.

— De hát a hatvanéves medvét el-i hoztad?

— Ehoztam — mondja a bíró, akinek közbe má méggyütt a bátorsága.

— Hol van?

Megin a kódós szólát még:

— Itt vagyok én.

— Hugyan az isten csudájába léhetsz té a hatvanéves medve?

— Úgy, fölsígés királyom, hogy mikor én hatvanéves léttem, méglassótam. Szun-